Megverte a szerelmét, mert nem költözött hozzá

2020.08.24

A Győri Járási Ügyészség vádiratának tényállása szerint az ittas állapotban lévő 38 éves férfi a szerelme otthona előtt azért bántalmazta a sértettet, mert a nő nem akart hozzá költözni.

Ennek során megütötte a nő fejét, vállát, és kiabált vele. Mikor a nő segítségére sietett egy ismerősük, és lefogta a vádlottat, a nőnek sikerült elmenekülnie.

A férfi azonban a nő után eredt, utolérte őt és lerántotta a földre. Ezt követően felálltak és visszahúzta a nőt a helyszínre, ahol ismét megütötte, illetőleg két kézzel húzta, rángatta a sértettet.

A bántalmazás következtében eltört a nő bal felkarcsontja, ami nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülés.

Az ügyészség az elkövetőt súlyos testi sértés bűntettével vádolja, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség

The post Megverte a szerelmét, mert nem költözött hozzá appeared first on Győr Plusz.

az eredeti hír itt elérhető