Semmelweis-nap a városházán

2025.06.26

Pintér Bence polgármester ünnepi beszédében úgy fogalmazott: Ez a nap minden évben emlékeztet bennünket az egészségügy és az orvostudomány jelentőségére, valamint az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájára. Az Önök mindennapos erőfeszítései és kitartása garantálja a győriek egészségét és jóllétét. Semmelweis Ignác, az anyák megmentője példát mutatott nekünk tudományos alázatból, kitartásból és abból a rendíthetetlen hitből, hogy a legkisebb, de tudományosan megalapozott lépés is óriási hatással lehet az emberi életekre.” – mondta és minden dolgozónak megköszönte az önfeláldozó helytállást.

Pintér Bence

A köszöntő után a polgármester és dr. Tóth Péter kabinetvezető átadták a kitüntetéseket.

„Győr Város Egészségügyéért” díjat kapott dr. Dukavits Kinga fogszakorvos közel három évtizedes fogorvosi, és a hiányszakmának számító fogszabályozás területén végzett szakmai munkája, valamint érdekképviseleti és társadalmi szerepvállalásának elismeréseként.

dr. Dukavits Kinga fogszakorvos

Ugyancsak „Győr Város Egészségügyéért” díjban részesült dr. Busa Mária házi gyermekorvos, aki öt évtizedes pályája során folyamatosan képezte magát, munkáját nagy szakmai tudással, empátiával végezte és különös figyelmet szentelt a fogyatékkal élőkre.

dr. Busa Mária házi gyermekorvos

Győr Város Szociálpolitikájáért” díjjal ismerték el Kaszáné Tóth Katalint, a Család- és Gyermekjóléti Központ köznevelési csoportvezetőjét, aki elkötelezett segítője a rászoruló családoknak, kiemelkedő tudással és empátiával végzi munkáját. Meghatározó szerepe volt az óvodai- és iskolai segítőhálózat létrehozásában.

Kaszáné Tóth Katalin

Szintén „Győr Város Szociálpolitikájáért” díjat vehetett át Medey-Szabó Anna, a Hajléktalanok Otthona vezetője, akik a hajléktalanellátás valamennyi területén kivételes empátiával és elkötelezettséggel gondoskodik a legelesettebbekről.

Medey-Szabó Anna

A Semmelweis-nap alkalmából – hagyományteremtő szándékkal – az önkormányzat címzetes főorvosi címet és díszoklevelet adományozott a város alapellátásában húsz éve szolgálatot teljesítő dr. Szakál Ildikó felnőtt háziorvosnak, valamint dr. Jancsó Zsuzsanna és dr. Tanos Lívia gyermekháziorvosoknak.

A rendezvényen közreműködtek a Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei.

The post Semmelweis-nap a városházán appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető