Magas volt az országos szűrésen részt vevők aránya

2020.05.20

Merkely Béla hozzátette: összesen két – a magyarországival volumenében össze nem hasonlítható – szűrést végeztek Európában. Izlandon a meghívottak 36 százaléka, Szlovéniában a 46 százaléka ment el a szűrésre.

Az SE rektora megköszönte a vizsgálatban részt vevőknek, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy a szakemberek “tényleges, valós képet” tudjanak alkotni a magyarországi helyzetről, és gyakorlatilag meg tudják határozni az átfertőzöttek abszolút számát. Hozzátette: végleges eredmények még nincsenek, de biztos, hogy az átfertőzöttek száma a múlt héten már közölt értékek, 30 és 80 ezer között lehet.

Kitért arra is: a fertőzésen átesettek száma Magyarországon nagyon kevés, ugyanakkor ez nem jelent jelentősen kisebb védettséget a járvány esetleges második hullámában.

A 0,6-0,7 százalékos átfertőzöttségi arány nagyon alacsony, de klinikai szempontból nem igazán különbözik például a 4-5 százalékos spanyolországi aránytól. Hiszen amíg Spanyolországban a lakosság 94-95 százaléka maradt “potenciálisan fertőzhető”, addig “nálunk 99 százalék ez a szám”, és “ez a járvány esetleges második hullámában semmilyen különbséget nem hoz” – mondta Merkely Béla.

The post Magas volt az országos szűrésen részt vevők aránya appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető