Mozgással, közösségi élményekkel és számos kipróbálható sportággal várta a győrieket szeptember 19-én az Olimpiai Sportparkban és az Aqua Sportközpontban megrendezett Őszi Családi Sportnap. A rendezvény egyik kiemelt eseménye a nagy múltú, immár XXI. Arrabona Futófesztivál volt.
A sportos délelőtt résztvevőit Dr. Balog-Farkas Renáta alpolgármester köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta: Győr sportvárosi rangját nemcsak az élsportolók kimagasló eredményei mutatják, hanem az olyan közösségi események is, amelyek gyermekeket, szülőket és nagyszülőket egyaránt mozgásra ösztönöznek.
„A mai nap lényege egyszerű: a mozgás öröme és a választás lehetősége” – fogalmazott. Kiemelte, hogy a futás mellett a létesítmények egész területén több tucat sportág, valamint felkészült edzők várták az érdeklődőket.

Az Olimpiai Sportpark atlétikapályáján az óvodások közös bemelegítését a 800 méteres ovifutás követte, majd harmadik alkalommal rendezték meg az Esélyegyenlőségi futást. A délelőtt egyik legjobban várt eseménye a XXI. Arrabona Futófesztivál három kilométeres versenyszáma volt.
A résztvevők emellett számos mozgásformát próbálhattak ki. A Multicsarnokban az ETO Basket bemutatója mellett aerobic, zumba és örömtánc szerepelt a programban, míg a futófolyosón pilates, átmozgató jóga és gyermekjóga várta az érdeklődőket. A sportnap részeként Jakabos Zsuzsanna olimpikon úszóval is találkozhatott a közönség.
A folyamatos programok között felfújható ninja akadálypálya, mobil mászófal, asztalitenisz, vívás, ökölvívás, torna, tenisz, tollaslabda, frizbi és pickleball is helyet kapott. Az érdeklődők atlétikai ügyességi feladatokon és ergométeres kihíváson vehettek részt, valamint küzdősport-bemutatókat is láthattak. A kínálatot érzékenyítő játékok, egészségügyi szűrések, mozgásfejlesztő foglalkozások, illetve kerékpár- és e-roller-jelölés egészítette ki.

Az Aqua Sportközpontban reggel 6 és déli 12 óra között ingyenes úszási lehetőséget biztosítottak, 10 órától pedig a GYUSE edzői tartottak szárazföldi bemelegítést.
Dr. Balog-Farkas Renáta beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendszeres mozgás iránti igényt már gyermekkorban érdemes kialakítani.
„Kívánom, hogy a mai nap ne csak egy jó hétvégi program legyen, hanem sokaknak a kezdőlépés egy egészségesebb, aktívabb élethez, vagy akár a jövő sportkarrierjéhez” – mondta, majd köszönetet mondott a szervezőknek, az egyesületeknek és az edzőknek a rendezvény megvalósításáért.
Az Őszi Családi Sportnap idén is megmutatta, hogy a sport nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is: olyan lehetőség, amely kortól és edzettségi szinttől függetlenül mindenkit képes megmozgatni.
The post Sporttal és közös élményekkel telt az Őszi Családi Sportnap Győrben appeared first on Győr Megyei Jogú Város Honlapja.
Forrás: gyor.hu- ETO INSIDE – Kerekasztal-beszélgetés a stábtagokkal, kicsit másképp…
- Séta és közös tánc az Alzheimer-világnapon Győrben
- EHF női Bajnokok Ligája, B-csoport, 3. forduló, Storhamar–Győri Audi ETO KC összefoglaló
- EHF női Bajnokok Ligája, B-csoport, 2. forduló, Győri Audi ETO KC–Nyköbing Handbold összefoglaló
- A Győri Székesegyház felszentelésének évfordulója
