Az első állatkert jellegű intézmény Győrben, 1962-ben a Püspökerdőben az Erdészet fatelepe mellett létesült. A vadaspark a Mosoni-Duna árterén jött létre, abból a célból, hogy a hazai nagyvad-fajokat és ragadozókat bemutassa. Látható volt még a barna medve is. 1966-ig működött az Erdészet intézménye, elbeszélések szerint jelentős látogatottsága volt, ám pontos adatok nem állnak rendelkezésre. Működésének az 1966-os árvíz vetett véget….
Archive for február, 2008
2003. Októberében nyitották meg a Rába Quelle Gyógy-, Termál-, és Élményfürdőt Győrben mely a Fürdő tér 1. szám alatt található. A klórmentes élményfödő egy 64 és egy 38 méteres csúszdával várja a vendégeket. A gyermekeknek, pedig külön játszóházas medence található. A szórakozást 40 élményelem biztosítja, mint pl.: gejzírek, vízköpők, vízesések, sodrócsatornák, barlangok, ezen kívül, pedig megemlíteném a Romantik medencében a…
1949.-ben Markó Iván vezetésével kezdte meg pályafutását a Győri Balett. Az együttest a Magyar Állam Balettintézet végzős növendékei alapították és az új győri színház épülete, biztosította a helyszínt a Győri Balettnek. Évadonként a két győri bemutató mellett a hamar népszerűvé vált Győri Balett több ősbemutatót tartott más városokban is pl.: Bécsben, Athénban, Budapesten, Párizsban.
A győri színjátszás alapjával már a 17.-században megismerkedhettek az ottani lakosok a Jezsuitáknak köszönhetően. 1629 és 1771 között 230 alkalommal 300 misztérium és iskoladrámát vitt színre a jól felszerelt színpadterem. Majd a világi színjátszás követei is megjelentek a városban az un. „angol komédiások” akik 1742.-ben kaptak játékengedélyt a szabad királyi város vezetésétől. A birodalmi német színek ekkortól már szinte évente…






