Győr Hotels

Porva

  2007 dec 01 / #Győr

A Bakony gyakran játszott szerepet az őskori emberek életének sorsának alakulásában. A vadon termő gyümölcsök, a jóízű gombák és a bőven terítékre kerülő vadállatok élelmet biztosítottak számukra, a rengeteg és a sok rejtett barlang pedig oltalmat adott vészterhes időkben.

Az őskori emberek azonban nemcsak vadászni és gyűjtögetni jártak ide, nemcsak biztonságra találtak az erdők mélyén, hanem tudatosan meg is telepedtek ezen a vidéken. Ezt alátámasztja az a tény, hogy a Bakonyban mindenfelé megtaláljuk az őskori emberek kőeszközeit, valamint a földtakaró alól előbújó vörös-feketére égett földcsíkokat, amelyek tűzhelyének nyomai. De rábukkanunk földsáncainak nyomára, bányáikra és temetőikre is. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy Porva területén is fölleljük a kő és bronzkorszak maradványait, emlékeit. Porván a temető melletti dombháton, a csiszolt kőkorszakból származó nagyalakú kvarcit, pala kőeszközt találtak, később pedig ugyaninnen trapéz alakú porphyr verő került elő. Ezek a Bakonyi Múzeum tulajdonában vannak. A bronzkor különösen sok emlékkel képviselteti magát Porván és környékén. A községtől 3 km-re É-ra emelkedik a Kopasz-hegy. Közepe táján Ferencháza van. A Keselyűtől [ Kesellő ] két körvölgyecske választja el, melyek köré egy sáncszerű emelkedés ékelődik. A régészek ezt a sáncot mesterséges eredetűnek tartják. A Keselyű-hegy D-i magaslatán egy-két halomsír is mutatkozik. Szépalma-pusztától 2,5 km-re, Kisszépalmától 1,5 km-re a bakonybéli út mentén az erdőben 2-3 m átmérőjű és 1 m magas halmok láthatók. A terület neve Százhalom vagy Százhalmok. A bakonybéli bencések régebben egynéhányat felástak közülük, de – mint a szemtanú szénégetők elmondták – csak cserepeket és kisebb fémtárgyakat találtak bennük. Kopaszhegytől ÉNY felé egy útnak egyengetett keskeny gerinc vezet át a 468 m magas Iszka-Keselyűhegyre. Egyik részét sáncnak hívják. Ez két szép körvölgyecskét választ el egymástól. Ugyanitt bronzkori sírok is láthatók. Bronzkori sírhalmok találhatók a Pálihálásról Tündérmajoron át Zircre vezető gyalogút mentén is. A múzeumi adattár följegyzése szerint: “Pálihálásról Tündérmajorba egy gyalogút vezet a szántóföldeken át. Itt a pusztától K-re a szántók között, a házaktól ötszáz lépésre van egy erdőparcella. Ezen át vezet a gyalogút. Az erdőparcella elején a gyalogúttól jobbra és balra négy halomsír van. Magasságuk átlag 1-1,5 m, szélességük 10-12 m. Jórészt kőből vannak összerakva. Répás, volt erdész jazig síroknak vélte, és ilyenekként jelentette be a múzeumhoz.” Bronzkori sírmező terül el Porva-Szépalma között is. A múzeumi jelentés ezt mondja róla: “Kehrer Gyula veszprémi gimnáziumi tanár közölte, hogy a sárga jelű turistaút festése során sírhalmokat látott. E területet legegyszerűbben Szépalma-pusztáról érhetjük el. A pusztáról indulunk Bakonybél felé a sárga jelzésű turistaúton, amely a tó mellett vezet el. A szántásokon túl, egy kis erdőparcellában, a sertésszállás mellett lemegyünk a völgyön. és 10 perc alatt elérünk az erdőszegélyhez. Belépve az erdőbe két perc alatt a sírmezőnél vagyunk. Lenyűgöző látvány a Szárazgerence szépalmai ága bal partjának enyhe terepén, az erdő szálfái alatt a nagykiterjedésű sírmező. A turistaúttól jobbra 8, balra 65 sírhalom van. Ezek közül csupán néhányat bolygattak meg a kincskeresők. A sírhalmok magassága 1-3 m, szélessége 10-15 m. A sírhalmok elhelyezésében bizonyos rendszeresség látszik. A sírhalmok száma változhat. Az egész kép szinte azonos a légvonalban kb. 1,5 km-re elterülő százhalmi sírmezővel. Szinte érthetetlen, hogy ez a pompás öskori sírmező eddig ismeretlen maradhatott.” Egy másik őskori sírmezőt talált dr. Kiss Ákos 1954. jún. 27-29 között végzett bakonyi kutatóútja során a Porva-Pálihálásról Bakonybél felé vezető gyalogút mellett a pusztától 1200 m-re. Négy, kb. 10m átmérőjű és hét kisebb terjedelmű, részben bolygatott sírt számlált meg. A múzeumi jelentésben ez szerepelt róla: ” Pálihálásról az erdészlak mellett az erdőbe vezető jó makadám úton elérjük az erdő szegélyét. A bekerített csemetekert mellett tovább megyünk kocsiúton az első nagy kanyarig A kanyar közepe táján jobbról látjuk meg a bakonybéli gyalogutat, amely a Némakút-forrás mellett vezet el. Már a kocsiútról látható a középkorú bükkök között 4 nagyobb (1,5 m magas, 10-12 m széles) és 10 kisebb (50-70 cm magas, 8-10m széles) őskori sírhalom. Két nagyobb és egy kisebb feltétlenül bolygatott. Telephelyük feltehetően a Némakút-forrás mellett volt, mert vizet csak itt találhattak, és ez a sírmező szomszédságában van. Igen érdekes, és Porva őskori emlékekben való gazdagságára fölöttébb jellemző az a kataszteri följegyzés is, amely arról tesz említést, hogy Porva-Páliháláson, a Generálerdőben, ill. annak platóján, őskori földvárat – mondja a jelentés – a Pálihálásról Szépalmáig húzódó nagy nyiladékból, a Szilasárok után, a diófáktól balra, az erdőben vezető borzavár-somhegyi gyalogút mellett leljük meg. Legjobb megközelítése azonban Szépalma majorból van. A majorból a Pejacsevich-Mikó család sírkertje felé megyünk A sírkert előtt az erdőbe egy sokat használt gyalogút és egy erdei út vezet. Ezen kb. 1 km után érünk fel a platón, ahol egy erdei tisztás mellett, fák között, az úttól jobbra pillantjuk meg a földvárat. A földvár szabálytalan nyolcas alakú. Belső magassága átlag 5 m. A sánc kívülről 2m magas. Szélessége, hossza 30-40 m. A Bakonyban egyedülálló a létesítés módja, a gödörszerű megoldás. A földvárnak a tisztás felé eső része körül széles külső sáncárkot ástak. Ez feltehetően a víztároló szerepét is betöltötte. Egy szakaszában most is csapadékvizet tárol. A földvártól D-re ismeretlen célú, nagyobb terjedelmű, a földvárhoz hasonlóan ásott területrész van. Elszórtan tumulusok (halmok) a sok bolygatástól nehezen ismerhetők fel. Az 1925-26. év telén bakonybéli és borzavári kincskeresők Pejachevich-Mikó Endre erdőbirtokos engedélyével 16 m mélységig leástak a földvár belső területén. Céltalanul. Sajnos az ásás során előkerült leleteket nem őrizték meg. Kincsásók voltak: Bajcs György, Dublecz Elek, Petrovics és mások. A porvai sírmező kúpos halmai mint “kunhalmok” szerepeltek régtől fogva a lakosság tudatában. Rómer Flóris, a Bakony tudós kutatója is tudott ilyen sírhalmokról. “Semmi betű, semmi érthető jel – írja róluk- nem mondja, kik alusszák itt az örök álmot, vagy pedig mely fajhoz tartoztak. Vajon itt volt-e tartósabb tanyájuk, vagy halottaikat jöttek ide eltemetni? Ezek és ilyenforma kérdések merülnek fel mindannyiszor előttem, valahányszor ily halmok csoportozatai közt állok.”
Rómer Flóris úgy beszél a halomsírokról, mint egy a földünkről majd minden nyom nélkül eltűnt nemzedék érthetetlen emlékeiről. Mi azonban már tudjuk, hogy azokat a bronzkor késői időszakában hazánk területére benyomult harcos nép emelte halottainak. E nép elégette halottait, a hamvak mellé kisebb-nagyobb edényekben ételt-italt helyezett el, és a halott bronzból készült ékszereit is odatette, majd a hamvak fölé kő- ill. földhalmot emelt, aminek az ősi időből oka talán az volt, hogy a ragadozók ki ne kaparhassák a maradványokat. És hogy ezt tudjuk, azt a tudományos alapon folytatott régészeti ásatásoknak, nem pedig kincskereső földturkálóknak köszönhetjük. A földesúr és az ásást végző emberek megvetéssel és csalódottan rúgták odébb az előkerült haszontalan cserepeket és töredezett drótokat, pedig hát épp azok voltak az igazi kincsek. Elkallódásuk súlyos veszteség a tudomány számára. A sírmezőkön kívül azonban más bronzkori tárgyak is kerültek elő Porváról. Gurdon György 1933-ban bronz lándzsavéget és bronzkardot ajándékozott a Nemzeti Múzeumnak. Ezek a község területéről származtak. Ezenkívül a N. M. két porvai eredetű karperecet vásárolt meg 1928-ban Hahn HermantóI. Ugyancsak a N. M. kapta meg ajándékképpen azt a bronz karperecet, amelyet Steiner András talált “a porvai határban”. Hillebrand József is ajándékozott egy bronz karperecet a N. M.-nak 1937 -ben, ez is porvai lelet volt. Gazdag, Porváról szánrnazó bronz ill. kelta kori leletanyaggal gazdagodott a Bakonyi Múzeum tára is. Székely József porvai lakos 1907-ben 4 db kelta vaseszközt és egy db simítókövet ajándékozott a múzeumnak. 1906-ban egy Porváról származó kelta kést vásárolt a múzeum. A Porvától É-ra fekvő Kopaszhegy nevű fennsíkról több egymásra következő őskori kultúra emlékeit gyűjtötték össze a lakosok és ajándékozták a múzeumnak. Az Archeológiai Értesítő egyik régi számában ismertetés olvasható a pápai református főiskola régiségtáráról. Ez az érdekes részlete Porváról szól:
“Újabb időkben Galamb István zirczi járásbíró gyarapította sok érdekes tárggyal gyűjteményünket. Ajándékai egy egész szekrényt megtöltenek. A tőle ajándékozott régiségek között a legérdekesebbek azok, melyeket Porva, Veszprém megyei községben találtak. Eddig ez a község nem is szerepelt a lelőhelyek között, pedig a határából előkerült tárgyak eléggé érdekes helynek tüntetik fel. Az 1. számú pompás bronztű 27 cm hosszú és igen szép patina borítja, mit azonban a tű alsó vékonyabb feléről levakart a találója. A II. számú edényfül, 19,8 cm hosszú, s az egészet gyönyörű sötétzöld patina borítja, mi azonban több helyen megsérült. Porvai lelet még egy orvosszermérő kanál, a kanál fenekén jeggyel. Továbbá vastag bronzedénynek a darabja, szív alakú bélyegző vasból, vas harci fejsze, vas kardhüvelyvég, vas lándzsacsúcs, vas sarló, stb.”
Galamb István ajándékai között van még egy Medúza-fej bronzból, mely pajzsdíszül szolgálhatott. Magassága 5-7 cm. Kár hogy a szép patinát levakarta róla, aki megtalálta.
De még a római kori leletek közül is kiemelkedik egy, régebben a Pejachevich-gyűjteménybe tartozó, eredetére nézve egyiptomi szobrocska. Ezt a kis szobrot később a Bakonyi M. kapta meg. A szobor biztos valamelyik római katona talizmánja lehetett, s mikor itt elesett, a földbe került. Sokan csodálkoznak talán, hogy Porva ennyi őskori emlékkel gazdagítja múzeumainkat. És méltán. Elsősorban azonban mégis csak a szakembereket lepte meg, legfőképpen az, hogy innen római kori emlékek is előkerültek. A már említetteken kívül ugyanis 1906-ban római gyűrűt találtak Porván, amely Jupitert ábrázolja. Azonkívül előkerült innen egy bronz korsó is, az úgynevezett “porvai római kori bronzkorsó”, melynek első leírását az Archeológiai Értesítő közölte. De találtak Porván római kori pénzeket is. A leletek alapján bizonyosra vehetjük tehát, hogy a világhódító római birodalom polgárai, ill. katonái nem csak megfordultak itt, hanem le is telepedtek községünk területére. Arról, hogy még milyen más népek vetődtek el a Bakonynak erre a kétségkívül szép tájára és milyen népek éltek itt a népvándorlás folyamán, csak gyér emlékek beszélnek. Annyi bizonyos, hogya rómaiak előtt éltek itt bájok, akiknek egyik törzse, a Hercuhiates törzs, éppen Porva területén ütötte fel szállását. A rómaiak után jártak itt a hunok is, majd gótok, gepidák és longobárdok, majd később avarok is. Ezek közül azonban egyik sem bírta itt tartósan megvetni a lábát. A Kárpát-medencét a népvándorlás egyik kései hullámaként a magyarok szállták meg, akik ezt a sok vihart látott földet véglegesen hazájukká választották, és meg is tartották. Árpád fejedelem népe, a mi őseink, birtokba vették a sík rónát éppen úgy, mint a Dunántúlt.
A törzsi szállásokat, valamint saját birtokrészeit maga a fejedelem jelölte ki magának. Ez utóbbiak közé tartozott a Bakony is. A Dunántúl megszállása fokozatosan történt. Ha tehát nem is azonnal a bejövetel után, vagyis a honfoglaláskor, de mindenképpen még Árpád fejedelemsége alatt már a Bakony egy részébe is magyarok költöztek. Mivel pedig ez a terület fejedelmi vadászterület volt, elsősorban vadászok, solymászok telepedtek le a bakonyi őserdő alján. A Bakonyban ez idő tájt számos délszláv élt, akiket még az avarok telepítettek ide. A kis délszláv falucskák lakói rendre behódoltak a magyarságnak. Porva is ezek közé tartozott.

A község nevének eredete

A Porva falunevet már egy 1086-ban kelt oklevél említi. Az oklevél a bakonybéli bencés apátság birtokainak összeírása, melyben PURUA (ejtsd PURVA azaz Porva) mint határnév szerepelt. Ez azt bizonyítja, hogy a falu a XI. sz-ban már létezhet, s aligha tételezhető föl, hogy a honfoglaló magyarok alapították. Sokkal valószínűbb, hogy ez is délszláv település lehetett. Ezek a szlávok ugyanis Pannóniában részint erdős, részint pedig mezőségi vidéken ütötték fel ősi szállásaikat, tehát a Bakonyban is igen korán megtelepültek és kisebb, szegényes falvakban laktak. Erre utalnak ugyanis a bakonyi tájak legősibb településeinek délszláv (szlovén-horvát) elnevezései, mint Ácsteszér, Bakonycsernye, Bakonynána, Bakonypölöske, Csatka, Csesznek, Zirc stb. A Porva szó délszláv eredetű, s annyit jelent, mint vágás, erdei irtás. Különös, hogy a magyar nyelvben a szalonnavágás népies neve is porva. A szalonnabogár (Dermester lardarius) nemkülönben. Az ötlábtőízes bogarak rendjében a Dermestidok családjába tartozó bogárfaj. Alul sárgásan szőrözött, felül sűrűn apró finom fekete szőrrel fedett. Szárnyfedője kezdetén széles barna-sárga sávval, amelyben mindegyik szárnyfedőn 3-3 fekete pont található. Hossza 7-8 mm. Egész Európában mindenütt közönséges. Szabadban a szemétben él, házakban azonban különböző állati anyagokat (szalonna, zsír) pusztít. Májusban szaporodik. Fekete hátú lárvája hasi részén fehéres és végső gyűrűjén 2 erős tüskével ellátott. Ugyanott él, ahol a kifejlődött állat. Összel bábozza be magát. Népies neve “porva”. A két név azonossága vitathatatlan. Más kérdés azonban, hogy a község kaphatta-e erről a bogárról a nevét. És itt lehet talán gondolni arra, hogy a régi időben sok, vadászatokon elejtett állat szőrméjét tárolták a faluban, amelyekben feltűnő módon elszaporodható szalonnabogár és róla esetleg gúnynévként a falu is megkaphatta ezt a nevet. Bármily valószínűen hangzik is ez, mégis biztosra vehető, hogy Porva nem a szalonnabogárról kapta nevét. Ezt bizonyítja egyrészt, hogy szőrmetárolás csak az Árpádok idejében lehetett, de falunkat – mint éppen a föntebbi oklevél tanúsítja- már akkor is Porvának nevezték, másrészt a “vágás” “irtás” szó gyakori bevett falunév volt abban a korban. De megkockáztatható az a feltevés is, hogy a szalonnabogár népies “porva” neve is éppen a délszláv “irtás” szóból származik, a szalonnabogár ugyanis olyan kártevő, amelyet “irtani” kell. Községünk tehát mindenképpen délszláv megülésű telep volt az Árpád-korban, és hogy igen korán tiszta magyar faluvá vált, arra abból következtethetünk, hogy évszázadokkal a pálos monostor alapítása előtt itt Imre herceg tiszteletére kápolna épült. Egy oklevél ugyanis így említi ezt a kápolnát: “Capella in honoren S. Hemerici vocata in Porva in Bokon”. Magyar nyelven: “A bakonyi Porván Szent Imre tiszteletére emelt kápolna”. A kápolnát V. István király 1261-ben a szentmártoni (pannonhalmi) bencéseknek ajándékozta, de van egy oklevelünk, amelyben ugyancsak szó esik róla. A pannonhalmi bencések ugyanis 1431-ben tiltakoztak az ellen, hogy a Garák Porvát ősi kápolnájával és földjükkel együtt birtokukba vették, holott az régtől fogva az ő tulajdonukat képezte. A kápolnát utoljára 1456-ban említi egy oklevél. Végső következtetésként mint tényt kell tehát elfogadnunk, hogy Porva község neve a délszláv “porva” “irtás” v. “vágás” jelentésű szóból származik.

Porva a pannonhalmi bencések birtokában

Amikor V. István király a mártonhegyi (pannonhalmi) bencéseknek ajándékozta a Porván épült igen régi, Szent Imre tiszteletére emelt kápolnát, megfelelő birtokot is adott hozzá. Erről szól az alábbi oklevél is:
“Stephanus, Dei grati a rex, primogenitus domini Bele regis illustris Vngarie, dux Transsylvanus, omnibus presentes litteras inspecturis salutem in vero salutasi. Ad universorum, presentium, posterorumque notitiam harum serie volumus pervenire quod nos circa ecclesium Beati Martini de Saero Monte Pannonie ducti pietate considerantes ymo firmitereredentes ex terrenis bonis divino cultui collatis gratiam et fructum reportare, eidem ecclesie guandam capellam in honore Sancti Hemerici vocatam de Porowa, in bokon existentem pro salute nostra ac regni nostri stabilitate de regia liberalitate duximus conferendam ita, quod in eadem fratres ordinis Beati Benedicti Deo famulantes commorentus habentes cellarium et aratura ibidem, ad quorum usum et sustentationem terram sub tali spatio et comprehensione volumus assignari, út o quantum a cymetrio ipsius capelle e quattor parti bus tribus vicibus saggitam de terre comprehendi poteri, illam fratres prenotati pacifice possi deant et quiete. Ut igitur nostro donatio perpetuo perseveret persentes concessimus dupplicis sigilli nostri munimine roborates. Datum per manus magistri Benedicti, aule nostre vicecancellairi anno Domini MCCLX”
Az oklevél eredetije a pannonhalmi bencés levéltárban van. Signaturája: Capsa 3R A hártyára írt oklevélnek pecsétje csak töredékekben maradt ránk.
Magyar nyelven:
“Mi, István Béla király elsőszülött fia, Isten kegyelméből magyar király és erdélyi herceg, a megillető tisztelettel köszöntjük oklevelünk jelen olvasóit és mindazokat, akik majd olvasni fogják Alattvalóinknak és azok utódainak ezúton adjuk tudomására, hogy amikor meglátogattuk a pannóniai Szent Mártonról elnevezett egyházat, jámbor megfontolással és szilárd eltökéléssel arra határozzuk el magunkat, hogy a földi javakból az isteni intézményeket is részesíteni fogjuk. ezért királyi jóindulattal úgy döntöttünk, hogy a Bakonyban levő Porván, Szt. Imre tiszteletére emelt kápolnát mind saját üdvösségünk érdekében, mind pedig királyságunk megszilárdítása végett, a Szt. Benedek rend szerzeteseinek ajándékozzuk. Mivel pedig ezen rend tagjai megérdemlik, hogy ott pincéjük és szántóföldjük is legyen, birtokot is adományozunk neki azzal a fenntartással és kikötéssel, hogy annyi földet kapjanak, amennyit az említett kápolna körüli temetőtől a négy világtáj irányába kilőtt háromszori nyíllövéssei elfoglalhatnak. És, hogy ez az adomány örökké fennmaradjon, jelen adománylevelünket kettős pecsétünkkel megerősítjük. Kelt, királyi udvarunk vicekancellárjának, Benedek mesternek keze által, az Úrnak 1260-ik esztendejében.”
Talán nem lesz érdektelen, ha ezzel a nevezetes eseménnyel kapcsolatban most Rómer Flóris szavait idézzük:
“Éppen most volt Zircen e jeles rendnek közgyűlése, szerettem volna sok jó ismerőseimmel találkozni, de Porván oly dolgom volt, melyet tovább halasztani nem akartam. Porván? Hányadikunk hallotta ezen lsten háta mögött fekvő helynek csak nevét is. Azonban halljuk csak, mit mondanak róla okmányaink. E helyet azon időben ajándékozá V. István a pannonhalmi apátságnak, midőn a birtok határozásában balta vagy nyílhajítással mérték a távolságot. Az ide tartozó okmány világosan mondja, hogy a Porván létező Szt. Imre kápolnáját a szentmártoni bencéseknek ajándékozza, hogy ott király üdvéért és az ország állandóságáért imádkozzanak, pincéjük és szántásuk legyen, és hogy a kápolna körüli temetőtől annyi földjük legyen az ég mind a négy tája irányában, mennyit minden felé 3 nyílhajítással mérni lehet, tehá,t ha egy nyílhajítást 100 ölnyire teszünk, 300 holdnyi területet ajándékoztattak meg, minden öl pedig, mellyel a nyíl tovább hajíttatott, a birtokot két egész holddal növelé. Ez történt 1261-ben.”
De Porva, ez az “Isten háta mögött fekvő hely” még olyasvalamivel is dicsekedhet, amivel kevés falu az országban: koronás király tartózkodott a falai között, mi több oklevelet is adott ki ezen a helyen. Az emlékezetes birtokadományozás után 3 évvel ugyanis, 1264. nov. 1-én itt szabadította fel IV. Béla király a bakonybéli apátság jobbágyait a megyei hatóság alól. Jakab bakonybéli apát így eszközölte ki a királytól, hogy az apátság jobbágyait kivegyék a megyei ispánok ítélkezése alól, és csak az apát, ill. annak megbízottai előtt kelljen törvényt állaniuk. Egyébként a kiváltság a királyi nyilatkozat szerint már korábban is megillette az apátságot, mivel azonban a korábban kelt királyi rendelet ellenére is sérelmeket tapasztalt az apátság, azért volt szükség az 1264-ik évi jogmegújításra. Ez a Porván kelt királyi rendelet egyébként így hangzik:
” Béla, Isten kegyelméből Magyarország királya, hű egyházmegyéinek, Veszprémnek, Győrnek, Vasvárnak és Zalának és minden másnak, amelyeknek jelen levelünket fölmutatják, üdvözletét és jókívánatát küldi. Mivel bakonybéli monostorunk törvénykezését Szt. István király valamennyi egyházmegye hatásköréből, a még ma is érvényben lévő kiváltság szerint kivette, ezt a jogfolytonosságot sértetlenül megtartjuk és a jövőben is meg akarjuk tartani, és veletek is meg akarjuk tartatni. Éppen ezért rendeletileg megparancsoljuk, hogy a monostornak a nép fölött korábban hozott ítéleteibe ne avatkozzanak bele, mivel ez esetben ugyanezen monostornak a már említett kiváltságát megsértitek, és ha valakinek jelen parancsunk ellen cselekedne, azt érvénytelennek kell tartani.
Kelt Porván Mindenszentek ünnepén, az Úrnak 1264-ik évében.”
A király egyébként nemcsak a bakonybéli apátság birtokügyeiben hozott Porván rendeleteket, hanem más ügyekben is. Rendezte többek között Nyúl község bortizedét is. A királyi intézkedés folytán a bakonybéli apátság újra birtokába jutott korábbi dézsmájának. A királynak ezt az intézkedését egy XVI.
sz.-i összeírás is megemlíti:
“Béla király (Bakony)Bélben volt, és Nyúl falu dézsmáját a béli monostor számára újra jóváhagyta, az erről szóló oklevél Porván kelt.”
De amikor aug. 23.-án Gand Demeter mester, győri kanonok, Némai László királyi emberrel a birtok visszaadására megjelent, semmiféle nehézségre, ellenkezésre sem találtak, ezért a szomszédok és környékbeliek jelenlétében az egész jószágot visszaadták az apátságnak Porva veszélyeztetett birtokká Sikátorral együtt akkor vált, amikor a Garák 1392-ben megszerezték Cseszneket, majd pedig amikor Zsigmond király 1398-ban Sikátorral együtt Porvát is Gara Miklósnak és Jánosnak adományozta. A rend részéről való tiltakozás semmit sem használt. Porva ettől az időtől fogva az itt levő Szt. Imre kápolnával együtt örökre elveszett Pannonhalma számára. A Garák miután királyi adományként Porva birtokába jutottak, berendezkedtek a faluban. Vadászlakot, a vendégek számára kőből épített szállást emeltek, és a régi, minden bizonnyal már romos kápolnát is átépítették. A pannonhalmi bencés apátság óvást emelt a Garák birtoklása ellen:
“Mi, Szt. Mihály arkangyalról elnevezett csornai monostor konventje tanúsítjuk, hogy a jámbor és Istennek fogadalmat tett férfiú, Márton testvér, aki Szt. Benedek rendjének misés papja, ma megjelent előttünk, hogy Miklós nevű apátura és a rend
konventje nevében tiltakozzék nemes Gara Miklósnak, Magyarország nádora fiának törvénytelen eljárása miatt. Nevezetes nemes úr ugyanis a Bakonyban levő
Porva falut, amely eddig az ugyanazon faluban alapított Szt. Imre kápolnával, továbbá művelés alatt álló és parlagon heverő szántóföldjeivel, berkeivel, legelőivel és minden más haszontárgyával együtt a rend tulajdonát képezte, a maga
számára lefoglalta és birtokába vette, ott az említett monostor engedélye nélkül, sőt annak igen nagy kárára, már néhány épületet is emelt. …
Kelt Szt. Máté apostol Vigíliájának napján, az Úrnak 1431. évében.”
A továbbiakban a bencés rend tiltakozik az esetleges beiktatás ellen, de arról szó sem esik, hogy a porvai birtokot Zsigmond király már 1398-ban a Garáknak adományozta. Hiábavaló volt azonban a rend minden tiltakozása, a Garák részint a királyi adománylevél alapján vették tulajdonukba Porvát, részint túl hatalmasak
voltak ahhoz, hogy a pannonhalmi bencések velük szemben ősi jogukat érvényesíthessék. Porva ettől fogva véglegesen a Garák birtoka maradt, és azt semmiképp sem adták volna ki a kezükből. Amikor a Garák megkapták Porvát, az puszta hely volt: ” Porva és Kisporva pusztahely, egyetlen lakosa sincs.” Érdekes, hogy Kisporváról is megemlékezik az oklevél idézett részlete. Erről a ” Kisporváról” azonban itt történik csak először és egyben utoljára is említés. Ezzel a helységgel, melyről azt sem tudjuk, hol keressük, többé nem találkozunk az oklevelekben. Egy másik oklevelünk később vadászterületnek nevezi
Porvát, ami azt jelenti, hogy községünk még akkor is túlnyomó részben vagy éppen teljesen lakatlan volt. “A vadászterületnek nevezett Porva (PORWA), mely a Bakonyban fekszik.” Ekkor még állt a régi Szt. Imre kápolna, de a Garák átépítették, és a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelték.

A porvai pálos monostor

1436-ban jelentős fordulat történt Porva életében. Ebben az évben ugyanis Gara Miklós nádor letelepítette községünkben a pálos szerzetesrendet. Ideiglenesen rendházul valószinűleg a vendégek számára épített vadászkastélyt jelölte ki, de megígérte, hogy hamarosan végleges rendházat épít nekik.
Mivel időközben Gara Miklós nádor, sőt hasonló nevű fia is meghalt, második fia, László, a monostor alapítását a Szentlélek tiszteletére megerősítette, apja adományait jóváhagyta, azonkívül újabb adományokkal gazdagította a pálosokat. Nekik adta Újfalut Pápa közelében, Súrt és Szerecsenpusztát (Veszprém m.) a hozzá tartozó bakonyi erdőkkel, Szemere és Ménfő falvakat Győr megyében, valamint Mak (Komárom m.) falut, Pápa városában pedig néhai Prenne Jakab házát és egy másik udvarházat, amely azonban restaurálásra szorult. Továbbá a Tapolca folyón két malmot, az egyik búzát őröl, a másik posztót ver. 1. Ulászló király ezt az adományt László perjel kérésére 1441. febr 12.-én megerősítette Gara László macsói bán és akkor még Magyarország nádora, 1450. nov. 30.-án ígéretet tett a pálosoknak, hogy a végleges monostort is fel építteti. Az új monostor helyeként azonban egyelöre csak a falut jelölte meg. Magyar nyelven:
“a Bakonyban fekvő Porván, azon a helyen, ahol velük vadászni szoktam, és ahol már megvolt a régi kis kápolna, amelyet Krisztus anyjának a Boldogságos Szűznek dicsőségére és tiszteletére emeltek: mivel vadászat céljából sokszor időztünk itt, magunknak szilárd kőházat építettünk, és a kápolnát is átépítettük”
A monostor csakugyan gyorsan fölépült és a pálosok beköltöztek új rendházukba, amelyet ők Sarlós Boldogasszonyról, Gara László óhajára azonban a Szentlélekről neveztek el. A nádor 1456. szept. 9.-én újabb adományokkal gazdagította a monostort. Megengedte ugyanis, hogy a Tapolca folyón “Pápa városunk közelében a már meglevő malmokon kívül, közvetlenül azok mellett, egy másik, a gerendából dúcolt, közönségesen kölesmalmoknak nevezett” malmot építhessenek. Mind ez, mind pedig a valamivel korábban (1450) a pálosoknak juttatott adomány: két eke föld Porván, továbbá Lovászpatonán, az akkoriban Feketeerdő nevü hegyen szőlő és szabad tüzelőszedés a Bakony egész területén, arra vall, hogy Gara László bőkezüen gondoskodott a porvai pálosokról. A pálosok, vagy amint a nép nevezte őket, “a fehér barátok” rendje, az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend. Ezért talán nem lesz érdektelen, ha itt most röviden megemlékezünk erről, a magyar urak által oly gyakran fölkarolt rendről, annál is inkább, mivel tagjai közül kiváló tudósok, írók, költők, művészek, sőt politikusok is kikerültek. Pálos rendi szerzetes volt – többek között – Fráter (Martinuzzi) György, Verseghy Ferenc, Virág Benedek, a nagyesztergári Ányos Pál stb. A pálosok remete szerzetét Özséb (Eusebius) esztergomí kanonok alapította a XIII. sz.-ban. A szerzetalapításról egy legenda úgy tudja, hogy az valamiféle vallási látomás alapján történt. Amikor ugyanis Özséb egy alkalommal a pilisi hegyeket járta, az egyik erdőben apró, libegő lángocskákat látott, amelyek hatalmas tűzgömbbé egyesültek. A kanonok úgy értelmezte ezt, hogya lángocskák a remeteéletek, a tűzgömb pedig a szerzetesrend, amely egyesíti a remetéket. A kömyéken számos magányos remete élt, Özséb tehát isteni jelet látott a tűzgömb-jelenségben, s úgy vélte, az ő hivatása annak a szerzetesrendnek a megalapítása, amely majd egyesíti a pilisi hegyekben élő remetéket. Özséb kanonok 1246-ban Vancsay István esztergomi érsek engedélyével, több társával a pilisszántói völgy hármas barlangjához vonult és ott remeteként letelepedett. A környék remetéi csakhamar csatlakoztak hozzá. Özséb a vagyonából 1250-ben a Szent Kereszt tiszteletére a mai Pilisszentkereszten, az egykori Szántófalu mellett monostort és kápolnát épített. Ez a Szent Kereszt monostor a pálos rend bölcsője. A remeték Özsébet szavazás útján főnökükké választották, majd az új rendfőnök 1262-ben néhány társával Rómába utazott, hogy rendjének a pápai jóváhagyást megszerezze. IV. Orbán pápa az i. e. Ill. sz.-ban az egyiptomi Thebais pusztában remetéskedett Szent Pálról elnevezett magyar szerzetesrendet (Sacer et candidus orda Sancti Pauli primi eremitae – Szt. Pálról, az első remetéről elnevezett szent és fehér rendet) 1263-ban jóvá is hagyta. Az új szerzetesrend ettől az időtől fogva gyorsan elterjedt egész Európában. Hazánkban már az Árpád-korban 8 monostoruk volt. Amikor Nagy Lajos király 1381-ben elfoglalta a velencei köztársaságot, a velenceiek neki ajándékozták egyiptomi Remete Szent Pál múmiáját. A király hazatérése után a múmiát a Szent Lőrincről elnevezett budai pálos monostornak adta megőrzés céljából. A pálos rendet, melynek a XVIII. sz.-ban 381 monostora volt egész Európában, II. József császár 1786-ban eltörölte. Ugyanakkor a föloszlatott rend vagyonát is elkobozta. A rend eltörlését így indokolta meg: “Mivel tudomásunkra jutott, hogy a magyarországi pálos rendben és tartományaiban a kolostori fegyelem teljesen aláhanyatlott, jónak tűnt előttünk, hogy nevezett rend tartományaikban teljesen eltöröltessenek, javai a vallásalaphoz csatoltassanak, tagjai pedig, ha alkalmasak, alkalmaztassanak az iskoláknál vagy a lelkipásztorkodásban, ha pedig nem, nyugdíjaztassanak. Bécs 1786. febr. 7. II. József SK Pálffy Károly gróf SK Szegedi József SK”
Frigyes porosz király 1810-ben, 1. Sándor cár pedig 1818-ban üzte ki Oroszországból a pálosokat. Lengyelországban, ahol kü!önösen kedveltek voltak, legtovább Czehsztochován maradtak fenn. A magyar hercegprímás innen telepítette le újra a pálosokat hazánkban 1934-ben, de 1949-ben a Gellérthegy aljában lévő monostoruk is végleg feloszlott. A porvai pálosok életéről, tevékenységéről jóformán semmi adat sem maradt ránk. A monostor elöljáróiról is csak annyit tudunk, hogy a már emlitett László perjelen kívül, perjelüket 1482-ben Albertnek hívták. A pálosok a török elől idejekorán elmenekültek Porváról. Monostorukat a portyázó török csapatok1546-ban teljesen feldúlták. A monostor idő jártával teljesen elmosódott, helyére 1782-ben római katolikus plébániatemplom épült. A pálosok porvai rendházát egyébként már közvetlenül a mohácsi csatavesztés után török támadás érte, mert az elpusztult porvai monostor javait 1530-ban János király az örvényesi pálos monostornak adományozta. A volt porvai pálos rendház egyik malmát a pápai rendház főnöke 1554-ben enyingi Török Ferencnek adta bérbe évi 12 forintért. Porvát időközben idegenek foglalták le maguknak, de a rendfőnök kérésére 1. Ferdinánd 1563-ban “új adományozás” címén visszaadta a rendnek. Egy feljegyzés még azt tanúsítja, hogya pápai rendház, a lengyel származású Skotniczky Alfonz János perjellel az élen, ” minden erejével a rend porvai birtokainak a visszaszerzésén fáradozott 1638-ban”, de minden igyekezet hiábavalónak bizonyult. A pálosok soha többé nem tértek vissza Porvára.

Porva a török időkben

A törökök Porvát nem 1546-ban dúiták föl, hanem korábban. A pálos monostor 1530-ban már romokban hevert
Porva birtokosa a Zápolyák után, Thurzó Elek, II. Lajos király titkára adományként kapta a Zápolya birtokot, többek között Porvát is. Ferdinánd elvette Thurzótól a Zápolya birtokhoz tartozó Pápát és másutt elégítette ki, mert Pápát Török Bálintnak ígérte oda. Pápa városának védelmét Török Bálintnak könyörgésére Martonfalvi Imre deák vállalta. Martonfalvi Imre egymás után szerzi vissza az egykori pápai várbirtokokat. Nem kíméli a papi birtokokat sem. A porvai pálosok birtokát pedig megsarcolta. A bakonyi falvak népe is ki volt téve a szabadon fosztogató török hordák kénye-kedvének. Pusztult a lakosság. A bakonyi falvak lakóinak a Székesfehérváron tartózkodó Oroszlán bég parancsolt.
Porvára nem kellett vinni a parancsot, községünk romokban hevert. Többször volt véres csaták színhelye Porva és környéke. 1549-ben Rátkay Pál pápai és Thelekessy Imre veszprémi kapitányok itt verték szét Veli aga portyázó hadát. Budát 1686-ban foglalták vissza a töröktől. 1699 a karlócai békekötés éve. Német megszállás. Az idegen uralom elleni elkeseredés lángja II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában lobbant magasra. Porváról senki sem állt Rákóczi zászlaja alá.

A község újratelepülése

1733-ig puszta maradt. 1624-ben még Csesznek várának tartozéka, de 1732-ben a pápai pálosok birtoka. Porva erdőből és rétből áll, melyet Koppány lakói béreltek. A porvai telepítőlevél 1733-ban kelt. A pápai pálosok által betelepített lakosság németekből állt, mind római katolikus vallású. A telepítés Morvából és Ausztriából történt. A telepítés 1768-ban befejeződött. Házas zselléreseket is beengedett az uraság. A lakosság végleg berendezkedett új lakhelyén. Házai szegényesek, agyagból épültek. Néhány magyar családon kívül míndenki németül beszélt, ez a nyelv maradt az uralkodó nyelv. Porva 1774-ben Oszlop, 1785-ben Zirc filiája. Iskolája 1736-ban létesült, első mestere nevét nem ismerjük, de tudjuk, hogy 12 tanítványa volt. 1768-ban kiadták Porva urbáriumát. A faluban 12 hatnyolcados és 6 háromnyolcados telkes jobbágy, 13 házas és 6 ház nélküli zsellér, összesen 37 család élt. Községünk dűlői az urbárium szerint a következők: Hét kaszás dűlő, Nyolc kaszás dűlő, Szállás dűlő, Faluréti dűlő, Győri úti dűlő, Felső káposztáskert, Zirci utca dűlő, Kopaszhegyi dűlő, Fazekas dűlő, Hódosér.

A porvai jobbágyok és zsellérek helyzete

Porva lakossága 1776-ban 226 fő, 1785-ben 326 fő, 37 család él a faluban. Községünk határát első ízben 1800-ban mérték fel. Ekkor a falu az Eszterháziak cseszneki uradalmához tartozott. A helység egy utcás, a káposztáskert a falu alatt van. Az utca a káposztáskert mellett is folytatódik. A templom a falun kívül áll, nem messze tőle a temető terül el. A falunak 3 malma van, mindegyik dolgozik. A munkaalkalom kevés, egyesek faszenet égetnek, mások a faszerszámokkal Pápa, Veszprém, Győr piacait keresik föl. A faluban 30 jobbágy, 41 házas, 28 ház nélküli zsellér él. Az összes adózók száma 224 fö. A beszállásolt lovasságnak előfogatot, élelmet és szénát adnak. Az iparosok száma 11. Negyedévig dolgozott 4 takács, 2 bognár, 1 varga. Félévig dolgozik 1 kovács és egész éven át 3 molnár. Porva határát 1858-ban megint fölmérték. Az ebben az ügyben eljáró mérnök akarva-akaratlan nagy tévedéseket követett el. Az alispán utasította a főszolgabírót, hogy a tévedések igazíttassanak ki a mérnökkel, nehogy panasz merülhessen fel. Ami ebben a kérvényben figyelemre méltó, a falu népének összefogása, a kérvényezők alázatos hangja.

A századfordulótól a felszabadulásig

Porva 1869-ig megháromszorozta népességét. A századforduló előtti években feltűnően megfogyatkozott. Egyik oka: a népesség szaporodását akadályozó nagybirtok; másik az Amerikába irányuló kivándorlás. A nagybirtok miatt a parasztság nem tudott földhöz jutni. Gróf Eszterházi Imrének 2867 kat. hold, Pálnak 358 kat. hold. Érthető, hogy a lakosság nem talált megélhetésre Porván. Sokan mentek Amerikába. A népesség alakulása:
1785 – 330
1857 – 644
1869 – 913 1869-1890 kivándorlás
1910 – 837
1941 – 892 1941-1950 II. vil. háborús emberveszteség
1960 – 781
1967 – 824

A lakók csendes, dolgos emberek. A vészterhes felhőkről mit sem tudtak. Amikor 1914. jún. 28.-án eidördült Szarajevóban Princip fegyvere, s kitört a világháború, ez a befelé forduló élet megváltozott. A férfiakat behívták katonának. Az élet megnehezült. Sok ember halt hősi halált. Mire a háború véget ért 28 dolgos emberrel lett kevesebb. A boltokban nem voltak iparcikkek, hiányoztak a ruhafélék, kifogyott az élelmiszer. S megjelentek a papírruhák papírbakancsok. Keresettek lettek az eddig nem ismert élelmiszerek: savanyított kerékrépa, málé és a kenyér. Elszaporodtak a bűntettek. A lopások napirenden voltak. Megsokasodtak az árdrágítók, hamisítók. A parasztoktói már nem tudtak mit elvenni. Élelmet eladni senki sem tudott. A munkások mozgalma erősödött, a katonák megelégelték a harcot. Tisza István 1918. októberében bejelentette, hogy a háború elveszett. 1919 a Tanácsköztársaság kikiáltása. Országszerte direktóriumok alakultak. Porván márc. 23.-án alakult meg. Elnöke Schener János lett. A porvai direktórium kapcsolatban volt a zircivel, melytől sok segítséget kapott. A Tanácsköztársaság 133 nap után elbukott. A rákövetkező gyászos időszakban Porva lakosságára gond és nyomorúság szakadt. Mivel a föld továbbra is a nagybirtokosok kezén maradt, a lakosság egy része cselédnek szegődött, vagy elköltözött a faluból. Később a Volksbund-mozgalom szított ellentéteket a község lakossága között, és sok ember megtévedve a németek oldalára állt. Porvát 1945. márc. 23.-án szabadították föl a 3. ukrán front katonái Tolbuhin marsall vezetésével.

1945 – 1989

1955-ben megalakult az Új Élet TSz. 67 taggal, akik 394 kat. holdon gazdálkodtak. Elnöke Steinics Sándor lett. Az állatállományuk kielégitő volt, de a mezőgazdasági gépek hiányoztak. A TSz. 1957-ben feloszlott. A 17 kat. hold gyümölcsöst meg akarták védeni a pusztulástól. Ambrosz Károly, Steinics Sándor, Gartner Imre, Répás Vince, Horváth Ferenc, Punk Egyed, Horváth szakcsoportot alakítottak, s ők gondozták továbbra is a gyümölcsöst. 1958-ban a TSz. újra megalakult Új Alkotmány néven. A TSz.-ben 86 család 94 taggal gazdálkodott. A TSz. elnökévé Gartner Imrét választották. 1961-ben egyesült a borzavári és tündérmajori szövetkezettel. A tagság száma 336 lett. Megkezdődtek az építkezések. A sáros utcákat aszfaltos járda váltotta fel. Törpevízművet létesítettek. Az iskolát megnagyobbították, a termeket parkettázták. A világítást neonfény szolgáltatta. Lett szép postaépület telefonhálózattal, orvosi rendelő, könyvtár. 1961-ben megalakult a TSz. labdarúgó sportköre. A betyártörténetek már a múltba vesztek. A régi szalmatetős, zsúpfedeles vályogházak helyén új, korszerű házak álltak.
Később a TSz a korlátozott adottságok miatt még nagyobb társuláshoz csatlakozott; a központ Zirc volt. Jelentős volt a melléküzemági tevékenység: pl. fafeldolgozás, építőipari működés. A lakosság többségének ez nyújtott szerény, de tisztes megélhetést. Jelentős munkaalkalom volt még az erdészetnél, de jártak dolgozni a távolabbi környékre is, pl. Dudarbánya.

A mai Porva

1989 után a TSZ kisebb társaságokra esett szét, a munkalehetőségek száma csökkent. Megjelent a munkanélküliség, illetve a dolgozók kénytelenek nagyobb távolságra járni.