Díjakat vehettek át a kórház dolgozói a Semmelweis napon

2025.07.02

Bevezető előadásában dr. Jávor László főorvos, az intézmény főigazgatója méltatta az „anyák megmentőjének” érdemeit. „Öröksége a mai gyógyításban és a gyógyítókban él tovább” – fogalmazott. A szívből fakadó gyógyító munka soha nem egyetlen ember műve, hanem egy csapaté. Az egészségügyet nem a rendeletek tartják össze, hanem a benne dolgozó emberek. Ennek a hivatásnak tartása, méltósága van – mondta, majd megköszönte munkatársainak odaadó, áldozatos tevékenységét.

Semmelweis munkásságát részben kronológiai sorrendben ismertette dr. Varga Ádám adjunktus. Ő azt emelte ki, hogy az élettől összesen negyvenhét évet kapott, művelt, sokoldalú magyar orvos már 21 évesen felismerte, miért haltak meg nagyon sokan gyermekágyi lázban. Amikor bevezette az alapos, mintegy 15 perces klórmeszes kézmosást, a halálozás aránya két százalékra csökkent.

Semmelweis felismerését kollégáinak nagy része kétkedéssel fogadta. A sok kételkedés, bántás rendkívül megviselte idegrendszerét, a döblingi elmegyógyintézetbe került, ahol két hét múlva meghalt.
A halál oka, hogy valamitől keletkezett a kezén egy seb – vagy a döblingi bánásmódtól, vagy még orvosi munkája során –, ami elfertőződött. Ugyanabba a kórba halt bele, melynek megelőzési lehetőségét felfedezte.

Galéria: Ács Tamás

Az eseményen adták át a kórház legfontosabb díjait is. Elsőként a Petz Aladár-díjat vehette át dr. Somogyi Angéla, az Egészségtudományi Tanszék dékánja. A méltatásokból kiderült, hogy működése alatt hány, nagy érdeklődésre számot tartó szak indult, illetve indul a jövőben. Szóba került az is, hogy az egyetem már a kórház által is használt Da Vinci operáló robottal is rendelkezik, eddig 400 műtétet végeztek el vele a kórház szakemberei.

A Felpéci Petz Lajos-emlékdíjat dr. Király Géza, az ismert kézsebész érdemelte ki. Munkásságának köszönhetően az európai átlag fölé emelkedett a kézsebészet színvonala, s a beavatkozások sikere. Dr. Király Géza először baleseti sebészként, majd sebészként bizonyította tehetségét, de a legjelentősebb eredményeket a kéz- és mikrosebészet területén érte el.

Nyári László-díjat vehetett át dr. Laszip Ilona onkológus főorvos. Méltatása során kiemelték szakmai igényességét, a betegekkel kialakított segítő kapcsolatát. Minden új eljárást azonnal megismer, és lehetőség szerint alkalmaz. Megmutatta vezetői képességeit, alkalmasságát is.

Ugyancsak Nyári László-díjban részesült Korábik Edina, a központi sterilizáló műtő szakasszisztense.

Huszadik alkalommal adták át a Patkós család – Miklós és lánya, Judit – által felajánlott díjat. Az idén dr. Kovács Kornélia Lívia ortopédus orvosjelöltet ismerték el ezzel a kitüntetéssel.

A Méhes Károly publikációs díjat dr. Sütöri Dávidnak adták át, aki a mellkasi sérültek ellátásának kérdéseiről írt jelentős tanulmányt.

The post Díjakat vehettek át a kórház dolgozói a Semmelweis napon appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető