Több mint két tonna állati mellékterméket vontak ki a forgalomból
Több mint két tonna jelöletlen állati mellékterméket, 530 kilogramm nem nyomon követhető hús és húskészítményt vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Pest megyei kistermelőnél, az ügyben hatósági eljárást indított…
Megkezdődnek pénteken az érettségi vizsgák
Pénteken a horvát, a német, a román, a szerb és a szlovák nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2017/2018-as tanév május-júniusi érettségi időszaka – közölte az Oktatási Hivatal
Újabb helyszíneken végeznek felújításokat az M1-esen
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. folyamatosan végez lokális és nagyfelületű javítási munkákat, illetve sávfelújítási munkákat az M1-es autópályán. A közlekedők a hosszú hétvégét követően újabb szakaszokon találkozhatnak korlátozásokkal, a Budapest felé ve…
Akciófilmbe illő rablás a 83-as főút mellett: vascsővel estek a lengyel autó utasainak Gyarmatnál
Az utasok sokáig nem engedtek a fenyegetésnek, majd az egyik támadó közölte: ˝fegyver van nála, vége a játéknak.˝ 40 ezer forinttal távoztak.
Kiskutyákba rejtett heroint egy állatorvos
Kedden kezdődött a büntetőpere Brooklynban annak a magát venezuelainak mondó, kolumbiai születésű állatorvosnak, aki az ügyészek szerint kölyökkutyákat használt fel arra, hogy egy kolumbiai drogkartell kábítószert, heroint csempésszen az Egyesült Állam…
Egyre kompromisszumkészebbek a cégek
Az idei bértárgyalások légkörét nagyban befolyásolta a munkaerőpiaci nyomás is, a szakszervezetek szerint ugyanakkor a dolgozók még mindig nem tudják, hogy ma már bátrabban felléphetnek saját érdekeik védelmében. Sok cégnél a középvezetői réteg teremt …
Beérett a közös munka: növekvő presztízs, több jelentkező a Széchenyi István Egyetemre
Idén jóval többen szeretnének felvételt nyerni a Széchenyi István Egyetemre, mint tavaly. Az első helyen jelentkező középiskolások száma tíz százalékkal nőtt. Mind a kilenc kar népszerű, de a legnagyobb növekedést most a Kautz Gyula Gazdaságtudományi K…
Milliárdos forgalmat generál az eurojackpot
Egyre népszerűbb Magyarországon az eurojackpot, idén eddig átlagosan heti 581 ezer alapjáték érkezett be, ami 383 millió, havi összesítésben pedig 1,53 milliárd forintos forgalmat generál – ismerteti a szerdai Világgazdaság a Szerencsejáték Zrt. adatai…
Ma heves zivatarok lehetnek
Enyhe, kellemes szerda reggelre ébredhettünk, de délután már megnövekszik a gomolyfelhőzet, késő délutántól pedig egyre többfelé számíthatunk záporra, zivatarra. Megyénkre figyelmeztetés érvényes.
Hétmillióan halnak meg évente a légszennyezettség miatt
Évente hétmillió ember hal meg amiatt, hogy szennyezett levegőt kénytelen belélegezni – ismertette legfrissebb becslését szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Európai Bizottság: május elseje nem csupán az elért eredmények ünnepléséről szól
Május elseje nem csupán a már elért eredmények ünnepléséről szól, hanem felhívja a figyelmet arra is, hogy a szociális piacgazdaság nem magától működik, szabályait folyamatosan a technológiai változásokhoz kell igazítani – írta a munka ünnepe alkalmábó…
Amerikai médiaértesülés szerint Avicii valóban öngyilkos lett
A hírességekkel foglalkozó TMZ amerikai hírportál értesülése szerint Avicii svéd sztár-DJ valóban önkezével vetett véget életének, miként azt családjának múlt heti közleménye is sejteni engedte.
A Győri Filharmonikusokkal próbál Sergei Nakariakov – videó
Győrben próbál a világhírű trombitaművész, Sergei Nakariakov, aki a Győri Filharmonikus Zenekar meghívására érkezett Magyarországra.
A Győri Filharmonikusokkal próbál Sergei Nakajakov – videó
Győrben próbál a világhírű trombitaművész, Sergei Nakajakov, aki a Győri Filharmonikus Zenekar meghívására érkezett Magyarországra.
Nézők közé hajtott egy autó az ásotthalmi roncsderbin
Több nézőt elsodort egy roncsderbin az egyik versenyautó kedden a Csongrád megyei Ásotthalmon, a balesetnek két súlyos és hat könnyű sérültje van a Délmagyar értesülései szerint.