Ferdít a városvezetés: nemcsak a Győr-Szol Zrt-t, annak dolgozóit is sértegetik!

2025.02.21

Mint ahogy arról februárban a Győr+ Média is beszámolt, a Pintér Bence által benyújtott költségvetés-tervezetben a Győr-Szol Zrt. városüzemeltetési költségei messze alulfinanszírozottak voltak, úgy, hogy a társaság már december végén részletesen ismertette a különböző szolgáltatások költségeit a városvezetéssel. A két tétel között nagy volt a szakadék, a Győr-Szol Zrt. által prezentált összegek, és a polgármester által benyújtott verzió között több milliárdos mínusz tátongott. Ebből könnyen ki lehet következtetni: ha nincs elegendő forrás a feladatellátásra, akkor nem lesz feladatellátás, vagyis a győriek mindennapjait befolyásoló szolgáltatások már év közben leállnak.

A Fidesz-KDNP által benyújtott módosítások között ugyanakkor már szerepel a Győr-Szolnak szükséges teljes összeg annak érdekében, hogy egész évben biztosított legyen például a fűnyírás, a szúnyoggyérítés, a parkgondozás vagy éppen a téli üzemhez kapcsolódó tevékenységek. Dr. Fekete Dávid ennek kapcsán a napokban úgy nyilatkozott:

„Sajnos a benyújtott költségvetési javaslat az pontosan a felét állítja be azoknak a városüzemeltetési kiadásoknak, amennyibe tavaly a városüzemeltetés került a városnak. A Győr-Szol Zrt. tájékoztatása szerint, hogyha ezt a költségvetést fogadnánk el, akkor veszélybe kerülne a városüzemeltetési feladatoknak a finanszírozása. Mi szeretnénk, hogy ez ne történjen meg, éppen ezért azt gondoljuk, hogy a városüzemeltetésre szánt forrásokat a tavalyi évhez hasonlóan, a tavalyi évi kiadásnak megfelelően kell szerepeltetni. Úgy érezzük, hogy ez a város mindennapjai és a városi polgárok mindennapjai számára egy jelentős ügy, amelynek a finanszírozását nem szabad félvállról venni!”

A számok ismerete ellenére, csütörtöki sajtótájékoztatóján ismét arról beszélt Pintér Bence, hogy a Győr Szol Zrt-nek szánt „extra” 3,5 milliárddal alapvetően nincsen baja, ha oda kerül a forrás, mert nyilván van mire költeni, de mint mondta: „Úgy nem lehet, hogy semmit sem tudnak a fideszes tervekről.”

„Továbbra is értetlenül állok polgármester úr kijelentései előtt, hiszen tételes költségvetést küldtünk meg részére még tavaly decemberben. Arra sem méltatta társaságunkat, hogy összehívjon egy esetleges találkozót, hogy személyesen tárgyaljunk. Helyette egész egyszerűen 2 milliárd forinttal csökkentve az összeget, vagyis a feladatellátásainkat fedező forrás felével, bruttó 1,8 milliárd forinttal beépítette a költségvetés-tervezetbe a Győr-Szol városüzemeltetését érintő tevékenységeket. Ez egyrészt méltatlan, az pedig külön az, hogy még mindig extra forrásként emlegetik az egyébként szükséges, és még egyszer hangsúlyozom, decemberben tételesen kiszámolt összegeket. Másrészt pedig, ha a Fidesz-frakció nem nyújtotta volna be a módosításokat, akkor nem, illetve nagyjából csak az év közepéig tudnánk vállalni ezen feladatoknak az ellátását” – hangsúlyozta a Győr+ Médiának Sárkány Péter.

A Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója egy, az ugyancsak a csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hamis kijelentésre is reagált, mely úgy hangzott: „Tisztán látszik, hogy a lehető legtöbb pénzt szeretné saját magához áttenni a Fidesz-KDNP frakció, a Győr-Szol Zrt. és a Győr Projekt Kft. pedig pénzkifizető helyek” – mondta akkor a polgármester kabinetvezetője.

„Határozottan elutasítjuk a pénz kifizető hely megnevezést. Valótlan állításaival a városvezetés a Győr-Szol Zrt.-t és annak közel 650 dolgozóját is sértegeti” – zárta beszélgetésünket Sárkány Péter.

The post Ferdít a városvezetés: nemcsak a Győr-Szol Zrt-t, annak dolgozóit is sértegetik! appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető