Vihar utáni reakció

2020.08.17

Győrre hétfő este ismét lecsapott a vihar, egyes mérések szerint alig fél óra alatt 36 mm eső esett. A város közlekedését nagyban nehezítette a lezúduló víztömeg és az utcákon hömpölygő áradat. Az eseményekről mi is beszámoltunk.

Dr. Dézsi Csaba András a város polgármestere a vihar után a hivatalos Facebook oldalán az alábbiakat osztotta meg:

„Kedves Győriek! Nincs itt miről mellébeszélni, ez a helyzet felháborító
Megismétlődött a két-három héttel ezelőtti zuhé és ugyanúgy “Közép-Európa Velencéje” lett városunk!
Komoly gond van a csatorna hálózat karbantartásával!
Az első eset után a Pannon-Víz Zrt vezetője bejelentette nyugdíjba vonulását.
Az új igazgató, aki leghamarabb szeptember elején állhat munkába, feladata lesz a teljes csatornahálózat sürgős átvizsgálása, mert ez az elmúlt öt évben még részlegesen sem történt meg.
A csatorna lefolyók teljes körű és folyamatos tisztítása!
Elég komoly feladatot jelent számomra az az örökség, melyeknél számos területen trehánysággal kellett szembesülnöm!
Köszönöm azoknak, akik ezek feltárásában a javaslataikkal segítenek! Mert nekik is szívügyük Győr!”

Kedves Győriek! Nincs itt miről mellébeszélni, ez a helyzet felháborító❗😡Megismétlődött a két-három héttel ezelőtti…

Közzétette: Dr.Dézsi Csaba András – 2020. augusztus 17., hétfő

The post Vihar utáni reakció appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető