Emberölési kísérlet Csornán

2024.03.28

Emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy veszkényi lakossal szemben. A tettes 2024. március 27-én a reggeli órákban, előzetes szóváltást követően – a csornai piactéren – egy késsel akarta leszúrni volt élettársát, azonban a sértett elkapta a kés pengéjét, amely megsebesítette őt.

A vármegyei rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, és a nyomozók előterjesztést tettek letartóztatására is.

Forrás: police.hu

Illusztráció: depositphotos.com

The post Emberölési kísérlet Csornán appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető


Győri vendégei lesznek a ma esti Fábry show-nak!

2024.03.28

A győri születésű Jávorka fivérek, a hegedűművész Sándor és testvére, a csellóművész Ádám ugyancsak fellépnek a ma esti műsorban. A fivérek nem csak virtuóz játékukkal kápráztatják el a közönséget, hanem humorukkal is.

Nemrégiben pedig egy győri taxis hölgy volt Fábry Sándor vendége, róla a itt írtunk:

The post Győri vendégei lesznek a ma esti Fábry show-nak! appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető


Kínai rendőrőrsök Győrben?

2024.03.28

Egy egyszerű Google-kereséssel rátalálhatunk a Kína Vármegyei Rendőr-főkapitányságra.

Kínai rendőrséget mutat a Google-keresés

Ezt több Facebook-felhasználó észlelte, és több győri csoportban hangot is adtak ellenvetésüknek, mások a tájékoztatást hiányolták a hivatalos szervek részéről.

A Google-térkép funkciói között szerepel szerkesztési javaslat, ami arra hivatott, hogy segítse a térképek pontosítását, vagy megadja egy vállalkozás jellemzőit. A módosításhoz mindössze egy javaslattételre van szükség, és némi türelemre, hogy a Google egy külföldi irodájában a cég dolgozója azt egy kattintással jóváhagyja. Az információk hitelességét azonban nem ellenőrzik, így fordulhatott elő az többek között, hogy kínai rendőrségek lepték el az országot.

Az üggyel kapcsolatosan megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatát, akik arról tájékoztatták lapunkat, hogy az Interpol 1923-as megalapítása óta folyamatos a nemzetközi együttműködés.

„Ezek elsődleges célja, hogy az úgynevezett fogadó ország rendőreit, rendőri intézkedéseit támogassák az oda érkező külföldi rendőrök, akik önállóan nem intézkedhetnek. Elősegítik a nyelvi nehézségek leküzdését, a kulturális, társadalmi eltérések kezelését és az elkerülhető konfliktusok megelőzését” – írta válaszában a rendőrség.

„Jó példája az eddigieknek, hogy a Sziget Fesztiválon a korábbi években angol, holland, német és francia rendőrök segítették a magyar egyenruhások munkáját, de a FORMA-1 Magyar Nagydíjra is több mint 10 éve rendszeresen érkeznek külföldi – horvát, szlovák, román, osztrák, lengyel – rendőrök. A nemzetközi labdarúgó mérkőzések biztosításában is egyre gyakrabban láthatunk a vendégcsapat országából érkező egyenruhásokat, ahogy mi is rendszeresen küldünk kollégákat – szükség szerint ún. partner rendőröket, spottereket, illetve járőröket – nemzeti válogatottunk vagy klubcsapataink külföldi meccseire” – részletezte az ORFK, akik arra is kitértek: ugyanezen elvek mentén hosszú évek óta delegálnak magyar járőröket a nyári szezonban Horvátországba a tengerpartra. „Nyaralásukat töltő honfitársaink bizalommal fordulhatnak az ott szolgálatot teljesítő magyar járőrökhöz. De ugyanilyen fontossággal bír, hogy a csíksomlyói búcsú zarándokai is találkozhattak magyar rendőrökkel” – írta az ORFK.

Az önálló egységként működő kínai őrsök természetesen hamisan bejegyzett helyszínek, a rendőrség válaszából az is kiderült: nincs tervben külön kínai rendőrőrs létrehozása sem Győrben, sem máshol az országban.

The post Kínai rendőrőrsök Győrben? appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető


Kézilabdaünnepet varázsolt az ETO Pécsre

2024.03.28

A női kézilabda NBI újonca, a Kozármisleny a pécsi Lauder Dezső Sportcsarnokban játssza hazai meccseit. A soros ellenfél szerdán az ETO volt, és a beszámolók szerint a győriek vendégjátékából igazi kézilabdaünnep kerekedett!

Fotó: Győri Audi ETO KC

A hazai csapat tehetséges fiatal sportolóinak és a Kozármisleny utánpótlás játékosainak valószínűleg életre szóló élmény marad, hogy világ-, és Európa-bajnok, többszörös BL-győztes klasszisokkal találkozhattak. Készültek a közös szelfik, csattantak a pacsik, az ETO játékosok fáradhatatlanul dedikáltak, mindenkihez volt egy kedves szavuk.

A hazai drukkerek, valamint a csapatot Baranyába is követő győri szurkolók pedig fantasztikus hangulatot varázsoltak a csarnokba. Fiatal, idősek, családok töltötték meg a lelátókat.

Az ETO szív pedig ezúttal is a helyén volt, a találkozó után a győri játékosok körbementek a csarnokban, és mindenkinek megköszönték ezt az egészen különleges estét!

Nem véletlenül értékelték így a találkozót a vezetőedzők:

Per Johansson, a Győri Audi ETO KC: – Azzal kezdeném, hogy a kézilabda nem véletlenül csodálatos játék. Amit ma láthattunk a közönségtől, valamint az a hozzáállás, amit a hazai csapat bátorságban mutatott, ez az, amiért szeretem ezt a sportágat. Nem voltunk elégedettek a Vác meccs után, főleg a védekezésünkkel, és úgy jöttünk ide, hogy javítani szerettünk volna ezen. Úgy gondolom, ez sikerült, az első félidőben négy gólt kaptunk, Rinkának tíz-tizenkét védése volt. Nagyon elégedett vagyok Farkas Júliával, akinek a játékát egyre jobban megismerem, és büszke vagyok a mai teljesítményére, bátran játszott. Az összteljesítményt tekintve elégedett vagyok.

Gyulay László, a Kozármisleny KA: – Megérdemelten nyert a Győr, de szeretnék gratulálni a saját csapatomnak is, mert igyekeztek maradéktalanul végrehajtani, amit megbeszéltünk. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ilyen hangulatot, nagyszerű kézilabda-ünnepet teremtettek a Lauber Dezső Sportcsarnokba. Külön gratulálok az újoncunknak, hiszen ismét tizenhat éves újonct avattunk Bernhardt Panna személyében. Óriási büszkeség a csapatunknak, hogy a Győri ETO ellen hét saját nevelésű játékosunk is pályára lépett.

A találkozóról tudósítást itt olvashatnak:

The post Kézilabdaünnepet varázsolt az ETO Pécsre appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető


Egyéves a Szenior Szalon – új adás ma este a Győr+ TV műsorán!

2024.03.28

Megismerkedünk egy olyan légzéstechnikával, amelynek elsajátításával egészségesebbek lehetünk. Vívó edzésre látogatunk, ahol a hetven fölöttiek remekelnek. Részt veszünk egy tehetséges alkotó emlékkiállításán. Végül a legnagyobb keresztény ünnep, húsvét titkába Zoltán atya avat be bennünket.

Kezdés ma este 20.25-kor a Győr+ TV-ben!

The post Egyéves a Szenior Szalon – új adás ma este a Győr+ TV műsorán! appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető


Újra lesz Sváb bál Győrben!

2024.03.28

A bál április 19-én 18 órakor kezdődik a Kristály étteremben. A köszöntők után az est sváb hangulatáról Kruch-Karsai Klára énekművész, Krasznai Tamás, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja, Meggie és Tomsa és a Volksband Együttes gondoskodik. 

Jelentkezni lehet: 70/433-8090 vagy nemetonkormanyzatgyor@gmail.com.

The post Újra lesz Sváb bál Győrben! appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető


Megszépült a Szent György-díszkút

2024.03.28

A szobor Nagy Károly műhelyébe került, ahol a restaurátor irányításával végezték el a szükséges beavatkozásokat. A Szent György alakot tartó gömbön több kisebb repedés keletkezett, melyeken beszivárgott a víz, ami a főként a téli hónapokban tovább rongálta az alkotást és a vízellátást biztosító vezetékeket. A rekonstrukció során a hézagokat megszüntették, a vezetékeket kicserélték, a szobor felületét megtisztították, újra patinázták. 

Szent György szobor MG
Újra teljes pompájában a Sárkányölő Szent György szobor

A Győr-Szol Zrt. munkatársai a díszkút medencéjének vízellátó rendszerét is felújították. A helyreállított alkotást a győri szökőkutak többségével együtt a következő hetekben helyezik üzembe.

Galéria: Marcali Gábor

The post Megszépült a Szent György-díszkút appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető


Abák és hunok: Makoldi Miklós előadása

2024.03.28

MAGYAR ÉVEZREDEK 

Április 9. kedd 18 óra Makoldi Miklós előadása: Abák és hunok

Az Aba nemzetség és a hunok kapcsolata az újabb régészeti és genetikai kutatások tükrében

Az előadásból megtudhatjuk, hogy honnan ered az Aba nemzetség, miért választották királlyá 1041-ben Aba Sámuelt, kik voltak az Abák és miért volt Magyarország második legfontosabb nemzetsége az Aba.

Erről a témáról sokat vallanak Szent királyainknak írt krónikáink és az újabb régészeti eredmények (Abasár bencés monostorának feltárása és a keleti  hun kutatások Mongóliában), illetve a genetikai vizsgálatok eredményei is.

GYMSM Kereskedelmi és Iparkamara Baross terem

Győr, Szent István út 10/A

A belépés ingyenes.

The post Abák és hunok: Makoldi Miklós előadása appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető


Hajszálon múlt a komoly baleset – keresik a sofőrt a rendőrök

2024.03.28

Március 26-án 13 óra 5 perckor a 82-es számú főúton a 66-os kilométerszelvényben ismeretlen személy egy piros színű Opel – feltehetően Astra típusú – személyautóval Nyúl felől Győr irányába közlekedett. Haladása során – feltehetően jobbra tartási kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt – neki ütközött a neki szemből haladó Volkswagen Caddy típusú személygépkocsi bal visszapillantó tükrének. A balesetet követően az ismeretlen személy adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta, személyi sérülés nem, azonban anyagi kár keletkezett.

Március 22-én 15 óra 15 perckor Veszprémvarsány külterületén a 82-es számú főúton a 38-as kilométerszelvényben ismeretlen személy – feltehetően román honosságú – járműszerelvénnyel Zirc felől Győr irányába közlekedett. Haladása során – feltehetően jobbra tartási kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt – neki ütközött a neki szemből haladó MAN típusú autóbusz bal visszapillantó tükrének.  A balesetet követően az ismeretlen személy adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta, személyi sérülés nem, azonban anyagi kár keletkezett.

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszám valamelyikén.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Sajtó

The post Hajszálon múlt a komoly baleset – keresik a sofőrt a rendőrök appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető


Tavaszi bakonyi túra

2024.03.28

Április 6-án újra felhúzzuk a túrabakancsot és nyakunkba vesszük a tavaszi erdőt!
Mivel már a közeli „hegyeket”, dombokat sokszor körbejártuk így most kicsit messzebbre tervezzük a sétát. Bakonyba kirándulunk, de nem a „megszokott” vinyei útvonalra, hanem egy kevésbé ismert szakaszát járjuk be – írja a csapat bejegyzésébe.

Tarts velünk!
Jöhetsz egyedül, párban, családdal vagy barátokkal, négylábú kedvenceddel is, jól fogod érezni magad!

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! (Aki vonatozni is szeretne, a jegy megvásárlása önköltséges.)

Gyerekbarát táv: 12-13 km, mely a felére rövidíthető vonattal (minimális szintkülönbség, könnyű terepviszony)

Találkozó helye és ideje: Vinye – vasútállomás (de. 9 óra)
Vonat indulása: Vinyéről Zircre: 09:16-kor

Kitűzött útvonal: Vinyéről elvonatozunk Zircre, majd onnan visszasétálunk a kiinduló pontra kb. 13 km.
Rutinos túravezetővel megyünk. 😊

7,9 km után van lehetőség Porva-Cseszneknél felszállni a vonatra és visszavonatozni Vinyére, ahol az autókat hagyjuk, vagy tovább gyalogolni és úgy visszatérni a parkolóhoz.

Visszaérkezés helye: Vinye – vasútállomás, parkoló

Időjárásnak megfelelő öltözet, lábbeli, harapnivaló és frissítő szükséges a nap folyamán.
Extrém időjárási viszonyok esetén a túra időpontja változhat, melyet előzetesen közzéteszünk az Egyesület Facebook oldalán illetve az eseménynél is. Tervezett esőnap: 2024.04.13.

A túrán mindenki csak a saját felelősségére vehet részt.
14 éven aluliak csak szülői/hozzátartozói kísérettel vehetnek részt.
Kutyabarát túra! Várjuk a négylábú, szocializált kedvenceket is!

Megjelenésükkel a résztvevők tudomásul veszik, hogy róluk a túra alatt fotók és videófelvételek készülhetnek, melyeket a szervező a későbbiekben dokumentációs és promóciós célokra felhasználhat.

További információ, regisztráció:
E-mail: 1feszek@gmail.com
Kocsisné Tóth Marianna: 06 30/351 80 20
Sándor-Göndör Tímea: 06 20/259 11 19

Nyitóképünk illusztráció: Depositphotos

The post Tavaszi bakonyi túra appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető


És Te mit olvasol?

