Tizenhárom helyszínen bulizott Győr az első BaRock Zenebonán

2020.08.20

A győri polgármester, dr. Dézsi Csaba András fejéből pattant ki az ötlet: ha már a koronavírus miatt kiadott szabályok szerint nem lehet nagy koncerteket, s így nyárzárót tartani, akkor sem kell lemondani az elő zenéről!

A szervezők részéről nem csak a győriek koncert-igényeinek kiszolgálása volt a cél, hanem a karantén miatt nehéz helyzetbe került bandák támogatása is. Így nem csak országos előadókat, hanem helyi, már ismert, vagy éppen feltörekvő zenekarokat hívtak meg a fesztiválra.

Aki ráért és tehette, első hívásra jött, hiszen színpadon lenni, a közönséggel együtt lélegezni egy előadó legnagyobb lételeme. Akkor is, ha jelen esetben ez maximum 500 fős tömeget jelenthetett.

A technikai előkészületek már előző nap elkezdődtek, a hangbeállások pedig már délután, hiszen 17 órakor mind a 13 helyszínen megnyíltak a kapuk, várták az érkezőket és a büfék és lehetett készülni a 18 órakor induló fesztiválra.

Depresszió és Goldstep Győrszentivánon

Az ízig-vérig győri Goldstep a Depresszióval karöltve Győrszentivánra csalogatta a bulizni vágyókat. S fiatal srácoknak ez volt az eddigi legnagyobb koncertjük, amelyet már nagyon vártak. Bemutatták azt a dalukat is, amelyet kifejezetten erre az alkalomra írtak.

A Depresszió zenekar történetét, dalaikat nagyon sokan ismerik. A legnépszerűbb talán még mindig a “Nem akarok elszakadni”‘. A rajongók legnagyobb örömére a banda az új lemezükről, a Nehéz szó című albumuk dalait is elhozta Győrbe. Sikerességük mutatja, hogy a korong két hónap alatt platinalemez lett.

Depresszió és Goldstep Győrszentivánon
Galéria: MekliZ Fotóstúdió

Anna and the Barbies és Name Project Likócsi Közösségi Ház

A Name Project tapasztalt zenészekből álló győri zenekar, akik több dallal is betörtek már a rádiók játszási listájára. A koncerten többek között ezekkel a nótákkal is hangolták a közönséget, akik a srácokkal együtt énekelték az Idegent, az Útont és persze sokáig lehetne még folytatni.

Pásztor Anna az egyik legkülönlegesebb és legsokoldalúbb énekesnő Magyarországon, aki nem fél kimondani amit gondol. Emellett zenekarával olyan dalokat jelentet meg, amelyek egyszerre hatnak az érzelmekre és az elmére is. Eddigi legnagyobb daluknak sokan a Márti dalát tartják, amelyet a Quimby frontemberével Kisst Tibivel énekelt el. Persze a zenekar munkássága ennél sokkal de sokkal több, amelyet leginkább a koncerteken tud megmutatni a sokoldalú, szókimondó és kritikus hangot is megütő csapat. S ami a legfontosabb: ahol fellépnek, olyan hatást váltanak ki a hallgatóságból, amely még napok után is kitart.

Anna and the Barbies és Name Project
Galéria: MekliZ Fotóstúdió

A Győr+ minden helyszínen ott volt, így ahogy érkeznek a galériák, frissítjük beszámolónkat!

The post Tizenhárom helyszínen bulizott Győr az első BaRock Zenebonán appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető