Aranyérmes a női öttusa csapat
Aranyérmet nyert a Földházi Zsófia, Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara összeállítású csapat a mexikóvárosi öttusa-világbajnokság női hagyományos versenyében.
Tápszentmiklós – A polgármesterrnek 143 ezret hozott a két magyar gól
A finnek utáni első meccset követően nem sokan fogadtak volna a magyar válogatott sikerére a görögök ellen, persze voltak, akik igen. Köztük a tápszentmiklósi polgármester, aki 143 ezer forintot nyert a Tippmixen – 15 ezres tét mellett.
Ismét szúnyoggyérítés lesz
A Győr-Szol Zrt. az időjárás függvényében imágó-gyérítést végez.
Több mint 30 millió forint gyűlt össze az iskolakezdési akción
Több mint 30 millió forint gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet iskolakezdést adománygyűjtő akcióján – közölte a segélyszervezet.
Elhúztak, így elhozták a pontokat a kézis lányok
A K&H női kézilabda liga előrehozott, 25. fordulójában Budapesten, az MTK otthonában lépett pályára Danyi Gábor csapata. A Győri Audi ETO által diktált gyors iramot a mérkőzés elején még bírta a hazai csapat, az első játékrész felénél azonban ellép…
Ne gyújtsa! Gyűjtse!
Konferenciával indította útjára szeptember tizenkettedikén „Ne gyújtsa! Gyűjtse!” elnevezésű közös kampányát a katasztrófavédelem és a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.
Új átigazolási rekord az öt topbajnokságban
A nyári átigazolási időszakban összesen 4,21 milliárd dollárt költöttek játékosvásárlásra az öt nagy európai labdarúgó-bajnokság – az angol, a német, a spanyol, a francia és olasz – klubjai.
„Többet kapok vissza annál, mint amennyit adok”
Mi jut eszünkbe, ha azt a szót halljuk, hogy hős? Egy jól ismert alak a mondák világából? Egy szuperhős a képregényekből, vagy a filmvászonról? Vagy egy hétköznapi ember, aki a mindennapokban megbújva segít másokon? Péter István is egy a hétköznapi hős…
Fogy a svájci hó?
Eltűnőben van a svájci hótakaró, ezt bizonyítja több mint 20 év műholdas felvételeinek elemzése.
Labdába rúgnának a spanyolok
Spanyolország szeretné megrendezni a 2028-as labdarúgó Európa-bajnokságot, vagy a 2030-as világbajnokságot.
Megújult a kismegyeri sportpálya
A győri önkormányzat 15 millió forintból felújíttatta a Kismegyer központjában fekvő, igencsak elavult sportpályát. Rekortán borítást kapott, újak a kapuk, a kosárlabda palánkok, a több funkciós pálya gyermekek és felnőttek sportolását szolgálja….
Pótkocsis traktorral ütközött egy autó Öttevény és Mosonszentmiklós között – öt sérült + fotók a balesetről
Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Roni szaglása nemzetközi szinten is bizonyított
Második helyen végzett Nagy Gergely rendőr címzetes zászlós és Roni, a robbanóanyag-kereső eb a II. Nemzetközi szolgálati kutyás versenyen, amit Baktalórántházán rendeztek meg nemrég. Csapatmunka volt a javából.
Több földgázt termel idén a Gazprom
A Gazprom orosz gázipari cég a tervezett 1 százaléknál nagyobb mértékben, 4,8 százalékkal bővíti idei gáztermelését – jelentette ki a holding vezetője.
Már Kisbajcstól Nagybajcsig ér a kerékpárút – fotók az átadásról
Járdafelújítás, kerékpárút és ipari parkba vezető aszfaltcsík épült Kisbajcson 64 millió forintból. A kerékpárút már Nagybajcsig ér, ám Győr irányába is elvinnék. Felértékelődtek a helyi ingatlanok.