Keszei Johanna a világ legjobb fuvolistái között
2023.08.19– Július 17-én zártad az első évadodat a berlini társulatnál, de nem állt meg a munka, hiszen részt vettél a Fesztivál Akadémia kurzusán, ahol Jacques Zoon holland professzor és Győri Noémi foglalkozott veled. Sűrű időszak van mögötted.
– Valóban, de közben nagyon élvezem. Mikor benne vagyok a munkában, egyszerűen nem érzem, hogy fáradt lennék, sőt. Az elmúlt év intenzív volt és kihívásokkal teli, egyből bedobtak a mély vízbe. Húsz új operát tanultam meg, ebből tizenötöt játszottam zenekari árokban, a többit pedig a színpadon, híres karmesterek, mint például Sir Simon Rattle, Daniel Barenboim és Christian Thielemann kíséretében. Nem tudnék választani, hogy mi áll igazán közel a szívemhez, hiszen operákat, balettprodukciókat és szimfonikus koncerteket is előadunk, nagyon színes a program. Közben váltakozik az is, hogy a hagyományos fuvola mellett éppen pikolón, alt- vagy basszusfuvolán kell játszanom. Illetve, mivel én vagyok a fuvolaszekció akadémistája, így szerepet kapok olyan projektekben is, amiket rövid időn belül kell megalkotni és felkészülni rá, de kíváncsiak, hogy hogyan állom meg a helyem, és ez még inkább inspirál.
– Mi volt a legnagyobb kihívás?
– Nehéz erre válaszolni, hiszen mikor benne vagyok bizonyos koncertszituációkban, akkor arra gondolok, hogy a végeredmény tökéletes legyen, hogy a közönség minden pillanatát élvezze. Mivel zenekarról van szó, az együtt zenélés, a többiekkel való közös munka az, ami a legnagyobb örömet okozza. De nyilván amikor a felkészülések során az ember megkap egy 90 oldalas szólamot és összehasonlítja a 800 oldalas partitúrával, vagy felkészül egy 4-5 órás Wagner-operára, akkor az elég sok energiabefektetést igényel. Összességében talán egy modern oratórium megtanulása jelentette a legnagyobb kihívást, ahol egy darabon belül három hangszernek a megszólaltatása volt a feladatom a Berlini Filharmonikusok színpadán. A basszusfuvolát ráadásul három nappal az előadás előtt kaptam meg.

– Óriási bátorságra vall, hogy belevágtál ebbe a kalandba. Milyen érzésekkel indultál Győrből Berlinbe?
– Győrből csak részben, ugyanis a második évemet végeztem Frankfurtban az egyetemen, mikor jött a lehetőség. Covid-időszak volt, ráadásul én is elkaptam, ami nagyjából két héttel a próbajáték előtt történt. 150-en jelentkeztek és 21-en kaptunk meghívást az élő meghallgatásra, így úgy voltam vele, hiába nincs időm a kellő felkészülésre, akkor is megpróbálom. Nem volt egyszerű összeegyeztetni az egyetemet a próbajátékokkal, de megérte, hisz végül engem választottak egyedüli fuvolistaként a zenekar akadémiai programjába. A professzorommal egyeztettem, támogatott mindenben, így jelenleg halasztom az egyetemi tanulmányaimat, de mindenképpen szeretném befejezni.
– Mi vár rád a közeljövőben?
– A következő szezonra fókuszálok, ez még egy teljes évet jelent a Staatskapellénél, párhuzamosan pedig szeretnék újra próbajátékokra felkészülni, és vagy egy újabb akadémiát, vagy egy fix állást megpályázni, valószínűleg Berlinben, de mindenképpen német zenekarnál. Nyáron lesz még egy fellépésem, augusztus 20-án a 14 Berlini Fuvolista társasággal koncertezem a Choriner Musiksommer német klasszikus zenei fesztivál keretében.
– Hiányzik Győr?
– Hiányzik a család és a város, de mindig az adott pillanatra, helyzetre koncentrálok, hogy a jelenben éljek, hiszen az egyszeri és megismételhetetlen.
The post Keszei Johanna a világ legjobb fuvolistái között appeared first on Győr Plusz.