Nekiment az előtte haladó autónak, majd eltörte a vezető állát
2023.09.28Az 50 éves elkövető 2022 februárjában, Győrben közlekedett autójával, amelyben lánya és unokája is utazott. Kétsávos felüljárón akart a belső sávba sorolni, azonban a másik autós nem mondott le elsőbbségéről, nem engedte be maga elé őt.
Az elkövető ezen annyira feldühödött, hogy követte őt, és az erős forgalom ellenére két alkalommal is járművével szándékosan nekiment a kocsija hátuljának, majd megelőzte őt.
A következő piros lámpánál utolérte, kiszállt az autójából, hogy számon kérte a másik vezetőt a történtek miatt. Kidobott egy tusfürdős flakont az ablakon, ami olyan erővel találta el a sértettet, hogy eltört az állcsontja. Dühében még ököllel beütött az ablakon, és megütötte az autóst.
A vádlott nem volt figyelemmel a járműben utazó családtagjaira, a sértettre és a közlekedés többi részvevőjére sem, felelőtlen magatartásával mások testi épségét veszélyeztette. Az eljárás során az is kiderült, hogy a terhelt nem is rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel.
Az elkövető ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés és súlyos testi sértés miatt emelt vádat. Vele szemben a halmazati szabályokra figyelemmel négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a terheltet a bíróság tiltsa el a járművezetéstől.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
A cselekményt a sértett fedélzeti kamerája rögzítette, a felvétel az alábbi linken nézhető meg:
The post Nekiment az előtte haladó autónak, majd eltörte a vezető állát appeared first on Győr Plusz.
