Folytatódik az ETO Park revitalizálása
2025.05.19Az ETO Park tíz évvel ezelőtt még igazi „szellemváros” hírében állt, majd a bevásárlóközpontba az elmúlt években fokozatosan tért vissza az élet. Ahogyan a legtöbb városrészben, úgy Gyárvárosban is elérhetőek a közüzemi szolgáltatók irodái, de az épületben Kormányablak is működik.
Több diszkontlánc nyitott üzletet 2024-ben, így már élelmiszerboltot és drogériát is találunk a gyógyszertár és a régóta működő edzőterem és játszóház mellett. Az új beruházás ezúttal nem a belső teret érinti: az ETO Park parkolójában, a Mártírok útja felőli részen kezdődtek munkálatok.
Győrben 35 évvel ezelőtt, 1990. május 19-én nyitotta meg kapuit az első McDonald’s étterem, az akkori Lenin (ma már Baross) úton. Az egykor szebb napokat látott Hungária étterem helyére költöző, amerikai gyorsétterem-lánc üzlete a két budapesti után az első vidéki egység volt. A nyitáskor mintegy 150 embernek nyújtott munkalehetőséget, köztük a rugalmas beosztás lehetősége miatt egyetemistáknak és kisgyermekes szülőknek is. Az étlapon a máig népszerű klasszikusok szerepeltek, a vendégtér közepén pedig egy hatalmas télikert uralta a teret. A botanika aztán ment, a helyére könyvesbolt jött, a legutóbbi dizájnváltás pedig már a digitalilzációval összhangban modern külsőt kölcsönzött a belvárosi egységnek. Ahogyan az évekkel később nyílt Vasvári Pál utcai, majd Pápai úti étteremnek is. A gyorskiszolgáló lánc városunkban újabb étteremmel bővül: az ETO Park robosztus épülete melletti teraszos, McDrive résszel kiegészülő, negyedik Meki 2025 második felében nyit.
The post Folytatódik az ETO Park revitalizálása appeared first on Győr Plusz.