Elutazott a pápa Írországba
Elutazott szombat délelőtt a pápa a katolikus családok világtalálkozójára Írországba, ahol találkozik a papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozatainak egy csoportjával is.
Felújítják, majd három sávossá bővítik az M1-es autópályát
A kormány szeptembertől egy 43 kilométeres szakaszon teljesen felújítja, majd 2021-től három sávossá bővíti az M1-es autópályát – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Origónak.
Győri társasházból lopott – felismeri?
A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Szombaton is kint a traffi!
Győr-Moson-Sopron megye közútjain tervezett sebességmérő ellenőrzések.
Egyre népszerűbb az elektronikus fizetés
Magyarországon 9 millió darab bankkártyát használ a lakosság, ezeknek már a 75 százaléka alkalmas érintős fizetésre, a bankkártyákkal, mobilfizetéssel és az egyéb modern elektronikus fizetési megoldásokkal már 110 ezer üzletben, szolgáltatónál lehet re…
Elkezdődött a napraforgó betakarítása
A prognózisok szerint idén mintegy 49 millió tonna lesz a napraforgótermés világviszonylatban, Magyarországon a tavalyinál három-öt százalékkal kisebb hozamra lehet számítani – írja szombati számában a Magyar Hírlap.
Retro foci a győri DAC-cal – örömkönnyek és botrányos búcsú a Magyar Kupától – fotók
38 éve három NB I-es csapat ellen győzött a DAC, a legjobb 8 között a Honvédnak bírói segítségre volt szüksége.
Rózsát lopott – Kopasz és szemüveges tolvaj járt Győrben egy társasházban – fotó
A Rát Mátyás téren járt a férfi.
A soproni használt lakás árából Győrben kijön egy új
Van lakásfajta, ami egy év alatt ötödével lett drágább Győrben. Ezzel együtt egy győri vagy soproni ingatlan jóval olcsóbb, mint a bécsi vagy pozsonyi. Persze a bérek is alacsonyabbak, mint szomszédainknál.
Már áll a sátor, ami ideiglenesen a győri vásárcsarnok otthona lesz
Az árusok szurkolnak, hogy ne pártoljanak el tőlük a vevők.
Győri nyárzáró 2018 – Kelis-koncert zárta a győri nyarat, zúzott a Mystery Gang is – sok-sok fotó a buliról
Kelis Rogers amerikai énekesnő koncertje zárta a Négy Évszak Fesztivál nyári rendezvénysorozatát pénteken este.
Kelis zárta a győri nyarat – Fotók
Az időjárás délután kitombolta magát, így rendben meg tudták tartani a szervezők pénteken este a Nyárzáró koncertet.
Idén is megválasztották Győr város borát
A nyárzáróhoz kapcsolódik a XI. Bor-, Borlovag- és Gasztronomiai Fesztivál, amelyre több mint 60 pincészet kínálja egész hétvégén a nedűit.
„Város bora” és „Fesztivál bora” – íme a nyertesek
A hagyományoknak megfelelően a XI. Győri Bornapokon is megválasztották Győr város borát és öt Fesztivál bor díjat is kiosztottak.
Sima győzelem a Podgorica ellen – képek
Edzőmérkőzés volt ugyan, de így is rengeteg szurkoló látogatott ki péntek este az Audi Arénába, ahol a Győri AUDI ETO KC a Buducnost Podgoricát fogadta.
