Elbúcsúztatták a főkapitányt

2020.08.31

Az ünnepi állománygyűlést az egykori zsinagógában tartották, rendőrségi vezetők, városvezetők és meghívott vendégek jelenlétében.

Csizmadia Gábor hét éven át szolgálta főkapitányként a megyét, szeptember elsejével a rendőrségi törvényeknek megfelelően nyugállományba kell vonulnia. Az erről szóló hivatalosan papírokat is az ünnepségen kapta meg, ahogy 46 év rendőri munkájáért járó vastapsot is.

A távozó főkapitány utódjának dr. Urbán Zoltán László rendőr dandártábornokot nevezték ki, aki szintén megkapta az erről szóló hivatalos papírokat, illetve elődje a csapatzászlót is átnyújtotta neki.

Csizmadia Gábor nyújtja át a csapatzászlót utódjának, dr. Urbán Zoltánnak

Szeptember 1-jétől a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője tehát dr. Urbán Zoltán László rendőr dandártábornok.

The post Elbúcsúztatták a főkapitányt appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető