Önként ment be a rendőrségre a férfi, aki templomudvarba hajtott Enesén – három gyermek megsérült
A sofőr ittasan vezetett, az iskolából hozta el a gyerekeket. A baleset után elhagyta a helyszínt. Körözést adtak ki ellene, végül pénteken maga ment be a rendőrségre.
A szegénység az úr az egykori cselédlakásokban Győrságon
Győrság nevezetes helye a falu szélén található major, ahol az aprócska lakásokhoz fürdőszoba ugyan nem tartozik, szegénység azonban igen.
A legjobb kétszázban a Semmelweis gyógyszerészeti képzése
A Semmelweis Egyetem a Quacquarelli Symonds (QS) szűkebb szakterületeket rangsoroló listáján bekerült a legjobb 200 intézmény közzé. Az egyetem a szakterületi rangsor élet- és orvostudományi képzési kategóriájában javított tavalyi eredményéhez képest, …
Filharmónia: fél évszázad kottákban – fotók
A Győri Filharmonikus Zenekar a hivatásossá válás 50. évfordulójának napját méltó keretek között, bensőséges baráti találkozón ünnepelte meg.
Mellbe szúrtak egy férfit Győrben, aki hazament késért hogy visszaszúrjon
Hat év börtönre ítéltek egy 23 éves férfit, aki mérgében ököllel, majd késsel esett neki gyerekkori ismerősének Győrben. Az elítélt többször volt már büntetve. A sértett túlélte.
Autókat rongált Lébényben
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság nyomozást folytatott egy 21 éves férfival szemben, aki két autót rongált meg.
Csökkent az infarktusok száma Magyarországon
Az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a szívinfarktusos megbetegedések és halálozások száma Magyarországon – hangzott el a debreceni kardiológiai napok keretében tartott sajtótájékoztatón.
Fagyos fantázianév – a győri egyetemisták bemutatták új motorjukat – sok-sok fotó
A SZEngine Hallgatói Motorfejlesztő Csapat beszámolóját olvashatják.
Külföldi tisztségviselők közelében robbantottak Kabulban
Pokolgéprobbanás történt pénteken Kabulban, olyan épületek közelében, amelyekben külföldi tisztségviselők dolgoznak – jelentették különböző források.
Kiszélesítik a vízparti padkákat
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság „Mosoni-Duna és Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációja” projektjének keretében megvalósult a győri vízpartok rendezése is. Garanciális munkálatok mellett most sor kerül a padkák kiszélesítésére is.
…
Nő az új lakások eladási ideje
Fél évre nőtt az új építésű lakások átlagos értékesítési ideje Budapesten, ezzel megfordultak az értékesítési mutatók, most vidéken kelnek el gyorsabban a lakóingatlanok – írja a Világgazdaság az Ingatlan.com adataira hivatkozva.
…
Újra engedélyezik a mozikat Szaúd-Arábiában
Szaúd-Arábiában csaknem négy évtized után újra lesznek mozik: a kultusztárca olyan rendeletet hozott, amely lehetővé teszi a működési engedélyek kiadását a filmszínházaknak – jelentette az SPA szaúdi hírügynökség.
Szigorítja intézkedéseit a Nébih a sertéspestis elleni védekezés miatt
A jelenleg érvényesnél is szigorúbb intézkedések várhatók annak érdekében, hogy az afrikai sertéspestis elkerülje hazánkat. Az országos főállatorvos új határozata jelentősen kiterjeszti a magas és a közepes kockázati besorolás határát – ismerteti a pén…
A diákok tudják a receptet a tömegmanipulációra Győrben – videó, fotók
Az elmúlt két hétben 600 diák vett részt történelmi időutazáson a győri PÁGISZ-ban. A rendhagyó órára érkeztek tanulók – a teljesség igénye nélkül – a Gárdonyiból, a Kölcseyből, Győrújbarátról, Ikrényből, a Krúdyból. Sőt, külön jött 10 történelem szako…
Mínusz tizenötben kezdődött a műszak: volt, aki négy nadrágot vett fel Győrben
Négy nadrág, pár perces melegedés az autóban, tea, cipőmelegítő, hősugárzó: ezek segítettek a tél leghidegebb reggelén tegnap, amikor sokan -15 fok környékén kezdték a ,,műszakot” a szabadban. Jövő héten már nem csíp munkáskezeket a dermesztő fagy. …