Kimle

2007.12.01

A Mosoni-Duna kanyarulatában, a Mosomagyaróvárt és Győrt összekötő ősi út mellett helyezkedik el Kimle. A község három településrész – Horvátkimle, Magyarkimle és Novákpuszta – egyesítésével jött létre.

A Hanság és a Szigetköz, Magyarország e két önmagában is különleges területe találkozik a község határában, és ezáltal rendkívül gazdaggá teszi a környék növény- és állatvilágát. A folyó, a folyópartokat szegélyező erdők sok ritkaságot rejtenek az érdeklődők számára. A Mosoni-Dunán egyre élénkebb a vízi turizmus, melynek következtében sok turista fordul meg Kimlén. Éjszakákat a két kempingben és két panzióban tölthetik.
Érdekes és szinte egyedül álló az ekkora lakosságszámú települések között, településünk lakóinak sokfélesége. Évszázadok óta nagy békében, egyetértésben élnek itt horvátok, németek, magyarok. A 2305 lakos ősei az 1534-ben ide telepedett horvátok, illetve az 1767-ben Mária Terézia által Bajorországból ide költöztetett németek, valamint természetesen magyarok. Mindkét nemzetiség kisebbségi önkormányzatot alakított, melyek irányításával hűen őrzik hagyományaikat, kultúrájukat. Tevékenységük egyre meghatározóbb a falu életében.

kimle.hu