Az alsóneműjébe rejtette a fiolát
2020.05.15A járőrök Győrben, a József Attila utcában intézkedtek egy – a Templom utca felől, a Fehérvári út irányába közlekedő – személygépkocsi vezetőjével szemben csütörtökön délután.
Az ellenőrzés során a rendőrök átvizsgálták a járművet és a sofőr ruházatát is, amelynek eredményeként a férfi táskájában, valamint alsóneműjében elrejtve egy kábítószergyanús anyagot tartalmazó fecskendőt és egy fiolát találtak.
Az egyenruhások az autóban mozgásérzékelő és füstjelző berendezésekre is bukkantak, amelyek eredetét a jármű vezetője nem tudta hitelt érdemlően igazolni.
A járőrök az orosházi lakost elfogták, és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A nyomozók a 23 éves férfit kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, az autóban talált érzékelők eredetét a büntetőeljárás során vizsgálják.
The post Az alsóneműjébe rejtette a fiolát appeared first on Győr Plusz.