Látható volt még a barna medve is. 1966-ig működött az Erdészet intézménye, elbeszélések szerint jelentős látogatottsága volt, ám pontos adatok nem állnak rendelkezésre.

Működésének az 1966-os árvíz vetett véget. Az állatok egy része elpusztult, néhányat pedig magánházakhoz telepítettek.

Az szomorú eseményt követően született meg az elhatározás, hogy Győrben is létesüljön egy új állatkert.

A Győr Városi Tanács VB elhatározásából 1967. május 1-én adták át a „Május 1. Kultúrparkot”. A park két részből állt: Vadasparkból és Vidámparkból.
A „Május 1. Kultúrpark” önálló költségvetési intézményként működött 1986 végéig.

A Vadaspark fő célja a hazai vadon élő és az őshonos háziállatok bemutatása és az ismeretterjesztés volt.
A hetvenes évek közepén a gyűjtemény egzotikus fajokkal bővült és tíz év elteltével a Vadaspark állatkertté alakult át. 1987. január elsejével megszűnt a Május 1. Kultúrpark és több intézmény összevonásával megalakult a Szabadidő és Sportközpont. Az állatkert fejlesztése folytatódott. A bemutatott fajok száma nőtt. 1988-ban megépült az Akvárium és terráriumház.
1993-ban a Polgármesteri Hivatal intézményi összevonással a Szabadidő és Sportközpont jogutódjaként létrehozta a Városi Sportigazgatóságot. Ezen belül az állatkert egy viszonylag önálló egység volt.

Sajnos a következő időszakban nem történtek pozitív változások. Csökkent a látogatók érdeklődése és a fejlesztés színvonala is. 1996-ban megkérdőjelezték az intézmény alkalmasságát.

A kert műszaki állaga fokozatosan romlott, felújításra nem volt lehetőség, mind az állattartás, mind a közönségszolgáltatások színvonala hanyatlott. Hamarosan meg is született a javaslat az állatkert megszüntetésére. Ám a város lakossága kiállt állatkertje mellet és Győr város vezetése a létesítmény fennmaradása mellett döntött.

1997. április elsejével Győr Megyei Jogú Város Sportigazgatóságának kezelése alá tartozó tevékenységi kör és vagyon elvonásával megalakult az önálló Xantus János Állatkert Kht.

Egy szakmailag jól képzett, fiatal csapat vette át a vezetést.

Ekkor került az állatkert élére Dr. Andréka György, aki pár évet kapott arra, hogy bebizonyítsa az intézmény létjogosultságát. A vezetés fő céljának tekintette, hogy az állatkert színvonalát megfelelő szintre fejlessze. Ebbe nemcsak az állatok tartási és bemutatási körülményeinek javítása tartozott bele, hanem az ismeretterjesztő és zoopedagógiai tevékenység előmozdítása is.

A Kht. a következő években képes volt megújulni, a látogatók száma a háromszorosára nőtt. A régió egyik leglátogatottabb kulturális létesítménye lett.
Az 1967-ben megnyitott állatkert jelentős megújuláson ment keresztül az elmúlt évtizedekben. 100 állatfaj több mint 500 egyedét nagy kifutóterületeken, az eredeti életterükhöz hasonló körülmények között mutatja be.

2007-re az állatkert 40 éves születésnapjára befejeződött a régi területek korszerűsítése.
Az összes lakó új kifutóba költözött. Időközben az állatkert átesett egy névváltozáson. Társaságunk új elnevezése: Xantus János Állatkert Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, amely 2009. május elsejével kezdte meg működését.

A látogatók árnyas fák alatt, gondozott, szép környezetben szemlélhetik az állatkert mindennapjait, ami egy tartalmas programot kínál gyermeknek és felnőttnek egyaránt.

forrás: zoogyor.com

A klórmentes élményfödő egy 64 és egy 38 méteres csúszdával várja a vendégeket. A gyermekeknek, pedig külön játszóházas medence található. A szórakozást 40 élményelem biztosítja, mint pl.: gejzírek, vízköpők, vízesések, sodrócsatornák, barlangok, ezen kívül, pedig megemlíteném a Romantik medencében a vízibárt is. buy cialisbuy cialisbuy levitrabuy levitrabuy propeciabuy propeciabuy somabuy somabuy levitrabuy cialisbuy propeciabuy levitrabuy somabuy cialisbuy propeciabuy levitrabuy somabuy cialisbuy levitrabuy propeciabuy soma

Szauna: a szaunakert I.-be Jakuzzi, 5 finn szauna, 2 gőzkabin található. A szaunakert II.-ben pedig aromaterápiás szauna, infrakabin, sóbarlang, melegített pihenőpad valamint 4 masszás fotel várja a vendégeket.

Az infraszaunáról érdemes tudni, hogy a reumatikus jellegű betegségeket nagyon jól gyógyítja, ezen kívül megfázásra és az allergiás megbetegedésekre is jó hatással van. Valamint fogyaszt, bőrfiatalító hatású, stresszoldó, méregtelenít és a bőrbetegségeket is, kezeli. Ajánlanám mindenkinek a masszást is, mely igencsak hatásos mozgásszervi betegségek kezelésére, vérkeringés javítására és még sorolhatnám a pozitív oldalait.

A Balneoterápia Győrben nagyon magas színvonalú, mely gyógyvizekkel és termális ásványvizekkel történő kezelés. Melyhez hozzátartozik az ezekkel végzett ivókúra, belégzés és iszapkezelés is. Elmondhatjuk a „győri élményfürdőről”, hogy aki ott megfordul nemcsak a betegségre, egészségügyi problémára kap megfelelő kezelést, hanem a pihenésre, kikapcsolódásra és szórakozásra is alkalmas hely.

Cím: 9025 Győr, Fürdő tér 1.

© copyright tigaman webdesign

Évadonként a két győri bemutató mellett a hamar népszerűvé vált Győri Balett több ősbemutatót tartott más városokban is pl.: Bécsben, Athénban, Budapesten, Párizsban.

A Szöuli Olimpián és a Bayreuth-i Ünnepi Játékokon is fellépett. 1938.-ban a Baltimore-i világ Színházi Fesztiválon a társulat elnyerte a kritikusok díját. 1991.-ben Kiss Jánost választották az együttes vezetőjévé, aki a hagyományokat megtartva, sokszínűvé és változatosabbá tette az együttest.

A társulat 1995. óta évente 3-5 hetet külföldön vendégszerepel pl.: Németországban, Ausztriában, Hollandiában és Franciaországban is fellépett. Neves külföldi koreográfusok és a társulat saját koreográfusai – William Formin, Bombicz Barbara, Demcsák Ottó balettjeiben évente két bemutatót Győrben tartanak.

A társulat fellépett a New York-i Joyce Theatre-ben is 8 alkalommal és 2003.-ban a Queen Elizabeth Hal-ban Londonban két alkalommal láthatta a közönség. Majd több külföldi városban is turnézott a társulat. Ezen kívül, pedig természetesen Magyarország több városában is sikeresen szerepelt.

A 25. éves évfordulóját 2004.-ben ünnepelt a győri Balett, 2006. júniusában, pedig már ötödik alkalommal volt a tánc fővárosa Győr, az V. Magyar Táncfesztivál alkalmával.

Egy kis Repertoár: Bábel

• Gulliver Úr utazásai
• Carmen
• Az Operaház fantomja
• 2006.-ban pedig a Misztikus Víziók, Hamlet

Említésre méltó a Győri Balett óvodája, iskolája is egyben. A gyerekek felvételivel kerülhetnek a Tánctagozatos Általános Iskolába, majd a Győri Balett Tánc és Vizuális Művészeti Középiskolában felvételt nyerve folytathatják tanulmányaikat.

A balettmester tanári szakot szintén Győrben a táncművészeti Főiskolán szerezhetik meg a hallgatók.

© copyright tigaman webdesign

A birodalmi német színek ekkortól már szinte évente adtak előadásokat a városban. Ekkor még csak egy bódéban, amit a piacon állítottak fel és egy fogadóban „Fehér bárányhoz” játszottak a komédiások.

Piloty Ignác 1754 „szabályszerű darabok” előadásai szakítottak ezzel a hagyománnyal. Az első faszínház Berner Félix színiigazgató jóvoltából épült fel Győrött. Az 1784 évi árvíz alatt a „Teátrum” elpusztult, az újabb faszínkört Schlossleuthner György direktor építette meg, ahol Rössel, Berndt, Jung, Steinhardt, Kals, Kuntz és Scherzer színivállalkozók komédiásai léptek fel.

1773.-ban Scherzer és Kuntz színiigazgatók kezdeményezésével a feloszlott Jezsuita Rend kollégiumának refektáriumát átalakították színi termé, ahol már nemcsak a nyári évadokban folyhatott az előadás. Az első kőszínházat Reinpacher József kávés magánerejéből építette fel 1798.-ban.

Adóságai miatt elárverezték a színházat 1802.-ben mikor az új tulajdonos Gschwindt János lakatosmester lett, majd két év múlva a város vette meg a teátrumot. Napóleoni seregek istállónak és kaszárnyának használták az épületet, így az épület nagyon leromlott.

A reformkor idején a Német vendégjátékok mellett már a nemzeti színészek fogadására is erősödött az igény. 1082.-ben lépett fel Joseph Noszül aki bécsi jeles komikus volt és négytagú társulatával nem beszélték a nyelvet ezért sajátságos keveréknyelven, játszották el a darabjaikat.

Fogadtatásuk Győrben nem ismert viszont Pesten a társulat megbukott. Ezután 1811.-ben fogadhatták csak a Győriek az első igazi nemzeti társulatot, mely Benke József társulata volt és 1811 és 1813 között négy színi évadot tartottak Győrben. 1817 és 1818.-ban Balogh István társulata majd 1820/1821.-ben

Kilényi Dávid vándortruppja szórakoztatta a Duna parti közönséget. A következő években több nemzeti társulat is lehetőséget kapott és 1828.-ban alakult meg a „Dunántúli Játszótársasság” melyhez Győr város is csatlakozott. Az új igazgató Kisfaludy Sándor lett majd 1839.-ben felújították a színház épületét.

Anyagi fedezetett a magyar vándortársulatoknak és színészeknek a Kovács Pál által létrehozott Magyar Színészbíztosíttó Egylet, biztosította. Emíttésre méltó Győr két reformkori újságja a német nyelvű „Vaterlad” és a magyar „Hazánk” mely 1846- 1848. ig tudott fennmaradni. 1848.-as forradalmi események alatt a színház országosan is vezető szerepet játszott.

Majd a szabadságharc leverését követően Győrben nem tiltották be a magyar nyelvű színjátszást. Jeles színészek tartoztak az ország első számúnak tartott nemzeti színtársulatához. pL: Gercser Natália, Perczel Antal, Károlyi Lajos, Feleky Amália.
1860.-as években a város tanács átengedte az épületet Győr Városi Színházi Részvény Egyesületnek a részvényesek az épület lebontását és új színház építését, tervezték, az elképzelés a győri német és zsidó polgárok ellenállása miatt meghiúsult. Ezért csak kisebb mértékű renoválást végeztek el.

1858.-ban Győrben lépett először színpadra Blaha Lujza, aki ekkor volt 8 éves, Jászai Mari első fellépésére is itt kerül sor 1885.-ben szűnt meg a német színjátszás.
A Győri Színi- Egylet 1878.-ban alakult meg majd 1885.-ben a város visszavásárolta az épületet, viszont a társulatnak térítésmentesen átadta a színházat. 1892-1896.-ig állt fenn a Győr- Soproni Színikerület, melynek élén Somogyi Károly állt, majd később Pécs-Sopron-Győr- Kaposvár- Balatonfüred kerületté bővült.

A Tanácsköztársaság alatt Patek Béla volt a színház igazgatója majd a Színházi Direktórium vette át a vezetést. 1927.-ben rombolták le az épületet és ideiglenesen nyári faszínházat építettek majd csak 1937.-ben épült fel a városi kultúrház mely színháztermében 40 évig zajlott a Győri színi előadás. Háború után kizárólag hétvégén voltak előadások.

A társulat irányítását Hováth Gyula 1946.-ban vette át ekkor elsősorban operettek Molnár Ferenc, Török Dezső, Harsányi Zsolt művei szerepelte. 1951.-ben létrehozták az Állami Faluszínházat ekkor szűkült a játszási körzet, és 6 színészlakást adtak át. Kisfaludy Károly nevét adták a színháznak. A Kőszívű ember fiait 1952.-ben mutatták be, mely nagy sikere az erős társulatnak is köszönhető volt.

Az új színházat 1978.-ban nyitották meg, s ez időben 30 lakást is kaptak a győri színészek, a színház dolgozóinak száma 150-ről 300 főre emelkedett. Az új épület kórszerűen felszerelve várja vendégeit.

© copyright tigaman webdesign

A csodálatos templomok , paloták, régi öreg házak, a több száz évvel kialakított utcák, múltat felidéző terek gyönyörű képet tárnak az arra sétálók elé. Településen emberemlékezet óta lüktető városi élet folyik, a kultúra, a gazdag kereskedelem és ipar az itt élt és élő lakosok munkáját tanúsítja. A település folyamatosan szépül gazdagodik, a szorgos kezek sokat tesznek azért, hogy az útókor számára is megmaradjon a város rá jellemző formájában.

A Kárpát-medence északnyugati szegletében Kisalföld központjában helyezkedik el Győr. Az Alpoktól keletre, a Duna, Rába és Rábca folyók találkoznak, itt húzódik két nagy tájegység határa. Nyugatra a Hanság és Szigetköz található, Keletre, pedig egy sík vidék, melyet a Vértes és Gerecse hegység lejtői határolnak.

A Kálváriadomb, Káptalandomb és az egykori Újszállások (Gyámáros) területén előkerült leletek az élet folytonosságáról tanúskodnak. Krisztus születése előtt az V. évszázadtól az első összefüggő nagyobb településnek Kelták voltak a lakói. Arrabona név mely a település első elnevezése volt tőlük származik.

Krisztus születése előtt egy évszázaddal Római kereskedők jelentek meg a tájon, a későbbi Pannónia északi részén,- a Duna vidéken, pedig időszámításunk után egy évszázaddal jelentek meg a római katonák. Majd nem sokkal ezután megerősítették az új határ egész vonalát, a hadiút mely ezzel egy időben épült ki a Vindobonát (Bécs), Aquincummal (Óbuda) összekötő a Dunától délre a Rába torkolatánál haladt keresztül. Védelmet a polgári lakosság számára a katonai tábor látta el, mely az átkelőhely védelmére is szolgált és a torkolat melletti magaslaton épült. A mai Káptalandombon helyezkedett el a négyzetes alaprajzú szabályos katonai tábor. Ásatások során sikerült egykori falait felfedezni, kapuépítménye mely hatalmas méretű volt dél nyugatra nézett.

A Keletről támadó barbár törzsek ezt a római várost is elérték, zaklatásaiknak egyre kevésbé tudott ellenállni a város, majd a negyedik évszázadban lakói hátrahagyva addigi otthonaikat délebbre költöztek. A magyarok a káptalandombi erősséget szállták meg először (Káptalan-Győr). A megmaradt római kőfalakat megerősítették, megemelték majd ezen a biztonságosabb területen Szent István várispánságot, püspökséget alapított. A város jelenlegi magyar nevét- Győr- személynév alapján kapta. A Káptalan-Győrtől keletre, délkeletre valahol a mai belváros keleti részén (Király-Győr) volt a honfoglaló magyar lakosság feltételezett települése előbb sátrakban, majd később félig földben ásott kunyhókban laktak. A Tatárok kezére 1242-ben került a település majd 1271-ben Ottokár cseh király és később német lovagok csapatai pusztították el.

A nehéz körülmények sem akadályozták meg, hogy a település fejlődjön, hisz mindig újjá épült. 1271-ben a Győriek megkapták a városi jogokat V. Istvántól. Feltételezzük, hogy a mai Széchenyi tér a város főtere ez időben keletkezett és vele együtt az erre nagyjából-egészéből merőleges utcák rendszere. Majd kisebb – nagyobb út menti települések keletkeztek a központtól kivezető utak mentén, melyek apró házakkal, majorokkal, egy-egy templommal vagy kolostorral rendelkeztek. (Királyföldje, Szentdomonkosfalva, Szentalbertfalva, Szent-benedekfalva, Felfalu, Malomsok és Rétfalu). Később a városrészek a belviszonyok és a kezdődő török támadások miatt szinte teljesen elpusztultak, és csak a XVIII. Század során épültek be újra.

Az ezerötszázas évek derekáig nyugatról Cseh és Német támadások érték a várost, majd a törökök Székesfehérvárig nyomultak ekkor Keletről fenyegette veszély a települést. Lamberg Kristóf királyi várparancsnok 1529-ben felgyújtotta a várost, mivel nem vállalkozott a törökök elleni harcra. Janik Kala a város török neve „égett város” mert, hogy a törökök érkezésével már csak a füstölgő romok maradtak meg.

A török veszély miatt szükségessé vált a belváros átépítése, bástyákkal történő megerősítése. Először a Káptalandombot és környékét majd később a belváros nagyobb részét is fallal vették körül. Terveket olasz építészek, hadmérnökök készítették, majd Francesco Benigno rajzai alapján épült meg a védőmű. Bécsben égetett téglákat használtak a falakhoz, a falsarkok erősítéséhez, pedig faragott köveket használtak. Kazamaták, földi folyosók kötötték össze a bástyákat, ágyukat, pedig a védett magas teraszokon helyezték el.

A győri vár terveit, neve megjelölése nélkül építészeti mintakönyvekben is közreadták, az utcák vonalát is szabályosabbá tették, a középkori házak nagy részét is folyamatosan átépítették. A város jelentősen átépült, azonban a kora középkori város alapvető szerkezeti jellegzetességei lényegében megmaradtak. Olasz mesterek építették az első, árkádos-loggiás polgárházakat is (Király utca 12; Rákóczi utca 6.).

1594-ben a törökök a győri erődítmény védőit feladásra kényszeríttette. A végvárat csak 1598-ban sikerült visszahódítani. A Fehérvári kapun keresztül törtek be az osztrák és magyar seregek a várba, a hadiesemények hatalmas károkat okoztak a győri belvárosban.

Mária Terézia 1743-ban szabad királyi város rangját adta Győrnek, a város a következő évszázadokban fejlődésnek indult. A gabonával, marhával kereskedő emberek igencsak meggazdagodtak, gyönyörű építményeket emeltek melyek a Zichy és Esterházy család palotáinak szépségével vetélkedhettek. Ellenreformáció idején a szerzetesrendek, jezsuiták, karmeliták, új templomokat, kolostorokat, korházakat és iskolákat építettek. A magyar mellett a latin volt a tanítás nyelve a káptalani iskolában, később a evangélikusok algimnáziumában majd az 1627-ben jezsuiták által megnyílt gimnáziumban. A város latinos elnevezése –Jaurinum.

Napóleon idejében a védőművek ismét csődöt mondtak, a falakat hét helyen is felrobbantotta. Napóleon egyik katonatisztje akadályozta meg, hogy az evangélikusok új templomát lerombolják. Napóleon sikeres ütközeteinek hosszú sorába a párizsi diadalív oszlopára Győr neve is felkerült.

1820-ban a város vezetői lerombolták a védőműveket, mivel ezekre a városnak már nem volt szüksége. A város fejlesztését először déli irányban kezdték meg. Tervek alapján a belváros észak-déli irányú utcáit építették tovább a vásártérig. Lakótömbök jöttek létre ezeket először földszintes majd emeletes házakkal, építették körül. Mivel a régi várfalra is építkeztek sajnos mára csak a Kastély-bástya és Sforza-félbástya maradt épen.

A gőzhajó megindulásával a város kulcsszerepet kapott a magyar árukivitelben, a búza és marha kereskedelem is nagy hasznot hozott a lakóknak. 1861-ben megépült a Pest- Kanizsa közötti vasútvonal, amely véget vetett a város kereskedelemből származó hasznának. Megindult az iparfejlesztése, az ipar letelepedéséből származó bevétel nagy részéből megkezdték a belváros kiépítését. Baross Gábor út, a mai Aradi vértanuk útját meghosszabbították, Szent István utat monumentális sugárúttá építették ki, majd felépült az új városháza és az azt keretező középületekből álló együttes.

Az első világháború után a déli rész átépítésére már nem került sor, ekkor kevés, de mégis jelentős középület létesült (versenyuszoda, postapalota) és erkélyes –loggiás társasházak. A világháború hatalmas kárt okozott a város épületeiben, megsérültek a gyárak, üzemek, laktanyák mellett a belváros palotái is. 1960-as években megkezdték a városfejlesztési munkákat, régi épültekkel nem törődve, a város déli részén új betonházakat, lakónegyedeket hoztak létre, a lakosság nagy részét ide telepítették. Megszüntették a régi hivatalokat, üzleteket, vendéglőket, kávéházakat és a belváros elvesztette régi rangját, így a város történeti központja szegényes, szürke lakónegyeddé vált.

1970-es években megkezdődött a belváros megújítása, Aczél Gábor építész vezetésével. A munkálatokat a délkeleti városrészben kezdték meg először. Úgy döntöttek, hogy azokat az autókat engedik be a belváros területére melyeknek célja az új városrész. A gyalogosok által kedvelt utakról, pedig kitiltották a gépjárműveket, a megmaradt forgalmas helyeken, pedig az autók csendesítésére rendelkezéseket hoztak.

A városatyák mindent elkövettek azért, hogy a helyre állításhoz szükséges pénzösszegeket előteremtsék, így lehetőség nyílt a házak kívül-belül történő felújítására. A fejlesztési terv azt is meghatározta, hogy hol lehet új házakat építeni, és hol kell ragaszkodni a régi épületek helyreállításához. Az egészségtelen vizes földszinti lakásokat megszüntették helyükre boltokat, vendéglőket létesítettek, emeleti lakásokat megfelelően modernizálták, van, ahol tetőteret is építettek. A megújult tömbökbe korszerűsítették a csatornázást és bevezették a távfűtést is. Városi terek bebútorozása és korhű lámpák felszerelése se maradt el, miközben az utcák kövezését is megkezdték. Művészettörténészek segítségével sikerült az építményeket, házakat régi eredeti formájukra helyreállítani. A levéltári iratok, tervek alapján sikerült kideríteni, hogy milyen volt egy-egy épület a régi fórmájában, figyeltek arra is, hogy a régi épületszerkezetek, címeres téglák, díszes ajtózárak, korlátok, rácsok eredeti helyükön maradjanak. Figyelmet szenteltek a házak eredeti környezetére is az eredeti növényzet megóvásával és a régi kerítések udvari szárnyak megtartásával. Azonban a forgalmas gyalogosirányok mentén átjárókat bontottak a házak földszintjén, ezeken a helyeken új üzletsorok jöttek létre. Hosszú évtizedek után újból engedélyezték a szerdai és szombati vásárokat, árusok felállíthatták sátraikat a belváros utcáin, terein, a régi pincékben, pedig vendéglők, borozók, cukrászdák kaptak helyet. Mindezek a városi élet egykori gazdaságát, mozgalmasságát idézik. A belvárosi élet ismét kedvelt lett a lakók számára, kisebb házakat, épületeket is folyamatosan felújítják így ezek az épületek is egyre kapósabbakká vállnak. A város 1989-ben nyerte el a műemlékvédelem Európai díját és méltán emlegetik Európa szerte a városmegújítás legjobb példái között.

© copyright tigaman webdesign

Az északról vagy délről érkező vendég a mai városmag területére lép. Ez a településrész 18. század közepén vált ki Újszőny nevén Szőnyből, mely ezt követően 1896-ig az Ószőny nevet viselte. A Duna bal partján fekvő Komárom és a jobb parton fekvő Újszőny 1896-tól a trianoni békeszerződésig, illetőleg 1939-1945-ig Komárom néven egységes várost alkotott. 1920-1939-ig, illetőleg 1945-től Komárom illetve Komárno határvárosok.
A mai, több mint húszezer fős Komárom városa, Szőny 1977-ben történt csatlakozásával jött létre.

E sajátos helyzetű település városi léte ily módon alig számlál nyolcvan esztendőt. Komárom ennek ellenére nagy múltú történelmi város, hiszen a Duna jobb és bal partján lévő településcsoport egyes tagjainak sorsa minden korszakban szorosan öszefonódott egymással.

A korai idők

Hazánk területén Kr. e. 300 körül telepedtek meg a kelták. A régészeti leletek tanúsága szerint a szőnyi városrész területén is építettek lakóházakat. A Kr. utáni első században a római birodalom a Dunáig terjesztette ki határát, melyet katonai táborok, őrtornyok rendszere védelmezett. A városon kelet-nyugati irányban áthaladó út évezredek óta fontos ütőere a kereskedelemnek, hadászatnak. Ez mellett, a mai Szőny területén épült meg Brigetioban a legio I Adiutrix állandó tábora. A Pannónia provinciát észak felől védő limes négy nagy légióstábora a “molaj” lakótelep helyén és az attól a Dunáig húzódó területén feküdt. Tőle délre volt az úgynevezett katonaváros, mely szép középületeknek, templomoknak, díszes polgárházaknak adott otthont. A település-együtteshez amphiteatrum, temető és fazekastelepek társultak. A kézművesek, kereskedők otthona a katonavárostól nyugatra, a szőnyi vásártér környékén volt. Itt 1992 óta a régészek, több nagyméretű, terrazzópadlós, padlófűtéses, freskó- és stukkódíszes lakóházat tártak fel. A legjelentősebb lelet az a Kr. u. 2. sz. végén 3. sz. elején keletkezett mennyezetfreskó, mely az egyik lakóház minden bizonnyal reprezentatív célokat szolgáló termének dongaboltozatát ékítette.

A mintegy 160 cm átmérőjű, kör alakú freskón egy, a klasszikus görög művészetből ismert Néreida alakja látható. A jeles – mind művészi megformálásánál, mind méreténél fogva egyedülálló – antik római művészeti alkotás a Klapka Múzeumban nyert elhelyezést. A Brigetioból, s környékéről származó kőfaragványok és egyéb emlékek a Múzeum római kőtárában, illetőleg Tatán, a Kuny Domokos múzeumban láthatóak.
A rómaiak a szárazföldi védelem mellett gondoskodtak a vízi haderő működéséről is. A dunai hajóhad egyik fontos kikötője szintén Brigetio volt. Innen irányította légióit Marcus Aurelius, innen indított győzelmes hadjáratot Kr. u. 358-ban II. Constantinus, s itt hunyt el a legyőzött kvádokkal folytatott tárgyalás közben Kr. u. 375-ban I. Valentinianus császár.

A Duna mint víziút a későbbi évszázadok során is folyamatosan jelentős szerepet játszott a településcsoport életében. Naszádosok, sajkások védték elszántan, ha kellett az erődöket. E szoros kapcsolat értékes bizonyítéka az a tengerészeti gyűjtmény, melyet DDr. Juba Ferenc tengerészkapitány adományozott a komáromi Klapka György Múzeumnak.

A honfoglalás után – a szabadságharc és az erődök

A honfoglalást követően Ketel vezér birokába került a Duna jobb és bal partján fekvő terület. Az első erődítményt Ketel vezér fia, Alaptolma emelte a Vág-Duna találkozásánál, s Komáromnak nevezte azt. A jobb parton, az Öregvárral szemben, elsőként a Szent Péter-palánk épült meg 1586 nyarán. Ennek kőből emelt utódja Csillagerőd néven vált ismertté. Napóleon 1809. évi betörésének idején Újszőny felől a védelmet a Csillagerőd biztosította. 1809. július 27-én I. Ferenc is megtekintette az erődrendszert. Ekkor adta ki a parancsot, mely szerint itt kell kiépíteni a birodalom legnagyobb katonai erődrendszerét. Ennek megépült részei 1848. szeptember 29-én – a pákozdi győzelem napján – Klapka György közreműködésével került magyar kézre. A Csillagerőd kazamatái ekkorra bombabiztos védelmet nyújtottak a magyar honvédek és tüzérek számára. Az osztrák csapatok ostromgyűrűbe zárták, s 1849. március 30-án megtámadták az erődrendszert. Ezt április 26-án sikerrel visszaverték, s az ostromgyűrűt is szétzúzták az egyesült magyar erők. E jeles győzelemre utal az 1992. április 26. óta megrendezett Komárom város napja, melyhez évente visszatérően gazdag kulturális és sport programmal kapcsolódik a “Komáromi Napok”. 1849. július 2-án ismét kiújultak a harcok. Az osztrákok ekkor ismét megkísérelték elfoglalni a Duna jobb partján lévő erődítményeket. A támadást visszaverő magyar csapatok az ostromgyűrű áttörését is megkísérelték. Az ostromgyűrű azonban ekkor olyan erős volt, hogy azt Görgey 1849. július 11-én – a szabadságharc legnagyobb csatájában – sem tudta áttörni. Görgey elvonulását követően a komáromi erődrendszer védelme Klapka György csapataira hárult. Az 1849. augusztus 13-i világosi fegyverletételt követően, a szabdságharc utolsó bástyájaként, a bevehetetlen komáromi erődrendszer maradt magyar kézen. A szemben álló felek a további vérontások elkerülése érdekében 1849. szeptember 27-én Herkálypusztán aláírták a vár átadásának feltételeit rögzítő okmányt. A szabdságharc komáromi hőseire méltán büszke komáromi polgárok 1983. március 15-én kopjafás emlékparkot avattak az Igmándi erőd ellenlejtőjén. A 11 kopjafa közül a legnagyobb, az összes neves és névtelen honvédnek, a továbbiak pedig Török Ignác, Lenkey János, Guyon Richárd, Klapka György várparancsnokoknak, Görgey Artúr fővezérnek, Damjanich János tábornoknak, Mack József, May János, Prágay János alezredeseknek és Újházy László kormánybitosnak állítnak emléket.
A szabadságharc leverését követően csak 1850 és 1877 között valósult meg I. Ferenc 1809-ben fogant nagyszabású elképzelése. 1850 és 1870 között újjáépítették a Csillagerődöt, 1850 és 1871 között felépítették a Homokhegyen a hatalmas monostori erődöt, végül 1871 és 1877 között az Igmándi erődöt. Ez utóbbi ma a Klapka György Múzeum római kőtárának ad otthont. 1945. után a Monostori erődben a szovjet csapatok szállásolták el magukat. Kivonulásukat követően nagyszabású munkálatok indultak a Monostori erőd – nemzetközi szabadtéri haditechnikai bemutatóhellyé történő – átalakítása érdekében. A Csillagerőd jó állapotban maradt épületegyüttese egyenlőre jobb jövőjére vár.

Koppánmonostor

A 10-es úton Győr felől közeledve Komárom Városához, üdülőövezet, csinos lakóházak, a vasúti összekötőhíd, s a Monostori erőd fogadja a látogatót. Az út mellett az Ácsi erdőben az 1848/49-es szabadságharc Komárom környéki csatáiban elesett magyar hősök 1870-ben állított emlékműve, a gyönyörű Dunapart, s az Erdő-csárdánál védett növényritkaság, a téltemető fogadja a látogatókat. E területen a római korban őrtornyok vigyázták a határt, a középkorban pedig a Katapán nemzetség monostora adott otthont a Szent Benedek rend regulái szerint élő barátoknak. A monostor lakói a török elől menekülve, valószínűleg 1529-ben hagyták sorsára az épületeket. A rövid ideig hiteles helyül is szolgáló monostor romjai 1757-ben még felismerhető állapotban voltak. Helyén ma szivattyútelep áll. Emlékét a településrész elnevezése mellett a koppánmonostori apáti cím, s egy, az épületből fennmaradt kőoroszlán őrzi. Ez utóbbit a Klapka György Múzeum őrzi.
Koppánmonostor jeles műemléke az 1709-ben állított Nepomuki Szent János barokk szobor.

A török utáni időkben csak az 1740-es évektől kezdve népesült be újból. Ekkoriban a módosabb komáromi gazdák szőlőskerteket telepítettek, présházakat építettek ide. Első lakói vincellérek voltak. Igazi fénykorát azonban, jó egy évszázaddal később a reformkorban, majd az 1900-as évek második felétől számíthatjuk. A 19. századi monostori szőlőskertek közül kiemelkedő szellemi vonzereje miatt külön is említést érdemel Beöthy Gáspár – Beöthy Zsigmond költő és Beöthy László író édesapja -, valamint Szarka János táblabíró aziluma. Az előbbiben a Beöthy fivérek, id. Szinnyei József akadémikus, jeles bibliográfus és a nemzet nagy mesélője Jókai Mór, míg az utóbbiban Vörösmarty Mihály, Bajza József, Vachott Sándor, Vas Gereben, és Petrichevich Horváth Lázár fordult meg gyakorta. A századelőn hasonló szerepet töltött be Tuba János (1855-1924) – Komárom város főjegyzője, országgyűlési képviselője, a Komáromi Lapok alapítója, a híd megépítésének kezdeményezője – kertje és villája. Az épület ma római katolikus kápolnaként szolgál. A festői környezetben épült régi és új épületek, nyaralók Komárom városának egyik legszebb látványát villantják elénk.

Észak és dél

A mai Komárom város jogelődjének benépesülése a török idők után kezdődött. Előbb hajóvontatók, fuvarosok települtek az akkor Szőnyhöz tartözó Révbe. A településnek 1764-ben már 242 lakosa volt, s nem sokkal utóbb, Újszőny néven önállóvá vált. Épületei az 1848/49-es szabadságharc során szinte teljes egészében elpusztultak. A 19. század második felében elhatározott újjáépítés tervei már a Duna mindkét partjára kiterjedő egységes város gondolatának jegyében fogantak, s valósultak meg. Az egységesülési folyamat jelentős állomásaként 1892-ben elkészült a két partot összekötő Erzsébet-híd, mely lehetővé tette az Újszőny és Komárom 1896-ban bekövetkezett egyesülését. A trianoni békeszerződés nyomán ismét önállóvá vált jobb parti részen hiányoztak az önálló városi léthez nélkülözhetetlen középületek, gazdasági és egyéb feltételek. Az ekkor megkezdett építkezések nyomán formálódott a mai település arculata. Rövid idő alatt mintegy 500 lakóház épült a hivatalnokok, közalkalmazottak, vállalkozók számára. Ezzel a korábban mindössze hét utcás településből negyven utcás, sakktáblaszerűen beépített város született. Középületei közül 1922-ben épült a református elemi népiskola. 1925-ben készült el a római katolikus elemi leányiskola és apácazárda, benne a Szent Teréz kápolnával (ma Szent Imre Katolikus Általános Iskola) – Vilt Tibor szobrászművész Krisztus domborművével ékítve. Az Állami Polgári Iskolát (ma Petőfi Sándor Általános Iskola) 1926-ban, az ugyancsak Vilt Tibor szobrászművész készítette címerrel jelölt Városházát 1927-ben, a Rendőrkapitányságot 1930-ban, a Járásbíróság épületét pedig 1935-ben adták át.

Vallások Komáromban

Ezekre az évekre tehető a történelmi egyházak intézményesülése. Korábban csak 1891-ben Szent István király tiszteletére szentelt Kistemplom állt a hívek rendelkezésére. A nagyobbik – Jézus Szíve titulusú – római katolikus templom 1937-ben épült Körmendy Nándor tervei alapján. A bauhaus stílusában emelt templom a modern egyházi építészet és egyházművészet iskolapéldája. Apszisának freskóit a római iskola jeles művésze Kontuly Béla, a baloldali mellékoltár Szűz Mária szobrát Antal Károly, a tabernákulum Angyali üdvözletét ábrázoló ajtaját Ohmann Béla, a szószék négy evangelistájának kerámiaképét Kovács Margit készítette. A főbejárati kapuzat feltti teret Szemereki Teréz három színes kerámiaképe díszíti. A kovácsoltvas munkák Schima Endre győri iparművész tehetségét dícsérik. A két világháború között megnövekedett erejű református gyülekezet 1927-ben a baptista pedig 1929-ben emelt templomot, illetve imaházat.

Idegenforgalom és gyógyturizmus

A számában és igényeiben megnövekedett város hírnevét az 1920-1930-as évektől vendéglők sora, mozi és idegenforgalmat is vonzó strandfürdő növelte. A háborús esztendőkben, 1938-1945 között ismét egyesült a két város. Azóta azonban, bár egymásra figyelve, ismét önálló életet él a két tejtestvér, Komárom és a Szlovákiához tartozó Komárno. A második világháborút követő évtizedekben Komárom mint határváros a nemzetközi árú és személyforgalom egyik hazai központjává vált, immár két országot összekötő közúti és vasúti hídja, s az M1-es autópálya révén. Az elmúlt évtizedekben többszintes lakóházak, lakótelepek, vendéglők, szállodák, kempingek, üzletek sora épült a kiegyensúlyozottan fejlődő Komáromban. Idegenforgalmát megalapozta az 1965-ben 1263 m mélységben talált 58 °C-os gyógyvíz, mely gyógyulni vágyók ezreit vonza ide. A termálvizes gyógy- és strandfürdő, a télen-nyáron üzemelő uszoda egész évben fogadja bel- és külföldi vendégeit. A fürdő környéke alig néhány év alatt idegenforgalmi, szolgáltató központtá alakult. A város hangulatát századunkban emelt köztéri alkotások teszik vonzóvá. Így sétáink során találkozhatunk többek között Szandai Sándor Jókai Mór mellszobrával, Pándi Kiss János Kendőt lengető lány, Vilt Tibor Tanuló fiú és leány, Labocz Ferenc Zsezsemadár, Csúcs Ferenc Fáy András című műveivel. Figyelmet érdemel Zsákodi Csiszér János első világháborús, Szentgyörgyi István Radeczky-huszárok, valamint Csúcs Ferenc Tengerész-emlékműve éppen úgy mint a város főterén és utcáin elhelyezett római szarkofágok.

Szőny

A régi-új társ Ószőny, Szőny sajátos, önálló szerepet játszik Komárom életében. Az oklevelek tanúsága szerint 1249-ben még az esztergomi érsek tulajdona. Alig két évszázaddal később azonban már a komáromi várbirtok része. Mátyás király uralkodásának évtizedeiben virágzó település, melynek területén még a római kori Brigetio jó néhány épülete látható. Nevét a honi történelembe 1627. szeptember 13-án írta be, amikor is a hozzá tartozó Forró-szigeten megkötötték az első majd 1642. március 19-én a második szőnyi békét. Fontos szerepet játszott a település az osztrák – török követjárások lebolnyolításában is. A török kiűzését követően a település gróf Zichy Miklós és felesége, gróf Berényi Erzsébet tulajdonába került. 1763. június 28-án földrengés, s ugyanebben az esztendőben árvíz is sújtotta Ószőnyt. A földrengés emlékére Bebo Károly szobrászművésszel 1764-ben szobrot emeltetett Berényi Erzsébet. Az 1764-ben elkészült alkotás ma is eredeti helyén látható, a misézésre is alkalmas parkban. Az 1763-as földrengésben elpusztult háromhajós ősi római katolikus templom utódja 1774 és 1777 között épült, későbarokk stílusban. Freskója és a budai ferences templom szószékével sok hasonlatosságot mutató szószéke valószínűleg Vogl Gergely festőművész és Bebo Károly építész munkája.
Református egyházáról 1624 óta szólnak az írásos emlékek. Jeles lelkipászotra volt Alistáli György, aki 1674 és 1676 között szenvedett gályarabságot. Csuzi Cseh Jakab – szintén egykori gályarab – 1686 és 1692 között volt szőnyi lelkész. Gróf Berényi Erzsébet és a vármegye támogatásával 1787-ben készült el a település református temploma. Az 1848/49-es szabadságharc során Ószőny is sokat szenvedett. Az osztrákok ostromgyűrűjét űttörő honvédsereg 1849. április 26-án erős ágyútüzet zúdított Ószőnyre. Az elsődleges célpont a római katolikus templom, illetve annak tornya volt. A templomban és a környező házakban súlyos károkat okozó ágyúzást – a korabeli dokumentumok tanúsága szerint – Guyon Richard csak Hérics Nándor tábori lekész közbenjárására szüntette be. Az uradalom a 19. század végén gazdát cserélt. 1894-ben a határ egy része báró Solymosi László birtoka lett, aki azt leányának, gróf Gyürky Viktornénak adományozta. Ő építette 1912-13-ban a kastélyt, mely ma a Selye János Kórház otthona. A szép épület kovácsoltvas kapuja Török András kezemunkáját dícséri. A kastély kertjének növényritkaságai: a kocsányos tölgyek, a tornyos tölgyek, a páfrányfenyők, a húspiros virágú bokrétafa, s az oly szép téltemető int búcsút a várost elhagyó vendégnek.

komarom.hu

Az Óvár helynév bizonyára azzal az Ad Flexum nevű római katonai táborral kapcsolatos, amely a mai magyaróvári belváros és a vár területén helyezkedett el. Mosonmagyaróvár nevének első előfordulása 1263-ból való Ouwar alakban, német neve 1271-ből ismert Altenburh alakban.

Magyar előtagja (Ungarisch Altenburg) a Bécstől keletre lévő Németóvártól (Deutsch Altenburg) való megkülönböztetést szolgálta.

Mosonmagyaróvár és környéke föltehetően az emberiség történetének korai szakaszától kezdve lakott volt, régészeti bizonyítékok azonban csak az i. e. 5. évezredtől kerületek elő. Mosonmagyaróvár területéről csak azóta vannak régészeti leletek, amióta a Kr. u. I. század elejétől a későbbi Moson megye területét Pannonia részeként a Római Birodalomhoz csatolták. Ettől kezdve a birodalom határa a Duna mentén húzódott, amelynek a Mosoni-Duna mellett létesített katonai tábor jelentős stratégiai pontja volt. Bár Ad Flexum létrehozásának elsősorban katonai indoka volt, a mellette kialakult település fejlődését segítette, hogy az itt átvezető hadi úton bonyolódott le a kelet-nyugati kereskedelem.

A korszerű védővonal mögött nagyobb biztonságban érezte magát a katonaság mellett létrejött iparos- és kereskedőréteg is. De ez is gyengének bizonyult, amikor 169-171 között a Duna bal partján élő germánok óriási erővel zúdultak a határra. E három év harcaiban szinte teljesen megsemmisült a limes és a tábor melletti település is. Később, a III. században ismét fellendülés volt errefelé is, ebből az időből számos lelet került elő (ékszerek, edények, bronz- és kerámiatárgyak).

A település lakossága ekkor 3000-4000 fő lehetett, s a katonai tábor a mai Magyar utcától a Károlyliget közepéig terülhetett el. Valentinianus 375-ben bekövetkezett halála után a hunok támadásai menekülésre kényszerítették a lakosságot, s a későbbi longobárd majd avar uralom alatt a település és a tábor nagyrészt elpusztulhatott. Óvár elnevezése azt bizonyítja, hogy az Árpád-korban még létezhettek a római tábor és a település egyes részletei, s ezek képezték azt az alapot, amelyen a középkori város fölépülhetett.

Nagy Károly az avar birodalom 796. évi megdöntése után birodalmához csatolta a Mosoni-Duna jórészt szlávok lakta környékét. Moson szerepe akkor nőtt meg, amikor a kalandozások kényszerű fölhagyása után I. István a központi hatalom bázisaként a határok védelmére megyeközpontot és királyi várat létesített. E köré a gerendákból összerótt mosoni ispáni vár (Királydomb) köré szerveződtek a környék települései. A később kőfallal is megerősített sáncvár belső kerülete 150-170 x 70-90 méter lehetett. Mosont erős várként és forgalmas kereskedővárosként emlegették a XI. századi krónikák. 1030-ban az őrség mégsem tudta megakadályozni, hogy a hatalmas sereggel betörő II. Konrád német császár elfoglalja, és a Rábáig törjön előre. 1063 és 1067 között, a trónviszályok idején Salamon király gyakran tartózkodott Moson várában.

Fontos szerep jutott az erősségnek az 1096. évi keresztes hadjáratok idején, amikor Kálmán király Moson és Győr között győzte le a 15 ezer főnyi pusztítva és rabolva betörő sváb-bajor hadat, majd még ez évben megfutamította itt Emicho gróf 30 ezres seregét. Moson a XIII. század első felében jelentős fejlődésen ment keresztül. A Duna és az egykori római út fontos kereskedelmi útvonal volt, melyen királyi vámot szedtek. Hajómalmok őrölték a Mosoni-Dunán a környék gabonáját, s a kikötők fenntartása némi iparosodással is járt. Egy oklevél a vár piacán nagy kőházat említ, s már a XI. századtól állhatott a mai Soproni utca közepén egy kőtemplom. E fejlődésnek vetett véget II. Ottokár cseh király 1271. évi hadjárata, amelyben a mosoni erődítményt annyira lerombolta, hogy királyaink már nem tartották érdemesnek az újjáépítést, s az ispánság székhelyét Óvárra tették át.

Óvár várának építését az a Győr nemzetségbeli Konrád kezdte el, aki ezért IV. Bélától birtokokat kapott Moson megye területén. Kun László 1282-ben neki adta a mosoni vám királyi részének felét, hogy dicséretes várépítő tevékenységét tovább folytassa. Konrád – elsősorban birtokai védelmében – többször is a magyar király ellenségéhez, II. Ottokár cseh királyhoz, majd Albert osztrák herceghez pártolt, ezért a hűtlen főurat megfosztották Moson megyei birtokaitól, s bár jelentős érdemei voltak Óvár fejlesztésében, végül Baranya megyei birtokán halt meg. Az 1270-es 1280-as években épülhetett az óvári vár emeletes lakótornya és a város első román stílusú temploma is. 1291-től Óvár a magyar királynék birtokaként szerepelt.

Magyaróvár legkorábbi települési szintje Moson várának pusztulása után alakult ki, amikor a megmaradt lakosság ide húzódott védelemért. A XIV-XV. században nagyjából a mai utcahálózatban már többszintes téglaépületeket is emeltek a favázas és agyagtapasztású épületek mellé. Ekkor alakult ki a belváros két utcája (Fő u., Magyar u.), köztük kisebb utcákkal és terekkel. Óvár fejlődéséhez nagyban hozzájárult élénk kereskedelme, iparosodása és az oklevelekben emlegetett fejlett malomipara. A Lajtán működő királyi malmok mellett a város lakói is több malommal rendelkeztek. Erzsébet királyné e városiasodást ismerte el, amikor 1354-ben Óvárt a királynéi városok rangjára emelte, s kiváltságai között saját bíráskodást, szabad plébánosválasztást, örökösödést és polgárainak egész Magyarország területére vámmentességet biztosított. Nagy Lajos, majd Zsigmond is megerősítette e kiváltságokat, a városnak azonban állandó küzdelmet kellett vívnia jogai érvényesítéséért. A XIV. századtól kezdve az óvári várban székelt a mosoni főispán, a XV. század elején az erősség zálog címen a vöröskői Wolfurt, majd a Szentgyörgyi (Bazini) család kezére került. 1522 januárjában a tragikus sorsú II. Lajos Budán tartott esküvője alkalmából feleségének, Mária királynénak adományozta, s ettől kezdve sorsa évszázadokra összefonódott a Habsburgokkal, Ausztria védelmének egyik előretolt bástyája lett.

Magyaróvár és Moson története a mohácsi vésztől 1848-ig

1529-ben a törökök Bécs alól vert hadként visszavonulva fölgyújtották a várost és a várat, ekkor semmisült meg a kéttornyú román stílusú templom és a vármegye középkori levéltárával együtt sok érték. De bőven okoztak szenvedést az ország birtoklásáért küzdő Szapolyai János és II. Ferdinánd hadai is. Luther Márton föllépése után gyorsan terjedtek a reformáció tanai. A XVI. század közepére Magyaróvár lakóinak többsége protestánssá lett. Ekkor telepedett le a városban Huszár Gál, a tudós prédikátor és vándornyomdász. 1555-ben megalapította Magyaróvár első iskoláját, és tanított Mosonban is. Nyomdájából három jelentős vallási-irodalmi mű került ki, s itt kezdett hozzá híres protestáns énekeskönyvének elkészítéséhez is, amit azonban a zaklatások miatt Debrecenben fejezett be. Egy kamarai határozat 1672-ben a városban megtiltotta a protestánsok vallásgyakorlatát, iskolájukat és templomukat bezáratták. A sérelmes ellenreformációs rendelkezést csak részben hajtotta végre a város, így senkit nem kényszerítettek vallásának megváltoztatására.

Mivel Moson és Óvár gyakran esett a hadak útjába, a török és német zsoldosok XVI. századi dúlása után 1605-ben Bocskai hajdúi gyújtották föl a várat, 1619-ben pedig Bethlen Gábor foglalta el két évre. Buda török megszállása, majd Győr 1594. évi eleste után olasz hadmérnökök tervei alapján megerősítették és korszerűsítették, csillag alakban elhelyezkedő bástyáit kőfalazással erősített földsánc kötötte össze. 1607-ben átépítették és korszerű berendezéssel látták el a Lajta két partján álló uradalmi malmot. Rohamosan növekedett az országból kivitt állatok és termények után szedett vám összege, a magyaróvári harmincad bevétele az ország teljes vámbevételének fele volt ekkor. Ezt a hatalmas összeget azonban a Habsburgok általában családi kiadásaik fedezésére fordították, kevés jutott belőle a városnak. Bár Magyaróvár önállóságát, s a polgárok kiváltságait 1556-ban törvény biztosította, amelyet 1557-ben Ferdinánd, 1558-ban pedig Miksa főherceg megerősített a város állandó harcot folytatott a váruradalommal jogai érvényesítéséért. Sok terhet róttak a lakosságra a katonaság költségei, s a katonák, és az idegen várkapitányok nem riadtak vissza a túlkapásoktól sem.

Minden év elején az istentisztelet után összegyűltek a Tanácsházán a magyaróvári polgárok, és titkos szavazással bírót választottak. Polgár csak az lehetett, akinek háza vagy megélhetést nyújtó mestersége volt a városban. 1584-ben a várost irányító polgárok száma 54 volt, s egy évszázaddal később is csak 63. A városbíró fő feladata a város rendjének, nyugodt életének biztosítása és jogainak érvényesítése volt. Törvénykezési napokon a házánál hozott ítéleteket, míg a városházán a közigazgatás ügyeit a jegyző irányította. Este a városkapukat bezárták, s ettől kezdve tilos volt az utcán tartózkodni. A város lakói megszervezték a tűzőrséget, a lakosság védelmére pedig a polgárőrséget. A XVII. század közepén szegényház is létesült a településen. 1665-ben egy török küldöttség tagjaként megszállt a városban Evlia Cselebi híres utazó is, aki saját élményei alapján leírta a korabeli Óvárt. Ekkor már működött a két híres vendégfogadó, a Fekete Sas elődje (Ranthof) és a városfalon kívüli hatalmas Ökör fogadó.

1683-ban Bécs sikertelen ostroma után a visszavonuló törökök fölégették Mosont, Óvárt és a megye szinte valamennyi települését. Ekkor pusztult el majdnem teljesen a város levéltára, s vele a céhek okmányai is. Pedig 1640-től már tudunk itt működő nyereg- és szíjgyártókról, szűcsökről, dunai molnárokról, vargákról, kádárokról, gombkötőkről és a mosoni kötélverők céhéről. 1609-től a templom építésére a városi téglagyárban égettek téglát két évig.

Rákóczi fölkelése idején a kurucok nem tudták tartósan megvetni a lábukat a városban, s a szabadságharc bukása után a katonai jelentőségét elvesztett vár fölszerelését 1712-ben Pozsonyba szállították. A Habsburg birtok kormányzói az ellenreformációs intézkedésekre és az uradalom gazdasági erejére támaszkodva fokozatosan fölszámolták a város nehezen megtartott kiváltságait. Csak néhány bíró vette a bátorságot, hogy szembeszálljon az uradalom nagyhatalmú uraival. Közülük a legbátrabb és a legsikeresebb Kehrling András volt, azonban a kurucok hadisarca miatt neki sem sikerült összegyűjtenie a város örökös megváltásához szükséges összeget. 1716-ban az Udvari Kamara megszüntette a város gazdasági függetlenségét, s néhány év múlva az uradalom magához ragadta a kegyúri jogokat is.

A háborús idők elmúltával ismét föllendült Moson és Magyaróvár kereskedelme és céhes ipara. A virágzó állatkereskedelem mellett a XVII. század második felétől egyre jelentősebb Moson gabonakereskedelme és a malomipar. 1743-ban hivatalosan is megállapították a Duna partján kikötő hajók taksáját, s a szállítás zavartalansága érdekében elrendelték a Mosoni-Duna medrének tisztítását. Ezekben az években a régi céhek megerősödtek, sőt újabbak is alakultak. Óváron 1690 óta működik a Segítő Máriához Gyógyszertár, s az egészségügy helyzetének javítására 1736-tól városi orvost alkalmaztak. Nagy jelentőségű esemény volt a város életében, hogy 1739-ben a Zsidanits család hagyatékából piarista gimnáziumot alapítottak. 1766-ban Mária Terézia a magyaróvári uradalmat lányának, Mária Krisztinának ajándékozta. Ezt 1770-től fejvesztési joggal ruházták föl, amely lehetőséget teremtett a városi elöljáróság megalázására. II. József rendeletileg egyesítette Győr és Moson megyét, s uralkodása alatt az uradalom teljes hatalommal rendelkezett a város felett. Mindezek nagy ellenérzést váltottak ki a lakosságból, ezért 1794-ben küldöttséget menesztettek Bécsbe és Budára sérelmeik orvoslására. E küldetés eredményeként az uradalom kétévi tárgyalás után Liber Regulationis címmel olyan egyezséget kötött a várossal, amely a II. világháborúig szabályozta viszonyukat. 1809-ben Napóleon katonái úgy fölélték a város tartalékait, hogy az ismét tervezett megváltásról szó sem lehetett.

Albert Kázmér herceg, a magyaróvári uradalom birtokosa 1818-ban gazdasági tanintézetet alapított a városban, hogy birtokai számára felsőfokú szakembereket képezzen. Ez az intézmény néhány éves megszakítással folyamatosan működött, jogutóda a mai egyetem. Híres professzorai nevezetessé tették a magas színvonalon működő intézményt, élenjáró módszerekkel ismertették meg a gazdákat, és úttörő szerepet vállaltak a kutatásban, fejlesztésben is. 1776-ban Mária Krisztina posztógyárat létesített Mosonban a birtokain tenyésztett birkák gyapjának földolgozására, amely 1809-ig működött itt. 1835-ben Czéh Sándor sikeres könyvnyomtató műhelyt létesített a városban. 1847-ben a reformországgyűlésre Moson megye egyik követévé gróf Széchenyi Istvánt választották.

1848-tól a II. világháború végéig

A márciusi magyar forradalom hírei hamar eljutottak Óvárra és Mosonba is. Czéh Sándor Der Emancipierte Satanas címmel a bécsi kormányt politizáló újságot adott ki, ez tekinthető az első Moson megyei periodikának. 1848 nyarán megszervezték a két település nemzetőrségét, amely kénytelen volt október 4-én visszavonulni Jellasich túlereje elől, a hátrahagyott 40 katonát azonban a felmentő magyar sereg huszárjai lekaszabolták. Október 23-án Kossuth Lajos mondott toborzó beszédet a főhercegi kastély erkélyéről. Decemberben Windischgrätz fővezér visszafoglalta a várost, s ezzel ismét tartós Habsburg fennhatóság vette kezdetét a két településen.

1842-ben a főhercegi uradalom a mosoni kikötőnél épült gabonaraktárat cukorgyárrá alakította át, amely 1873. évi megszűnéséig dolgozta föl a környék répatermését. 1855-ben indult meg a vasúti közlekedés Győr és Bruck között, ezentúl a hajók rakományait az itteni vasútállomáson rakták vagonokba. Az 1856-ban alapított mosoni gépjavítóműhelyt később Kühne Ede híres mezőgazdasági gépgyárrá fejlesztette. 1899-ben a hirtenbergi tölténygyár alapított fióküzemet Magyaróváron, s 1913-ban itt kezdték építeni a monarchia nagy fegyvergyárát, amelyet a trianoni béke után leszereltek és nagyrészt megsemmisítettek. Hatalmas közművesített területén 1923-ban kezdte meg működését az ország első műselyemgyára, 1934-ben az ország első timföldgyára, s 1935-ben a fogkefegyár.

1863-ban Magyaróváron megnyílt a Karolina Kórház, s rendszeresítették a szociális intézmények (szegényház, menház) orvosi ellátását is. Az első óvodát 1881-ben Mosonban alapította Ostermayer Károly, 1882-ben pedig létrehozták a múzeumot alapító Mosonmegyei Történelmi és Régészeti Egyletet. 1874-ben akadémiai rangra emelték a gazdasági tanintézetet, amelynek tanárai több országos kutató intézetet hoztak létre Magyaróváron.

A trianoni béke következtében 1924-től megszűnt Moson megye önállósága, elvesztette területének csaknem kétharmadát, és Óvár és Moson is elszakadt gazdasági kapcsolatainak jó részétől. Az 1930-as évek végén Magyaróváron 7287 magyar, 1205 német és 41 horvát élt, Mosonban 4619 magyar, 1701 német, 61 horvát és szlovák lakott. Már 1908-ban fölmerült a két település egyesítésének gondolata, amit végül belügyminiszteri határozat mondott ki, s a két képviselőtestület 1939. június 28-ai ülésén ünnepélyesen jóváhagyott.

Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint Mosonmagyaróvár 17 073 lakójának 83%-a magyar, 13%-a német, 3%-a zsidó és 1%-a egyéb nemzetiségű volt. Magyarország háborús gazdaságpolitikája fellendülést hozott Mosonmagyaróváron is. Megszűnt a munkanélküliség, az ipar és építőipar foglalkoztatta az emberek 47,5%-át, a mezőgazdaság 17,8%-át, a közlekedés, kereskedelem és szolgáltatások a foglalkoztatottak 8,4%-át. 1939-től 1943-ra majdnem háromszorosára nőtt a Kühne Mezőgazdasági Gépgyár termelése, hadiüzem lett a Vadásztölténygyár és a Bauxit Ipari Rt. is. 1942 őszén a Mezőgazdasági Akadémia főiskolai rangot kapott, és bevezették a 4 éves képzést. 1944 májusában 466 mosonmagyaróvári zsidót hurcoltak el, a város lakossága a háború utolsó napjaiban 45 000 főre duzzadt. 1945. március végén a németek fölrobbantották a város hídjait és a rádió adótornyát. Április 1-jén a szovjet csapatok különösebb harc nélkül foglalták el a települést.

A II. világháborútól napjainkig

Viszonylag kevés háborús kár érte a várost, de a közlekedés megbénulása, az anyag- és munkaerőhiány miatt nehezen indult meg az üzemekben a termelés. 1946-ban kitelepítették az SS, a Volksbund tagjait és azokat is, akik 1941-ben német anyanyelvűnek, vagy német nemzetiségűnek vallották magukat. 1946-ban megindult a városi autóbuszközlekedés, 1948-ra elkészült néhány állandó és szükséghíd. Az 1945. évi választásokhoz (Szociáldemokrata Párt 37%, F. Kisgazdapárt 30%, M. Kommunista Párt 22%, egyéb 11%) hasonló eredmény született 1947-ben is (SZDP 33,3%, Demokrata Néppárt 27,9%, MKP 27,5%, egyéb 11,3%). 1948-ban és 1949-ben államosították a gazdasági szervezeteket és az oktatási intézményeket. A megszüntetett akadémiát 1954-ben szervezték újra. 1959-ben több kisebb gazdaságból létrejött a Lajta-Hansági Állami Gazdaság. 1950-ben állami kezelésbe került a múzeum, 1951-ben megkezdte működését a városi könyvtár és több kultúrterem. 1956. október 26-án az ÁVH határőrlaktanya elé vonuló tüntetőket két sortűz és kézigránátok fogadták. Ötvennél több halott és sebesültek tucatjai voltak a barbár megtorlás vétlen áldozatai. Október utolsó napjaitól a menekültek tízezrei mentek át a városon a nyugati határ felé.

A megfélemlített és bűnösnek kikiáltott városban lassan indult újra az élet. 1959-ben elkészült a város rendezési terve, amely a Moson és Magyaróvár közötti üres részen egy új városközpont Létesítését tartalmazta. 1957-ben a mezőgazdasági akadémiát egyetemi rangú felsőoktatási intézménnyé minősítették, s a képzési idő 4 évre emelkedett. 1969-ben két ülőmedencével megnyílt a termálfürdő. Az 1960-1990. közötti években négy új óvoda, 2 iskola, posta, rendőrség, kulturális központ, új gimnázium és szakmunkásképző iskola épült, s bővült az agrártudományi egyetem. 1983-ban a múzeum birtokba vehette a szépen felújított Cselley-házat. Csónakházak épültek a Mosoni-Duna partján, a gyárak és az egyetem sportegyesületei több szakosztállyal működtek, s 1969-től megkezdte tevékenységét a Városi Sportiskola.

A rendszerváltás utáni önkormányzati választások eredményeként a Fidesz vezette képviselőtestület Plutzer Istvánt választotta a város polgármesterének. Néhány év alatt megtörtént a város üzemeinek privatizációja, s örvendetesen tovább nőtt a városba irányuló idegenforgalom (termálfürdő, bevásárlás, fogászat), ennek következtében számos magánvállalkozás alakult. Két alapvető infrastrukturális beruházás valósult meg: két év alatt kiépült a város gázellátása (1996-1997) és rohamléptekben haladt a csatornázás bővítése. Hatosztályos kéttannyelvű képzés indult a Kossuth Lajos Gimnáziumban, és piarista általános iskola és gimnázium kezdte meg működését az egykori piarista épületben. Az 1994. évi önkormányzati választások óta a képviselőtestület legerősebb frakcióját a Magyar Szocialista Párt alkotja, s a lakosság közvetlenül háromszor választotta (1994., 1998., 2002.) Stipkovits Pált a város polgármesterének.

mosonmagyarovar.hu

Ezek szerint a völgyben folyó patak – és talán a partmenti lakott hely – első fennmaradt neve egy kelta/illír alakzatra megy vissza.

Ennél több és konkrétabb nyoma maradt a határ külön­böző pontjain az egykori római életnek: 3 feltárt sír, egy feltárt és 2-3 feltételezett villának, mint gazdasági egységnek a romjai.

Rangos áldozati sírlelet tanúskodik a hunok itt tartózkodásáról, egy nagy temető pedig az avarok 7-8. századi megtelepedéséről. Már a magyar kor­ból ismert három helynév vall arról, hogy a szlávok is megjelennek a tájon, vall az (avar)-szláv-magyar együttélésről; kettejük eredete igazolhatóan, egyiküké valószínűsíthetően visszanyúlik a honfoglalás előtti időre.

Köztük legnevezetesebb az, amelyik az Arnulf király és Szvatopluk fejedelem találkozását megörökítő Fuldai Évkönyvekben szerepel. A kimondott településneveken túl víznév és területnevek is gazdagítják ennek a kornak az ismeretét, és minden eddigi adalékkal együtt tanúsítják, hogy a nagyközség egykori területe a tájegység központja volt.

Ezt követően az államalapításig tartó idő fejleményei már egyedi és különös szerepet osztanak Pannonhalmának: Árpád a kolostorhegyről gyönyörködik a táj szépségében (Anonymus), Géza fejedelem udvarházat tart a Pán(d)zsa felső folyásánál, Szent István pedig az apátság körüli földeket a rajtuk élő szolgálónépekkel átengedi a maga alapította kolostornak. Gizella királynéval és fiával, Imrével tartózkodási helyül is használja a szerzetesházat és környékét, sőt a királyi jog gyakorlásaként pénzt is veret ezen a helyen. Ami a település további történetét illeti, innentől már az írásokból tudunk róla. Igaz, a tatár­járás előtt szinte csak a nevével találkozunk, [1093. k.: "Primum pfaedium est Pannonia ubi monasterinum situm est" Plt.Capsa 2.A.] egyéb viszonyai ritkán bukkannak föl, az itt élő népesség pedig ráadásul későn, 1240 körül jelenik meg bennük. Az ekkor összeírt 68 háznép állapota még mindig a szolgaság, dolga pedig főleg a szőlőművelés: az akkorra már szembe­tűnő társadalmi változások elkerülik ezt a réteget. Ennek oka lehet többek között, hogy kicsi és szántás-vetésre alkalmatlan a határ, így nincs telkes gazdálkodás: birtokos és tulajdonnal nem rendelkező csak úr- és szolgaként élhet együtt.

Ez teheti érthetővé azt is, hogy a helység minősítése Szent László összeíró levelében éppúgy csak prédium (‘birtok’), mint 150 évvel később Albeus jegyzőnél. [1237-40: "In predio Olsue bec sunt nomina vinitorum... Plt. Fasc. 68.Nr.8.] A közbülső másfél század­beli említések kettős néven történnek: olvasunk Szabáriá-ról is meg Pannóniá-ról is. Ez utal­hat két szomszédos telepre éppúgy, mint egyetlen kettős településre, és a nevek is lehetnek ugyanazon jelentéstartalmú megnevezés két különböző nyelvű alakjai: a valamikori, de még mindig érvényes Szabária részben átadhatta helyét a szláv megfelelőnek: párhuzamosan hasz­nálhatták őket, mígnem a ma nem ismert szláv alakot az írásos kor latinosíthatta. Az őket váltó magyar név, az Alsok – korrelációban a később felbukkanó Felsok-kal, mint település­résszel – csak 13. századi adat, és még mindig csak birtoknév; majd száz év elmúltával (1334) mint igazi falunév ad hírt egy itt lévő villáról. Megjegyezhető, hogy a fenti hármas elnevezés összefügghet a település helyének megváltozásaival: a házak mind közelebb húzódnak a kolostorhoz.

A megkésett fejlődéshez lökést sajátos módon a tatárjárás ad. Utána ugyanis várjelleget ölt a monostor, amitől a hely váras hely, az 1271-ben kapott jog nyomán pedig vásáros hely lesz (a jogot a király 1334-ben erősíti meg). A 14-15. századi gazdasági és társadalmi változások kijelölik, ki­mun­­kálják az új, más mi­nőséget létrehozó irányt. Ennek hátterében olyan jelen­ségek állnak, mint a földesúr – apátok és kormányzók sora – nagyarányú birtokkoncentrációja, a majorsági gazdálkodás kezdetei, a lakosság földuzza­dása – hihetően a környező aprófalvak rovására is -, új ipari és kereskedelmi jogok: felsoki vásár (1453), apátsági jogként a sószállítás és -árusítás, malmok állítása. A változások eredménye, egyben jele is, hogy 1350 után új név: a kolostor templomának védőszentjéről, Szentmárton (1353: Villa Zentmartun [Phlt. XXI. X.]) kezd lenni az uradalom központjának az azonosítója, illetve hogy 1452-ben már mezővárosi titulussal illetik a települést:

“ad oppidum Sti Martni (Phlt. Capsa 68. V)”

A fejlettebb közösséggé szerveződést jelzi az is, hogy 1338-tól immár külön alsoki templom és plébános is szolgálja a híveket. (Pannóniai, ill. szabáriai eklézsiáról egészen korán, a 12. században is tudósítanak a pápai iratok). A település a közép-kor végére ér el fejlődésének első csúcsára: az 1531.-i összeírás alap­ján 52 portájával – ez a megye­beliek­nek 10 %-a – Győr vármegye második legnagyobb lélek­számú lakott helye, a megyei két oppi­dum nagyobbika. A lakosság zöme ugyan föld­műves, de sokan állnak az uradalom és a vár szolgála­tában, mint ispánok, tisztek, várszolgák, ill. iparosok vagy kereskedők.

Mohács után a vár helyőrséget kap, 1540-től a török kiűzéséig a végvári rendszer láncszemeként szerepel, mint Győr elővára. A lakosság először 1532-ben találkozik először föltehetően fölkészületlenül – az ellen­séggel, amikor is Kőszeg ostroma után a portyázók “sok népet hajtanak rab­ságra” (Verancsics Antal). A vár a továbbiakban is inkább veszedelmet, semmint menedéket jelentett: ritkán tudta megmenteni a várost a rablások­tól, sarcolásoktól, elhurcolásoktól és pusztításoktól. A lakosság, ha tehette, elmenekült, elszökött urától, időnként majdnem vagy teljesen pusztán maradt a település. (1536-ra már 1/3-nál is kevesebb a porta, 1553-ban mindössze kettőről tudunk; 1568-ban, Szigetvár után pedig, majd 1683-ban, a török utolsó felvonulása, nyomán egészen lakatlan.). Menekülésről szólnak a beszámolók 1594-re vonatkozóan, amikor elesik a vár, és 1641-ben is az elviselhetetlen adók miatt. Utóbbiak akkor súlyosbodnak, amikor a lakosság a nyugalom áraként meghódol a töröknek – rövid időre 1543-ban, majd 1569-ben, és 1609 után egészen a felszabadulásig tartóan -, mert hi­szen ezekben a szakaszokban kettős és folyton feljebb srófolt adóztatás folyik.

A földönfutóvá lettek egy része visszatér (1569-ben, 1598-ban, 1606 és 1665, valamint 1683 után, és újak is jönnek a főapátok kedvezményt nyújtó felhívására. Ezek a jövevények eleinte kizárólag magyarok, de 1689-ben már német családok is megtelepednek a városban (Német utca).

50 évre (1585-1638) maguk a bencések is elhagyják Pannonhalmát, de a főapáti címnek ezalatt is mindig van viselője. Ennek köszönhető, hogy a katonai igazgatás nem számolhatta föl a város önkormányzatát.

A török 1594-től 1597-ig, rövid időre pedig 1602-ben és 1606-ban volt a vár ura, ettől függetlenül a települést a hódoltság ideje alatt mindig a fehérvári szandzsáksághoz tartozónak tekintette. A várban különben változóan 50-200 főnyi gyalogos és huszár szolgált. ezek a nyugalmasabb szakaszokban afféle katonaparasztként élték életüket. Számukra a végvári szolgálat 1683-mal be is fejeződött, maga az erősség azonban még szerepet játszott a kuruc-labanc csatározások idején is.

Igaz, alaposan megrongálva, mert a török az utolsó invázió idején felrobbantja, a várost pedig templomostul, házastul még egyszer elpusztítja, mert útját merte állni, ill. útjába esett a Bécs ellen vonuló seregnek. Pedig előtte, a század második felében az élet már kezdett úrrá lenni a pusztu­láson. Az ilyen remény és szándék ugyan mindig élt a lakosságban – ezt jelzi már az apátság és a jobbágyság korábbi, 1593-as urbáriuma is -, de fejlő­dés­ről csak 1650 után beszélhetünk. Ekkor a földesúr új majort kezd épí­teni, és a környék iparosait is megszervezve sorra alakulnak a céhek (szabó, csizmadia, takács, mészáros, legkésőbb pedig a varga 1681-ben. (Ekkor hagy­ja jóvá a király a Győr-kerületi vargák, köztük a szentmártoni és a kör­nyék­beli falvak vargáinak céhszabályát.) Ugyanekkor vallásos egyesület is ala­kul: rendezi sorait az egyház, amelyben majd 1689-től – amikor a környéken katolikus papot még nem látni anyakönyvezés is folyik.

Fontos fejlemény, hogy közben formálódik a helység gazdatársadalma is.

A 18. századra várt a feladat, hogy most már visszaesések nélkül munkálja a fejlődést, feledtesse az anyagi veszteségeket, begyógyítsa a lelki sérüléseket. mert üszkös romokból kellett felépíteni a várost, művelésbe kellett fogni az elvadult mezőt, a szőlők újjáépítésével – ahogy ekkor mondták – fölvirágoztatni a mezőgazdasági kultúrát. Mindezt a 4-500 lakosból kiállítható 80-100 emberrel lehetett/kellett elkezdeni.

A folytatást a természetes szaporodásból valamint a honi és külföldi telepesekből összetevődő többszörös munkaerő vállalta. (A beköltözők meghatározó rétegei a Felvidékről, a cseh-morva területekről, Bajorországból és Alsó-Ausztriából érkeztek, a város lélekszáma pedig velük együtt II. József idejére 2600 fölé nő.)

Szentmárton-Pannonhalmát a török időkig félkörben aprófalvak övezték: Kisfalu, Szentlőrinc, Kisécs, Ilak. Ezek mindegyike elpusztult, és mivel nem sikerült őket újratelepíteni, határuk – a közös földbirtokos okán – beolvadt a város határába. De mivel ez önmagában nem oldotta meg a földek visszahódítását, az uraság, legeltetésre szántóföldi hasznosításra bérbe adta őket. Helybelieknek is, szomszéd falubelieknek is.
A lélekszám növekedésével azonban kevésnek bizonyult a föld, benne a telki állomány, és ekkor bozótosok, erdők, legelők, sokszor szőlők irtásával jutottak területhez a rászorulók. A kedvezőtlen körülményekre ad rálátást az l768-as urbárium:

’71 gazda osztozik a kerekítve 19 egész telken, és mellettük 348 házas vagy házatlan zsellér él más jogállású földből vagy a munkaerejéből. A gazdák zöme a Városban lakik, a zselléreket pedig a Váralján, a Pinceszeren, a Sós-dombon, a Tabánban és a Hegyben találjuk. A szőlőbirtokosok között sok az extráneus, a külsős, nevüket máig őrzik a dűlőnevek. (Az első hegyközségi törvény 1712-ben kelt, ez szabályozza a szőlőültetvények, azok művelésének rendjét.)

Közben az uraság fölfejleszti majorsági gazdaságát, ezt jelzik a század eleji építkezések: pincék, magtár, kasznárlak; ugyanakkor az ipar fölzárkózását mutatja a sörház, a téglaégető, a néhány malom, továbbá az új céhek alakulása (kovács, bognár), ezek igyekeznek koordinálni a sokoróaljai szervezeteket is. 1723-mal kezdődően a vásárokat a kolostor kapuja elől a városba teszik át. 1715-től indul az iskolaszerű oktatás, és később ebben a városban kap helyet az 1606 után Pusztai járásnak nevezett terület főszolgabírósága. 1724-ben az idetelepült tóthegyi hívők számára fölépül a Boldogasszony-kápolna, a német és tót vallásos egyesületek hitbuzgalmi céljaira pedig két kisebb kápolna, és ugyancsak ekkortájt, l 734-ben a Tarisznyavár dombján újjáépül a városi Kis templom.

A 19. század azután nagy százada a városnak. Fontos fejlemények változtatják jobbá, gazdagabbá az életét, ezekkel a település eljutott mezővárosi létének a csúcsára. A gazdaságban az uradalom bár óvatosan, de áttér a kapitalizálódó nagyüzemi termelésre és értékesítésre: gépesítés, újabb major építése (Imre-major), szeszfőzde felállítása, bor eladás. Velük együtt képzettebb tiszteket és tisztviselőket alkalmaznak: Szentmárton a bencés nagybirtok központja.

A magániparban 2 szárazmalom és egy téglagyár kezdi meg működését. A céhekhez kötve szélesebb körű lesz a kisipari tevékenység, a hentesek egyik másika nagy vágó is. Párhuzamosan – köszönhetően az időközben letelepedő zsidó családoknak is – kiteljesedik a kiskereskedelem, benne a piaccal és a vásárokkal. A század végén 20 szakmában 257 iparos, az üzletek viszonylag széles skálájában pedig 47 kereskedő dolgozik. Ez a két réteg nagyobbrészt a környező településeket szolgálja. látja el.

A gazdatársadalom számára (tagjaik létszáma az előbbi rétegekének háromszorosa) történelmi fordulat az 1848-as jobbágyfölszabadítás és az azt követő birtokrendezés még akkor is, ha ezek némileg felemásan valósulnak meg: a majorság cselédjeinek sorsa nem változott, és bizonyos mértékig még mindig a földesúri földek szorításában maradt a város és a gazdabirtokok 61 %-a. A változást beárnyékolták a földesúri jogok eltörléséért folyó csatározások is (hegyek dézsmaváltsága, piac, kocsma jövedelme). A nagyobb és kisebb gazdákat, de az iparosok jó részét és az uradalmat is érzékenyen érintette a szőlők 1885 után föllépő veszedelme, a filoxéra. A kisemberek közül sokan elvesztik ekkor a megélhetésüket, és kénytelenek munkát keresni az urasági pusztákon vagy Amerikában.

A közigazgatásban látványos változás a mezővárosi cím eltörlése a század végén, és azt követően a településrészek egyesítése. Sok a fejlemény az iskola- és művelődésügyben is. 1802-ben új iskola épül, egyetlen termét 1862-ben kettéosztva, ez kéttanítóssá válik. A népiskolai törvény nyomán húsz éves huzavonával ugyan, de két lépcsőben megtörténik a kívánatos továbbfejlesztés: 1879-ben tanítórendi apácák meghívásával lányiskola és óvoda létesül, 1896-ban pedig átadják az új fiúiskolát. Az 1840-es években olvasóegylet alakul, egy ideig pedig zeneiskola is működik. A század végéig megalakul hat vallásos egyesület.

Az időszakban kétszer is (1839, 1876) fölmerül egy kórház létesítésének a terve, de először a tűzoltóság kapja meg az arra szánt pénzt, másodszor pedig áldozatává válik az iskolaépítés körüli alkudozásoknak. A falu képét módosítják az új épületek: az iskolák, az óvoda, a számtartóház, a főbíróház, a nagyvendéglő, a zsidó imaház, de a malmok és a téglagyár is, sőt ide kell vennünk a monostorba vezető “új csavargó utat” (Kazinczy Ferenc: Pannonhalmi út), és ugyancsak más képet mutat az apátság is a húszas-harmincas években megépült toronnyal és könyvtári szárnnyal.

Említsük még meg, hogy 1896-ban fölavatják a Millenniumi emlékmű épületét, és ugyanakkor a vasúti közlekedés megindulásával az állomásét.

A száz esztendő két hadi eseménye közül emlékezetesebb a francia megszállás 1809-ben a vele járó sarcolással, fosztogatással, és mert ekkor egy rövid időre – a megye kettéosztása miatt – itt székelt a győri püspök és itt ülésezett a megyegyűlés is. A 20. század két fele két ellentétes félidő lett a nagyközség történetében. Az első a korábbi vonalak rajzolatát követte, persze a korszerűség diktálta korrigálással, amennyire ezt a két világháború engedte; míg a másik az 1948-ban elorzott vívmányok visszaszerzéséért küzdött, és küzd mostanáig, mostoha körülmények közepette.

1945-ig építkezik tehát az előző gazdasági és társadalmi rend, rendszer. Az eredmények részben nem látványosak, részben gyengítik őket a veszteségek. A megállapítások mögött azt látjuk, hogy a meglévő struktúrák mellett megjelenik a pénzgazdálkodás. (Járási Takarékpénztár), a gazdák bekapcsolódnak a szerződéses termeltetésbe, megalakul a fogyasztási és értékesítési szövetkezet (Hangya), újabb hajtást hoz a középipar, és megjelenik a nagyobb sugarú kereskedelem (szikvízüzem, faanyagtelep, gabonakereskedés). Járási hatáskörrel is bír a csendőrség és utódja, a rendőrség, valamint a pénzügyőrség, a II. világháború időszakában pedig a hadkiegészítő. Ugyanakkor csapás az iparra és a kereskedelemre, hogy 1932-ben Győrbe költözik a Járásbíróság, hiszen ezután kevesebb ember fordul meg a községben.

1929-ben liget létesül a központban, betonjárdát építenek az állomásig, 1935 után – megelőzve a többieket – villamos árammal látják el a községet.

Polgári iskolai előkészítő indul a lányiskolában, 1923 után tanonciskola, 1930-ban új elemi iskola, a tóthegyi kezdi meg működését. A század elején, illetve a két világháború között megjelennek a “Győrszentmárton és Vidéke”, valamint a “Szent Márton Népe” című újságok. és 1937-ben nyit a mozi. Újabb nyolc – jórészt vallásos – egyesület bont zászlót, és – összefogva a környék értelmiségét – dicséretes művelődési programmal kaszinó szerveződik. 1938-ban az aranyvonat ide is elhozza a Szent Jobbot, végül 1940-ben a ligetben fölavatják a zászlótartó emelvényt.

A két háború 196 áldozatot követelt a frontokon, a zsidóság elhurcolása pedig a lakosság egyik rétegének a likvidálását jelentette, ugyan ez a kereskedelemben érzékelhető leépüléssel is járt.

l945-ben 143 családnak 450 holdat juttat a földosztás, és a falu belterülete is megszabadul a földesúri földektől, amelyek helyén 280 házhelyet parcellázhatnak. (Az 1930-ban létrehozott Újtelep-pel együtt ez lényegesen megváltoztatta a településszerkezetet.)

A pártállam 40 esztendeje sötét és derengőbb foltjaival átfesti a település arculatát. A legmarkánsabb ecsetvonásnak, a leggorombább húzásnak az tetszik, hogy az államosítás és a szövetkezetesítés leépíti az ipart, a kereskedelmet, az önálló gazdálkodást; miattuk, valamint a Pannonhalmi járás megszüntetésével a település szinte teljesen elveszti központi és igazgatási szerepét. Minimálisra csökken az egészségügyi ellátás (3 helyett egy orvos, és megszűnik számos munkahely. Ez okozta, hogy a keresők igen nagy százaléka Győrben talált csak munkát, kialakult az ingázók serege. Emiatt is sok család beköltözött a nagyvárosba, és a helyükre jöttekkel nagymértékű lakosságcsere történt.

Új és alapvetőnek bizonyuló kedvező jelenség viszont, hogy a község a 60-as évektől alapozni kezdett az izmosodó idegenforgalomra, kezdi kiépíteni vendéglátó-rendszerét. Ugyanebben az időben fokozatosan átáll a buszközlekedésre, és az új törekvések jelképeként az elnevezésbeli kettősségek megszüntetésére 1965-ben fölveszi a Pannonhalma nevet.

Amint a község kiheverte az első évtizedek traumáit, és a stabilizációs időszak kedvezőbb, gazdasági-társadalmi viszonyokat hozott, létrejöttek a politika által is szorgalmazott mezőgazdasági és ipari társulások a környék termelő üzemeivel, és velük párhuzamosan szerveződtek a közigazgatásbeliek is, mint a társközségi, körzeti oktatási-művelődési, egészségügyi és ipari-kereskedelmi egyesülések. Új lendületet vett a lakásépítés, megsokasodtak a termelő és szolgáltató üzemek-intézmények új épületei. A munkahelyeken nagy létszámú gárdák dolgoztak, ez minőségi különbséget jelentett pl. az alsó és középfokú oktatásban. A lélekszám a település története során először elérte a négyezret. A korszak végére azonban kifulladtak a fejlődési tendenciák, elerőtlenedtek a felépült struktúrák, ezek egy része aztán a rendszerváltozással látványosan össze is omlott.

A település 2000 óta városi címmel rendelkezik. Pannonhalma az azonos nevű kistérség központja. A kistérségben 18 település és ezen belül 17 179 lakó irányítási központja.
pannonhalma.hu

Ács földrajzi elhelyezkedése
A Dunántúl Északi részén Komárom Győr között található a település. Komáromtól 8 km. Nyugatra, Győrtől 38 km.-re keletre helyezkedik el. Megközelíthetjük a 10-es úton, vagy az M1-es autópályának. Komárom Esztergom megye legnagyobb lélekszámú községe, lakóinak száma 7400 fő. A település a Kisalföld északkeleti löszös, homokos peremvidékén található, a Duna partjától 4 km-re, a Győr Tatai teraszvidéken.

Az itt feltárt erődmaradványokból következtetve a települést már a rómaiak is lakták. Nevét az Árpád korban kapta az itt dolgozó ácsokról, település másik ősi szakma révén is ismert az aranymosásról. A fövenyes Duna-szakasz az aranymosók kedvelt helye, a homokszemcsék közé keveredett aranyrögöket hagyományos eszközökkel próbálják kitermelni az aranyásók.

Látnivalók
1871-ben Patzenhofer Konrád alapította az ácsi cukorgyárat mely a megye legrégibb élelmiszeripari üzeme. Az ácsi cigányzene is nagyon híres, népzenekutatók a cigányzene egyik égi fészkeként emlegetik. Szamarasok faluja néven is ismert a település. A zsidó temető már igencsak elhagyatott állapotban van, utolsó halottat 1971-ben temették el. A temetőt az Élők Háza – Béth Háckáim- néven imerjük Ács igencsak gazdag természeti értékekben, az Ácsi erdő a téltemető hazánkban legkiterjedtebb élőhelye, Hétvezér- facsoport, a Törökmogyoró- fasor a Concópusztai park fakülönlegességei védettséget élveznek az aranymosás alkalmas dunai partszakon. A Malom-tó a falu szélén található horgászparadicsom.

© copyright tigaman webdesign

Az abdai híd mely Budapest- Bécs közötti út mentén fekszik ősi vámszedő hely volt, királyaink vámtételeit többször szabályozták. Ezen kívül katonai vonatkozásban is sok évszázadokon keresztül fontos átkelőhely volt. 1566-ban a szigetvári hős fejét melyet Musztafa török nagyvezér küldött itt vette át Tahi Ferenc és Batthyány Boldizsár. II. Rákóczi Ferenc kocsija is ezen a hídon haladt át 1702. május 24. én, ekkor a fogságba hurcolt foglyot egy halászó katona egy harcsával ajándékozta meg. Rákóczi a halat visszadobva a vízbe e szavakat mondta: „Magyarok nagyistene, add vissza szabadságomat, mint ahogyan én visszaadom ennek a halnak a szabadságát!”A falu 1830-as években mivel árvizektől sokat szenvedett Pityerdombra költözött, ezt a területet Székeskáptalan biztosította a lakóknak.

Az egykori templom helyén emlékkápolna őrzi a falu régi helyét. 1849 júniusában a Kossuth honvéd zászlóalj mely a Pöltenberg hadtesthez tartozott védelmezte az abdai átkelőt. A csatában mivel a túlerő igen nagy volt fél óra alatt 33 halott, 77 sebesült volt és 273 katona eltűnt. A folyószabályozásakor 1883-93.-as években elhantolt katonatetemeket találtak a kubikusok. Minden bizonnyal a tömegsírban az eltűnt 273 névtelen hős feküdt. A tetemeket a régi falu területén lévő kápolna elé helyezték, emléküket obeliszk őrzi melyet sírhantjuk fölé emeltek. 1944-ben a Rábca folyó partján végezték ki Radnóti Miklóst, a költőt, többi munkaszolgálatos társával együtt.

A falu azóta is, ápolja az emlékhelyet, utolsó versei jeles költőnknek ekkor kerültek elő esőkabátja zsebéből. „Szeplőtlen Szűz Mária” kőképe mely az 1700-as évekből származik a templom előtt, helyezkedik el, 1852-ben került mai helyére a kőkereszttel együtt mely 1745-ben, a régi faluban lett felállítva. Abda temploma 1843-1845 között épült, néhány paraszt-barokk stílusú házat felfedezhetünk a régi utcákon járva. 1936-ban állított emlékművet mely a templom előtti téren látható az első világháborúban elesett abdai lakosok emlékére állították.

1991 októberében avatta a község önkormányzata a második világháborús emlékművet, a háború áldozatainak emlékére. 1992. augusztus 20.-án Nepomuki Szent János szobrát állították fel a templom mögötti parkban. A községből személyautóval 10 perc alatt lehet eljutni Győrbe, ez a közelség igen vonzóvá teszi a települést a városból ideköltözők számára. A település évek óta dinamikusan fejlődik, két háziorvosi rendelő, gyógyszertár, védőnői szolgálat, sőt még állatorvosi rendelő is található a faluban. Ezen kívül Takarékszövetkezet, Posta és Plébánia is rendelkezésünkre áll.

Az Oktatást, nevelést a Mézeskalács Napközi otthonos Óvoda és a Zrínyi Ilona Körzeti Általános Iskola, a közművelődést a Községi Könyvtár és a Radnóti Miklós Kultúrotthon szolgálja. Havonta jelenik meg a község újságja az Abdai Hír-lapok. A faluban működik tűzoltó egyesület, sportegyesület, galambászegyesület, ezen kívül van ifjúsági klub, karate klub, idősek klubja is. Hagyománnyá vált a falunap, és ősszel a szüreti felvonulás.

© copyright tigaman webdesign