Bébibumm az állatkertben!

2020.05.16

Mi egy borúsabb napon érkeztünk, hogy lencsevégre kaphassuk az új jövevényeket. Kiderült, ez nem lesz olyan egyszerű, mert például a majmok fázósak, így inkább a házukban töltik a napot. A hasuknak azonban nem tudtak ellenállni, nekünk pedig kapóra jött a délutáni uzsonnaidő.

A csuklyásmajom-csapat tagjai sípoló harsogással ugrándoztak ki a kifutójukba, hogy aztán az összes pogácsadarabot a szájukba és a kezükbe tömjék, amit csak elértek – mindezt természetesen egyszerre. Így tudtuk lefotózni a két csemetét is, akik anyák napján születtek, két anyától.

A gondozóik csak nyaksálnak hívják őket, hiszen nagyjából öt hónapos korukig anyjuk hátán utaznak mindenhová.

Így tesz a néhány hetes mókusmajom-csemete is a szomszédos kifutóban, anyja hátáról szemlélte az izgalmat, amit az elemózsia érkezése okozott. Tíz fürge és válogatós mókusmajom ugrott elő egyszerre a benti búvóhelyről: az uborkát, a répát és a karfiolt nem találták érdekesnek, annál inkább a tál alján sorakozó almát és banánt, amit szépen kiszemezgettek a halomból.

Nagy esemény történt nemrégiben az állatkert talán legenergiatakarékosabb családjánál is: Lajos, a lajhárlány újra egy utódot hozott világra. Őt sajnos nem sikerült megpillantanunk, nem az a kimondottan fotózkodós típus, mint a szomszédban lakó majmok.

Gyarapodott a lámák, pampanyulak, vízidisznók és nagy marák kifutójának létszáma is: két lámacsikó is született a közelmúltban, és apró pampanyulak is rejtőzködnek üregeikben.

Kiss Aliz, az állatkert szóvivője elmondta, egy átlagos hétvégén napi kétezer vendég fordul meg náluk, a nyitás napján ötszázan érkeztek. A pénztár előtt kulturált a sorban állás, sokan online-belépőt vesznek, vagy a jegyautomatánál vásárolnak. Fegyelmezettséget tapasztaltak a látogatók részéről, a csimpánzoknál pedig nagy örömöt, amikor meglátták a nézelődő gyerekeket és felnőtteket.

Kattintson galériánkra, Marcali Gábor fotóival!

Korábbi cikkünk a témában:

The post Bébibumm az állatkertben! appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető