Bornapok helyett Borvásár
2020.08.27A nyár Győrben nem érhet véget egy rendezvény nélkül. Sokak örömére augusztus, és egyben a nyár utolsó hétvégéjén a győri Széchenyi téren Borvásárt rendeznek. Ez azonban más lesz, mint az eddig megszokott Bornapok, hiszen az eseményt nem kíséri élőzenés koncert, valamint idén csak érintős bankkártyával lehet majd fizetni. A többi szigorú előírásra is ügyelnek: csak a Széchenyi téren húsz, egymástól messzebb felállított faházban vásárolható bor.
Ezenkívül a járványügyi helyzet miatt a már hagyományosnak számító borospoharakat sem lehet majd kapni, helyette a borászok eldobható műanyag, illetve papír pohárban kínálják a borukat. Ám a saját, Győri Bornapos üvegpoharat el lehet vinni, és azt az árusok a hatályos egészségügyi jogszabályoknak megfelelően megtölthetik. „A borok kimérése során a borászok nem kezelhetik az üvegpoharakat” – hangzik el a hivatalos előírás Kardos Krisztinától, amely azt jelenti, hogy a borászok nem érhetnek hozzá az üvegpohárhoz, így azt a vásárlóknak kell tartani a feltöltéskor.
Tizenhárom borvidékről huszonegy borász látogat el a győri belvárosba. A pannonhalmi borvidék érkezik a legtöbb pincészettel, szám szerint nyolccal képviselteti magát. A neszmélyi és a tokaji két-két pincészettel, illetve egy-egy pincészettel érkezik a somlói, szekszárdi, badacsonyi, soproni, móri, villányi, egri, etyeki-budai, valamint a tihanyi és aradi borvidékekről is jönnek borászok.
Pénteken 16:00-tól várják a borászok a kedves vendégeket.
The post Bornapok helyett Borvásár appeared first on Győr Plusz.