Ravazd

Elsõsorban a múlt századi régészeti kutatások tárták fel, hogy Ravazd környéke már a római korban is lakott volt, különösen is kiemelve a Gyõrbõl jövet Ravazd elõtt jobbra benyúló un. Packalló-völgyet, melyet forrásai miatt a rómaiak üdülõtelepként használtak.

A falu történetérõl viszonylag kevés írásos dokumentum maradt fenn. Elõször egy 1002. évi pápai oklevél említi a település elsõ, Szent Villebald püspöknek szentelt templomát, valamint egyik (ma Béla-kút néven ismert) forrását, mely a középkorban búcsújáróhely volt. Az õsi település, mely valószínûleg Ravazd jelenlegi területén állt, Szent László király adományaként került a pannonhalmi bencés apátság birtokába a 11. század végén. Nem véletlen a falu IV. Béla királyhoz való kötõdése sem. A monda szerint Béla a tatárok elõl menekülve e helyen pihent meg, s ivott a már említett forrás vizébõl. A monda valóságtartalmát ma már nehéz bizonyítani, az azonban biztos, hogy IV. Béla említést tesz a településrõl egy 1240 körül kelt oklevelében.
A 16. század elején a falu 20-30 portával bírt, ám a török idõkben az apátsággal együtt elnéptelenedett. A 17. századtól kezdve a település újra megerõsödött: 1698-ban 242, száz évvel késõbb már 539 lakosa volt, akik a fõapátságnak adóztak. A település északi és déli részén elterülõ két tó az uraság birtoka volt, de a felsõ tavon a falusiaknak is volt malma.
1850-ben a lakosok száma 1213 fõ, a 20. század elején a környezõ pusztákkal együtt pedig már több mint 1960 fõ. A két világháború Ravazdot is megviselte, a múlt század elejéhez viszonyított alacsony népességszám azonban elsõsorban a puszták elnéptelenedésével, illetve önálló községként való elszakadásával magyarázható.

ravazd.hu