Ikrény

2007.12.01

A hétezer éves múltra visszatekintő település, Ikrény talán a legdinamikusabban fejlődő falva a Rábcatorok térségnek. A rendszerváltás óta kb. 26%-al nőtt a lakosszám, ma 1800 fő.


Az itt élő emberek – alkalmazkodva a táji adottságokhoz – szorgalmas építőmunkájának eredményeként egy egyre komfortosabbá váló település lakóinak vallhatják magukat.
Ikrény teljesen közművesített, az útfelújítások és a közterületek szépítése, bővítése folyamatos. Az új építési-telek kialakítása, a nemzetközi szintű rendezvények befogadására is alkalmas sport- és szabadidőközpont építése, a temető bővítése mind azt mutatják, hogy Ikrény nagy léptekkel folytatja fejlődésének útját.
A számos egyéni vállalkozó mellett nagyobb üzemek is képviselik a gazdasági életet. Két nagyobb asztalosipari- és két nagy mezőgazdasági üzem foglalkoztatja Ikrény és a környező települések dolgozóinak egy részét.
A helyiek összefogását dicséri a 93′-ban az Ikrényi Templomért Közalapítvány segítségével megépített új katolikus templom, mely ma is Ikrény egyik büszkesége.
Civil szervezetekben sem szűkölködik ez a kis település, az Ikrényi Ifjúsági Egyesület (IKIFE) a fiatalokat, az “Őszirózsa” Nyugdíjas Klub az idős korosztályt fogja össze. A település biztonságát a helyi polgárőr-egyesület tagjai őrzik és 1 éve Horgászegyesület is működik a faluban, mely az Ikrényi horgásztavat gondozza.
Sajnos az itt lakó gyerekek majdnem fele győri iskolákba jár, de így is kb. 120 tanuló okosodik az Ikrényi Általános Iskolában és a 60 fős óvoda is teljesen kihasznált.
A folyami hordalékra épült község turisztikai értékei között említhetjük a Rába folyót és annak holtágát. A Rábát gyönyörű galériaerdők szegélyezik, uralkodó fafajai a nyár és a fűz. A holtág a horgászatot kedvelők paradicsoma. Rába és a Rábca által határolt település a kerékpározást kedvelőknek is feledhetetlen természeti környezetet ígér, s kitáblázott útvonal segíti a túrázókat.
A folyóvizek jellegzetes – védelemre érdemes – növényvilága mellett a mesterségesen kialakított 15 ha vízfelületű tó mindazoknak kellemes szórakozást nyújthat, akik a fürdőzés, vízisízés és szörfözés kínálta kikapcsolódást szeretnék választani.
Ikrény műemléki épülete a Merán kastély, hajdan kolostor, mely jelenleg hasznosítatlan, felújításra vár, valamint a kastély melletti urasági kápolna. Itt található az ikrényi címeren szereplő boltíves kapu is.

ikreny.hu