Gulyás: Minden ország vörös, Magyarország zöld
2020.08.28Gulyás Gergely a Miniszterelnökség vezetője azzal kezdte, hogy a járvány második hullámánál tartunk, amely egész Európát érinti. Ez pedig változásokat vár el az itthoni védekezéssel kapcsolatban is. Hangsúlyozta, hogy a magyar adatok még a pénteki kiugró fertőzési adatok Európát nézve még mindig kedvezőek. Viszont számolni kell a behurcolás veszélyével, mivel a fertőzések eredete külföldi. Fontos, hogy a védekezésben ismét egyszerre figyelembe kell venni az iskolakezdés biztonságát, a munkahelyek megőrzését és az idősek biztonságát.
Szeptember 1-től külföldi állampolgár csak indokolt esetben léphet be Magyarországra, a külföldről hazatérő magyar állampolgároknak 14 napig karanténba kell menniük, vagy 48 óra alatt kell két negatív tesztet produkálniuk. A teszteket már saját költségen kell finanszírozni.
A tranzitforgalomról is szó esett, amelyet továbbra is biztosítani fognak és a sporteseményekre is szigorúbb szabályokat vezetnek be.
„Ha zárjuk a határokat és az itthoni létező szabályokat betartjuk, akkor kordában tartható a vírus. Ez mindnyájunk érdeke.” – mondta a miniszter.
Kérdések között elhangzott, hogy az évnyitókkal és az iskolakezdéssel kapcsolatban lehet-e bármely változásra számítani, amelyre Gulyás Gergely az alábbiakat válaszolta:
Azon dolgoznak, hogy ne kelljen az iskolákat bezárni, s azt is hangsúlyozta, hogy online úton nincs lehetőség a nevelésre. Hozzátette, hogy a gazdaságnak is érdeke, hogy az iskolaév a rendes kerékvágásban haladjon. Kérdés érkezett arra is, hogy az osztálykirándulások tekintetében milyen döntések születhetnek: az a válasz érkezett, hogy a belföldi osztálykirándulásokat meg lehet tartani.
A vásárlási korlátok visszaállításával kapcsolatban is érdeklődtek, azzal kapcsolatban annyi hangzott el, hogy egyelőre nem terveznek vásárlási korlátozást, a most meghozott rendelkezdések egy hónapig biztos hogy érvényben maradnak.
The post Gulyás: Minden ország vörös, Magyarország zöld appeared first on Győr Plusz.