Újra Borsa Kata a Magyar Fesztivál Szövetség alelnöke
Újabb három évre kapott bizalmat Márta István elnök (a Művészetek Völgye alapítója, a Bőköz-Ormánság fesztivál igazgatója, a Kapolcska Program vezetője), Borsa Kata alelnök (Öt Templom Fesztivál – Győr) és Elekes Zoltán alelnök (Hungarikum Fesztivál – …
Kockázattal jár az Universal Animal PM készítmény fogyasztása
Kockázattal jár az Universal Animal PM készítmény fogyasztása, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megkezdte a testépítőknek szánt élelmiszer vizsgálatát, mivel az Egyesült Államokból származó termék nem engedélyezett összetevőt, gyógys…
Az MLSZ nem halasztja el a szombati fordulót
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a havas, hideg időjárás ellenére nem halasztja el az OTP Bank Liga szombati, 21. fordulóját.
Szombatra enyhül az idő
Reggelig túlnyomóan borult lesz az ég, csak az éjszaka második felétől szakadozik észak felől a felhőzet.
Rita Ora és Big Sean is fellép a Balaton Soundon
A Sziget fesztiválon tavaly elmaradt koncertjét az idei Balaton Soundon pótolja Rita Ora, és a nemrég megjelent lemezével nagy sikert aratott Big Sean is fellép Zamárdiban július 4. és 8. között – közölték a szervezők.
Rita Ora és Big Sean is fellép a Balaton Soundon
A Sziget fesztiválon tavaly elmaradt koncertjét az idei Balaton Soundon pótolja Rita Ora, és a nemrég megjelent lemezével nagy sikert aratott Big Sean is fellép Zamárdiban július 4. és 8. között – közölték a szervezők.
Emelkedik a háziorvosok és fogorvosok praxispénze
Az alapellátásban dolgozó háziorvosok és fogorvosok praxispénze, azaz a rezsijükre fordítható összeg 130 ezer forinttal emelkedik idén márciustól – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára pénteken az MTI…
Így élnek ők: magyar nők a nagyvilágban – III. rész
Egy soha nem csillapodó nyughatatlanság, kíváncsiság és a világ felfedezése hajtja sorozatunk utolsó szereplőjét, Juditot. Nem fél a változástól, sőt, kimondottan az újdonságban rejlő impulzus motiválja.
Prémiumkategória a társasházakban is: töretlenül sikeres az Internorm
Az építészet éppen olyan sokszínű, mint az emberek, akik a házakban élnek. Azonban nemcsak az építési mód határozza meg egy ház stílusát, hanem az ablakok és ajtók is jelentősen kihangsúlyozzák egy ház karakterét – vallják az Internorm szakemberei….
ETO-SZESE: a harmadik helyezettet fogadják
Újabb fontos mérkőzést játszik az AGROFEED ETO-SZESE a férfi kézilabda NB/I B nyugati csoportjában.
A Boldogasszony vendégségében
Boldogasszony kiállítás nyílt március elsején az Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár felújított kiállítóterében. A tárlat az elmúlt négy év alatt bejárta a Kárpát-medencét, a győri Káptalandombra Bécsből érkezett.
Robbanás volt Burkina Faso katonai főparancsnokságán
Robbanás rázkódtatta meg pénteken Burkina Faso fővárosában a hadsereg főparancsnokságának épületét, majd pedig támadás érte Franciaország nagykövetségét is.
A következő állomás: Dánia
A Bukarest ellen hazai pályán aratott fergeteges diadalt követően a dán bajnok Nykøbing együtteséhez utazik a zöld-fehér együttes, a BL középdöntő ötödik fordulójában. A győri lányok 2018. március 3-án (szombaton) 13.30-kor lépnek pályára Dániában – él…
Folyamatos készenlétben a Győr-Szol
A reggeli óráktól tapasztalható csapadék és a meteorológiai előrejelzések szerint várható további havazás miatt a Győr-Szol Zrt. munkagépei folyamatosan végzik a szóróanyag kijuttatását a társaság kezelésében lévő utakra.
Jelentkezett a balesetet okozó férfi
A Győri Rendőrkapitányságra önként ment be az a férfi, aki csütörtökön személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okozott Enensén, majd elhagyta a helyszínt.