Az Audi Hungária Független Szakszervezet fennállásának 30. évfordulója

Az Audi Hungária Független Szakszervezet fennállásának 30. évfordulóját egy jubileumi családi nappal ünnepelte, amire én is meghívást kaptam.

Beszédemben elmondtam, hogy egy város, egy nemzet csak akkor lehet erős, ha a munkásai is azok. Fontos az is, hogy a szakszervezetek, dolgozói érdekképviseletek ne csak a saját cégeikre vagy szektoraikra koncentráljanak; ne egymás rovására, hanem együtt, vállt vállnak vetve, szolidaritásban képviseljék a dolgozó emberek érdekeit. Voltak erre is jó példák Magyarországon még az elmúlt 16 évben is.

Van miből építkeznie Győrben a szakszervezeti kultúrának és van hova fordulnia az új magyar kormánynak, ha reformokat akar bevezetni a munkajogok területén. Ha pedig mégsem akar, akkor Győrben van több olyan szakszervezet, köztük, az AHFSZ, amely meg tudja szervezni a dolgozókat, meg tudja szerezni a figyelmet, és országos szinten irányíthatja rá a figyelmet a problémákra:
– arra, hogy a munkavállalók jogait meg kell erősíteni, a túlóratörvényt módosítani kell;
– fel kell lépni a munkásszegénység ellen;
– az országos érdekegyeztető tanácsoknak valós érdekegyeztető fórumokká kell válnia.

Én, mi a városházán a szakszervezetek oldalán állunk, Győr a munkások oldalán áll, mert egy város és egy nemzet csak akkor lehet erős, ha a munkásai is azok. #szakszervezet #pintérbence #győr #tszvgyőr #önkormányzat


EHF női Bajnokok Ligája, B-csoport, 2. forduló, Győri Audi ETO KC–Nyköbing Falster beharangozó

további részletek

Oxygen Media Híradó 2026.08.14.

további részletek

Negyvenöt ok a találkozásra a Győri Bornapokon

további részletek

K&H női kézilabda liga, 3. forduló, Győri Audi ETO KC–Kisvárda Master Good SE beharangozó

további részletek