2024.03.28

Hajdu Tibor két éve tagja a Győri Nemzeti Színháznak. Munkásságát 2023-ban Junior Prima díjjal ismerték el. Láthatjuk őt televízióban és mozivásznon is, ismerős lehet például a Drága örökösök, a Most vagy soha, vagy éppen a Majdnem menyasszony című filmekből is. Amikor 30 évesen ilyen szerepek és lehetőségek találják meg az embert akkor adódhat a kérdés, mikor jut ideje magára, vagy épp az olvasásra? A színészt ezekről, és kedvenc könyveiről kérdezik majd 2024. április 15-én (hétfő) 17 órától a Kisfaludy Károly Könyvtár agóráján (Győr, Baross G. u. 4.). Beszélgetőtársa Bajzát Zsuzsi lesz.

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni űrlapon keresztül tudnak.
Mindenkit sok szeretettel várnak!

The post És Te mit olvasol? appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető


Korlátozásra készüljenek: ebben a győri parkolóházban végeznek munkálatokat!

2024.03.28

A munkavégzés miatt április 2-án kedden, és április 3-án szerdán reggel 6 órától 14 óráig a parkolóhelyek használata a negyedik és az ötödik szinten korlátozott lesz. Az üzemeltető kéri, hogy a munkálatok gördülékenysége és a járművek biztonsága érdekében az autósok körültekintően közlekedjenek a parkolóházban, és a munkaterületet hagyják szabadon.

The post Korlátozásra készüljenek: ebben a győri parkolóházban végeznek munkálatokat! appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető


A következő fázisba vált a pollenszezon

2024.03.28

Idén hamar, már februárban berobbant a kora tavaszias időjárás, és ezt a természet is megérezte. Hamarabb ébredtek “téli álmukból” a növények, mint általában szoktak. Ennek köszönhetően a pollenszezon is a megszokotthoz képest korábban indult.

Az elmúlt időszakban elsősorban a kora tavaszi fák, az éger, a ciprus- és tiszafafélék, valamint a mogyoró pollenszemei voltak jelen a levegőben. Az ünnepi hétvégére várhatóan lecsökken ezeknek az allergéneknek a mennyisége, viszont jelentősen megemelkedik a nyír pollenkoncentrációja.

Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) emiatt azt javasolja, hogy akik allergiásak a nyírfa pollenjére, azok a magas pollenterhelés idején kerüljék a nyírfával beültetett parkokat, utcaszakaszokat. Ha ilyen fa található a szobaablakuk közelében, akkor lehetőség szerint olyan ablakon keresztül szellőztessenek, ami másfelé nyílik. Ajánlott gyakran letörölni nedves ronggyal a bútorokat, valamint a padló felületére lerakódott port.

Ugyanakkor közeledik a húsvéti hosszú hétvége, ilyenkor a barka a húsvéti dekoráció egyik legjellegzetesebb kelléke. Ne tegyük vízbe a fűzfák ezüstös-szürke, finoman molyhos, virágrügyekkel borított ágait, mert kinyílik. Ilyenkor apró, sárga színű porzók jelennek meg a rügy felszínén, és a barka ekkor kezdi el szórni az erősen allergén virágporát.

Az NNGYK hasznos és fontos tanácsa az allergiásoknak még az is, hogy ne tartsanak virágzó barkát a lakásban, legfőképp ne az ágyuk közelében.

Forrás: Időkép

The post A következő fázisba vált a pollenszezon appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető


Híradó 2024.03.27.

2024.03.28

The post Híradó 2024.03.27. appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető


A véradás mindig fontos! Kérjük, segítsen!

2024.03.28

Két véradás között 56 napnak kell eltelnie. Ennyi időre van szüksége a szervezetünknek, hogy regenerálódjon.

A megadott programon kívül az alábbi nyitvatartási időben várják a Regionális Vérellátó Központban a vért adni szándékozókat (Győr, Magyar u. 8.):

Hétfő-szerda: 7.00-16.00 (véradók fogadása 7.00-15.30-ig)

Csütörtök: 7.00-18.00  (véradók fogadása 7.00-17.30-ig)

Mivel minden családban előfordulhat, hogy a család egyik tagjának vagy ismerősének vérre vagy vérkészítményre van szüksége, kérnek minden jó szándékú, segítőkész embert, jelentkezzen véradásra.

A véradók részére a Dr. Petz Lajos parkolóházban (Vasvári Pál utca) az első óra díjmentes, utána 200 Ft/óra díj fizetendő, de a díjszámítás 15 perces egységekben történik.

The post A véradás mindig fontos! Kérjük, segítsen! appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető